uj-idok-header-newspapers3

Mi az Új Idők?

Az Új Idők a nemzet érdekeit szem előtt tartó időszaki kiadvány. Tizennyolc esztendeje, Pongrátz Gergellyel, az 1956-os forradalom és szabadságharc Corvin közi parancsnokával indította útjára Vödrös Attila, a nem sokkal korábban a szocialista–liberális kormányzat által drasztikusan felszámolt Pest Megyei Hírlap főszerkesztője.

Tovább

Ez a hazám

Értékelés:
(0 szavazat)

attila2013

  Legelébb is szeretném kedves Olvasóinkat arra kérni, hogy alábbi soraimat ne tekintsék panaszkodásnak. Tizenkilencedik évfolyamunk küszöbén kényszerülök az alábbiakat mintegy összegzésként szíves tudomásukra hozni. Miután újságírói pályámat csak-csak költőként kezdtem, a költészethez nyúlok vissza helyzetem megértéséhez, természetesen nem a saját, hanem Ady Endre sorait elővéve:

  A ló kérdez
  Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek

  Lovamra patkót senki nem veret,
  Be szerencse, hogy senki sem szeret:
  Kocogok, lógok követlen úton
  S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.

  S a rossz úton, mert minden ellovan,
  Felüti néha fejét a lovam
  És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
  Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?

  A bővebb magyarázat kedvéért fájó szívvel mondom el Önöknek, akik példátlan erőfeszítéseket tettek azért, hogy a kezdetekkor sokkal jobb sorsra szánt Új Idők napjainkig megmaradhasson: pénzünk immár nem vészesen fogy, hanem egyszerűen elfogyott. Mindez azt jelenti sajnos, hogy ez az utolsó szám, amit kézbe vehetnek, vagyis ünnepélyesen, fájó szívvel kényszerülök bejelenteni, eddig, és nem tovább.

  De mint tizenkilenc esztendeje annyiszor, most is azt kell mondanom, hogy még ez sem biztos. Nem biztos, mert mint tudjuk, a rossz hír gyorsan terjed, jóindulatú barátaink útnak indultak, s szétkürtölték itt-ott-amott, hogy az a lap, amely tizenkilenc éve Pongrátz Gergely Corvin közi szabadságharcos sokat jelentő támogatásával útnak indult, most végveszélybe került. Erre valaki jelentkezett, aki reményeink szerint némi képzavarral élve, lélegeztetőgépre tudná kapcsolni az Új Időket. És annak ellenére, hogy a megszüntetési okiratot már aláírtam és átadtam az Új Idők ügyeit baráti nagylelkűséggel kezelő dr. Dávid László ügyvédnek, most ezt a folyamatot leállítottuk, és várunk a csodára. Éppen ezért nyomatékkal szeretném felhívni kedves Olvasóink figyelmét, hogy figyeljék: január 10-én ott leszünk-e kiadványunkkal az újságárusoknál, vagy sem. Ha igen, az azt jelenti, hogy a nagylelkű támogatást megkaptuk, ha nem, akkor sajnálatos módon a felszámolás folyamatát nem tudtuk megállítani.
  Mint az Új Időket kezdetektől szerkesztő hírlapíró, az utolsó szó jogával tán nem visszaélve, elmondom kedves Olvasóinknak, hogy mindenféle nehézség ellenére nagy élmény volt számomra ez a munka. Először is halálomig hálás szívvel fogok gondolni arra, hogy együttműködhettem azokkal a nagyszerű tollforgató magyar emberekkel, akik sajnos már nincsenek közöttünk. Életre szóló számomra, hogy Stolmár G. Ilonával, Kuczka Judittal, Molnos Angélával, Sándor Andrással, Benedek Istvánnal, Földvári Gézával, dr. Fedor Józseffel, Regős Sándorral, vitéz Domokos Sándorral, Kispista Istvánnal, Kiss Dénessel, Semsey Lajossal az Új Idők révén gyakorta találkozhattam. Természetesen azoknak a szerzőknek is köszönetet kell mondanom, akik a mai napig is hűek maradtak hozzánk, akik sokkal többre hivatottságuk ellenére ennél a vékonyka, ritkán megjelenő és a nyomtatott sajtópiac perifériáján túlra szorult lapban fejtik ki gondolataikat. És nem utolsósorban hálás szívvel gondolok azokra, akik – tudom jól – sokszor úgy támogattak bennünket, hogy a szó szoros értelmében a szájuktól vonták meg a falatot. Erről meghatottság nélkül említést sem szabad tenni. Természetesen a szerkesztőbizottság jóváhagyásával amíg tehettük, a legnagyszerűbbeknek – évtizede tán – emlékgyűrűket adományoztunk, aztán már arra sem tellett. Miután bevételeinket nem tudtuk növelni, kiadásainkat kellett folyton-folyvást lefaragni, s tán ez a titka, hogy immár majdnem két évtized van a hátunk mögött. Kormányok, kurzusok jöttek és mentek, de az Új Idők élt.
  Föntebb említést tettem arról, hogy a nyomtatott sajtópiac perifériájára szorultunk, és most Önök közül sokan feltehetnék a kérdést: vajon miért?
  Mert amikor az Új Idők elindult, volt egy nagyon erős nemzeti lap, a Magyar Fórum, de nem volt Hír Tv és Echo Tv, nem volt Lánchíd Rádió, és természetesen, emlékezzünk csak vissza, más volt a Magyar Nemzet és kiváltképpen más a Magyar Hírlap. Velük nem tarthattunk lépést. A kávéházi híresztelések szerint 1,5 milliárd forinttal indult a Heti Válasz Elek István főszerkesztésével. A lap szinte pillanatok alatt nullára íródott, azaz el kellett adni. Szóval húsz esztendeje volt a Fórum és a havonta még kétszer nyolc-nyolc oldalon megjelenő Új Idők, amely a kezdetektől – olvasható fenn a névsor – kitűnő szerzőkkel dolgozott. Ám jöttek a feltörekvők, előztek minket, s hogy egy nagyszerű politikusunk szavajárásával éljek: minket az út szélén hagytak. Olyannyira, hogy volt kitűnő szerzőnk, aki a hírhedt Bilderberg-csoportról írt e hasábokon cikksorozatot, s amikor ez a téma a televízió képernyőjére került, döbbenten hallottam kijelentését: „a Bilderberg-csoportról már régebben írtam, de azt a főcsapású média akkor nem vette észre.” Némiképp szégyenkezve ültem a képernyő előtt, hogy lám csak egy barátunk, egy harcostársunk minősített egyik pillanatról a másikra mellékcsapásúnak bennünket, azokat a pályatársait, akiket legfőbb csapásúnak kellett volna említenie, hiszen tudta, vele együtt a többiek is minden ellenszolgáltatás, javadalmazás nélkül közölték itt cikkeiket.
  A mai világban nem az a főcsapású ugyanis, aki flekkenként tízezer forintért dolgozik, mert az a legfőcsapásúbban is lehet zsoldos, bértollnok. De az, aki a magyarság szolgálatában veti papírra gondolatait – valóban azért, hogy szolgáljon, hogy erről a nagy közös asztalról ne elvegyen, hanem odategyen –, úgy érzem, annál nincs nagyobb, csak esetleg ismertebb.
  Szerkesztőségünkbe a mai napig is jönnek olyan telefonhívások, hogy most ismerkedtem meg lapjukkal… Ez pedig azt jelenti, hogy azért nem ismertek bennünket, mert még a hozzánk legközelebb állók sem ejtették ki szájukon lapunk címét, félvén attól, hogy az „a reklám helye”… Az elénk kerülő médiumok pedig köszönik szépen, jól megvoltak, s eszük ágába sem jutott, hogy nyilvánvaló baráti körükön kívül bárkit is népszerűsítsenek. Ezért van az, amit régen fájlalok, hogy Nyíregyházáról, Kaposvárról, Szegedről nem szólalnak meg újságírók, politológusok, gazdasági szakemberek, hanem mindig csak a megszokott társaság. Természetesen láthatják, az Új Időkben is így volt, és így van. No de mint a lap szerkesztője nem adhatom utasításba még édestestvéremnek, Csaba bátyámnak se, hogy gondolatait ötven sorban fejtse ki erről meg erről. Én ugyanis nem tudok fizetni, itt az Új Időknél minden szám tördelésekor hozott anyagból dáridózom. Sőt, emlékszem olyan esetre, amikor Lovas István elküldte írását „Fenyő János ne nyugodjék békében” címmel. A cikk mellé odaírta ezt: „Attila, tudom, a címmel nem értesz egyet, de ne változtasd meg, mert nem fizetsz érte.” Mit tehettem, nevettem, és megjelentettem Lovas Pista anyagát.

  Volt persze olyan is, hogy néhányan mellénk álltak, és például Földvári Géza Kiss Dénes társaságában meghívott a Vasárnapi Újságba az Új Időket népszerűsítendő, s ugyanezt tette Csűrös Csilla vagy a Kelet-Magyarországon népszerű Híd nevű kereskedelmi rádió szerkesztője, Jeney Attila. Természetesen, mint bevezetőmben is említettem, nem panaszkodom, mert lehet, hogy harcos küzdelmeinkhez ez a fajta mellőzöttség is erőt adott.
  De leginkább az elkötelezettségünkből tudtunk meríteni, amely elkötelezettséget tán azzal is magyarázhatjuk, hogy az Új Időket csak-csak Pongrátz Gergely nevével fémjelezve tudtuk beindítani Dienstmann Tamás, Vödrös Csaba, Tolcsvay Béla, Murányi László szorgos munkájával vagy anyagi áldozatvállalásával. Visszaemlékezve, aztán jöttek a szebb idők, amikor volt olyan karácsony, hogy teljes újságoldalon közöltem támogatóink névsorát, de jöttek rosszak is, mert fennállásunk óta, ha jól számolom, nyolc alkalommal kényszerültünk költözködni, míg végül Margit körúti lakásom sarkába szorultunk.
  Többen kérdezték, amikor itt még nagy dobozokba álltak az iratok, hogy nem sajnálom-e, hogy ettől kezdve nem lesz lakásom, mire én egy másik nézőpontra hivatkozva közöltem, így azért marad lakásom, és lesz szerkesztőségem is. Jó és szép volt ez így, s tán még darab ideig – az Istenért, legalább a közelgő parlamenti választásokig – tudjunk fennmaradni! Az sem baj, ha tovább, mert azért lássuk be, hitünk szerint valóban jó úton halad Magyarország, de abban az olvasói rétegben, amely a miénk, nevezetesen a nyugdíjas értelmiség, még sokáig kell tartani a lelket. Az Új Időknek ugyanis ez volt az egyik legfőbb erénye: tartottuk a lelket például 2002 és 2010 között, és volt egy másik erénye, amely röviden így mondható el: ha száz év múlva egy sajtótörténész kutatja ezt a kort, tán megtalálja írásainkat, amelyek másként szólnak, mint ahogy szóltak például az 1990-es években a „főcsapású” sajtótermékek írásai.
  Ez alkalommal el kell mondanom, hogy jóleső érzés tölt el, ha az elmúlt húsz esztendőre gondolok, mert lelkiismeretem tiszta, soha nem kellett megalkudnom, s ahogy mondani szokták, nyugodtan nézek a tükörbe. Minket nem pereltek, nem szerepeltünk az antiszemita közbeszéd című kiadványokban, már csak azért sem, mert ha az ember a lelkéből, szívéből ír, akkor nem tud másokat megsérteni, bár biztos, hogy néha egy-egy politikussal kapcsolatban túlléptük az illendőség határát. Mint most is azért még megjegyzem: Bajnai Gordon teljes mértékben igazat mond, amikor kijelenti, miniszterelnökként is mindent megtett Magyarország, a magyar nemzet érdekében. Így van, hiszen kormányzásának köszönhető, hogy 2010-ben a nemzeti kormányt adó Fidesz és KDNP kétharmados többséggel alakíthatott kormányt. A kétharmad igenis Bajnai Gordonnak is köszönhető. Bízom benne, így lesz ez 2014 tavaszán is, miután az urnákhoz járultunk.
  A sokat emlegetett húsz esztendő után nem könnyű szerzőinktől, előfizetőinktől, támogatóinktól, olvasóinktól búcsúznom, hiszen kavarognak bennem az érzések, a gondolatok, és van bennem még némi reménykedés, tehát valóban faramuci helyzetben vagyok, de leszögezvén mindent, kijelenthetem megint csak Ady Endre szavaival élve: „Volt egy szent szándékunk, gyönyörüket írni.”
  Ha kapunk muníciót, akkor folytatjuk, és január 10-én ott leszünk az újságárusoknál, ha meg nem, akkor, kérem, ne vegyék rossz néven, hogy két Ady-idézet után saját versemet is elő merem venni, s tán majd Önök is azt mondják, Vödrös Attila szépen búcsúzott. Íme az én rímes soraim:

Üzenet

Üzenem, hogy sárosak az utcák;
üzenem, hogy sokat fúj a szél;
hogy nem érzem a ködöt, pedig ősz van;
hogy ezerből, ha egy ember is él!

Üzenem, hogy feszülnek a pántok
a városszéli híd faelemén,
üzenem, hogy össze akar dőlni,
hogy egyre mélyebb minden repedés.

Üzenem, hogy tegnap is kiraktak
opálüveggel utcát és teret!
Üzenem, hogy rádűlök a falra,
és ezután már nincs több üzenet.

*

  Sok szeretettel kívánok minden kedves Olvasónknak békés adventet, áldott karácsonyi ünnepeket, és megragadom e végső alkalmat, hogy boldog új évet is kívánjak, amelyben önök egészséggel élnek, és jó szívvel veszik majd tudomásul, hogy 2014-től is nemzeti kormánya marad Magyarországnak. Isten áldjon mindnyájunkat!

 


Vödrös Attila


Olvasás: 6726 alkalommal
Vödrös Attila

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Vödrös Attila

Tovább a kategóriában: Soli Deo gloria »

Az Új Idők következő száma - ha az igért segítséget megkapjuk - 2014. január 10-én jelenik meg. Kérjük keressék a megszokott helyeken!

Török János alkotása

Jézus születése - Török János alkotása

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok

Vörösmarty Mihály - Szózat

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
„Egy ezredévnyi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, ó magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Giovanni Bellini alkotása

Mária a gyermekkel - Giovanni Bellini alkotása

Köszönjük támogatásukat

Irházi Erzsébet, Metz B. Beáta, Dalmay Árpád, dr. Dávid Lászlóné, V. L., dr. Vekerdi József, Láng Miklósné, Vígh Gábor, dr. Ita Jenő, Szigethy József, Dudás Antalné, Kertész Károlyné, Totth Elemér, Rébay Péter, Széles Imre, Révay György, Utasi Jánosné, Hegyi Katalin, Borsay Györgyné, Szenkovitz Ernőné, Sprincz Emma, Dáné Erzsébet, Szabadfi Erzsébet, Madaras Barbara és Károly, dr. Juhász Béla, Csabai Mihály, V. L., Fromann Zoltánné, Baranyai Veronika, Vereb Mihály, dr. Dávid Lászlóné, Metz B. Beáta, Szirmay Zoltánné, Marton Józsefné, Sebők Ferenc, Biczó Erzsébet, Wingert Magda, Kovács Ibolya, Dávid Szaniszla, Hegyi Katalin, Erdei Imre János, Kiss Attila, Kürthy István és neje, Pálos Frigyes, Őri Jenő, Horváth Attiláék, Otruba István, Chabrecsekné Kisházi Terézia, Vass László, Skoda Ferencné, Baán Etelka, Maróthi Mihályné, Rébay Péter, Körtvélyessy Lászlóné, Andrásfalvy Bertalan, Vörös Zoltánné, Dudás Antalné, Farkas Pálné, Trnovszky M. Katalin.

Mindenkori segítségüket hálásan köszönjük!

Kondor Katalin Tükörcserepek

Tükörcserepek

 A Kairosz Könyvkiadó megjelentette a nagyszerű publicista, Kondor Katalin Tükörcserepek című könyvét. Az Új Időkben közölt írások hűen tükrözik az elmúlt esztendők politikai, közéleti történéseit.

http://kairosz.hu/p/9813/tukorcserepek

Új Idők