Orémus Zoltán esperes azok nevében szólt, akiknek ez a szó, hogy „Kassáért”, a mindennapi életet, a folyamatos küzdelmet, a csalódások és remények közötti életutat jelenti. „Mi, akik lelki otthonunknak tartjuk a templomot, így mondjuk, az Úrért, Kassáért, a gyülekezetért!” Gedeonhoz hasonlóan csak így tudták félelmeiket leküzdeni, ha láthatatlan fáklyát tartanak bal és kürtöt jobb kezükben. Ez kitartásra, állhatatosságra buzdít. Hívó szó. Így küzd a kassai gyülekezet 369 éve hűséggel a „fáklyaigére” támaszkodva.
Géresi Róbert püspökhelyettes, szinai lelkész a háromnapos rendezvény végén azt mondta, peremhelyzetből könnyű lezuhanni. Itt mindenütt végvárak állnak. Kassa, Buzita, Szina és Lánc is ilyen. Mindezekért a helyekért felelősséget vállalunk. Pedig sokszor visszavonulást fújunk. Kivonul az Isten a családból. Félelemből nem vállaljuk anyanyelvünket, mert furcsán néznek ránk. Közben fogyunk. Ha egy sportoló úgy látja, veszít, akkor már eleve elvesztette a versenyt. Ne legyünk kicsinyhitűek, bízzunk Urunkban, hiszen Ő ad növekedést. Mi nem tudjuk megoldani gondjainkat, de Ő igen. Nem vakbuzgóságról, nem arról van szó, hogy ne lássuk a valóságot, a folyamatokat. Higgyünk az Isten növelő áldást osztó kegyelmében.
Az első napon a lekciót Steinbach József dunántúli püspök olvasta föl Lukács evangéliumából (14,16–24): Egy ember nagy vacsorát készített, melyre vendégeket hívott. De azok különböző ürügyekkel kimentették magukat. Emiatt a meghívó megharagudott, és a város elesetteit hívta és vendégelte meg. Kató Béla erdélyi református püspök leszögezte, a Mindenség Ura 1100 évvel ezelőtt meghívott minket ide, a Kárpát-medencei lakomába, ami azonos a bőséggel. „Sepsiszentgyörgytől Kassáig utazva gyönyörű helyeket láttam, ahol az ember jól érezheti magát, és nem szűkölködik szellemi javakban sem. Ilyen az Isten országa is. Ahová Isten meghív minket, ott bőség van.” Sőt elénk megy, hogy biztonságosan odataláljunk. Mi lakomára hívattunk el a gazdag szellemi és lelki lehetőségekkel megáldott Kárpát-medencébe, mégis sokan elkívánkoznak, elmennek. Nem akarnak a lakomából részesülni? Ha a meghívást visszautasítjuk, egyben Isten lehetőségeit is visszautasítjuk – folytatta Kató –, s emiatt jogosan lesz haragos ránk, hiszen Urunk örömöt akar szerezni az embernek, gazdagságával meg kívánja ajándékozni. Fogadjuk el Isten szándékát velünk kapcsolatban, és küzdjünk megmaradásunkért. Ha mi és gyermekeink a területet nem foglaljuk el, ha nem mi lakjuk be, akkor elveszítjük, mert nem becsültük meg Isten ajándékát. Feladatunk a misszió, ami egyenértékű a meghívással. Minél több embert kell megszólítanunk.
A második napon Kassai Gyula lévai lelkipásztor, akit alkotmányellenesen megfosztottak szlovák állampolgárságától, tartotta a reggeli áhítatot. Jeremiás prófétától idézett: „Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre, letelepítem, és biztonságban lesznek. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is. (…) Örömmel teszek jót velük teljes szívemmel és lelkemmel, és véglegesen elültetem őket ebbe a földbe” (32,37–41). Sokszor zúgolódunk – mondta a prédikátor –, pedig a próbák mögött az Úr áll. Népét megítélte, babiloni fogságba küldte, de nem ez volt az utolsó szó. Ígéretet tett, hogy népét összegyűjti. Ám a szabadulás nem a mi kezünkben van, hiszen a mi lehetőségeink korlátozottak. Ha véget ér egy út, egy kapcsolat, úgy látjuk, nincs tovább. De megtapasztalhatjuk, Isten által kimért időben élünk. Eljön annak az ideje, hogy örvendezzünk és hálát adjunk. Az Úr megtart, megerősít minket, és nemcsak megőriz, hanem gyarapít is. De az Ige biztat. Nem azt kell figyelnünk, milyen állapotban vagyunk, hanem Rá! Magyar református népem Istene leszek! – ígéri. Ebben az igében útmutató erő van. Különbözőek vagyunk, az Úr nem azt akarja, hogy egyformák legyünk. Azt ígéri a választott textus, hogy szívével és lelkével jót tesz velünk. Van ennél szebb küldetés? Krisztus a jövő. Tehát nem kell szomorkodnunk. De ezen az úton megy-e családunk, népünk, barátaink, közösségünk? Megtanítjuk-e őseink nyelvén imádkozni gyermekeinket? Azon az úton járunk, melyen ősapáink haladtak?
Isten mindenkinek adott helyet. Nem mondhatjuk, hogy más nép szorított ki minket. De ha föladjuk, akkor mások jönnek helyünkre. Legyen bár ez a földdarab talpalatnyi, ám Isten szeretete által terebélyesedni fog. Ezért örvendezzünk!
A Biblia-kiállítást Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg a parókia udvarán. Ebbe a földbe ültettettünk, és nem számít, hányan vagyunk. Inkább az, mi a feladatunk. De mi is a biblia? Isten igéje szól belőle évezredekkel ezelőttről. A korok és emberek változnak, ám a tartalom – Isten szava – állandó, nem változik. Csak az eszközök. Mindegy, hogy CD-n, könyv alakban vagy számítógépen tároljuk. Patakon neves személyiségek bibliáit őrzik, ezek közül néhányat Kassán is láthattunk. Rákóczi György fejedelemét is. Naplószerűen írt soraiból sugárzik, számára nem kötelező feladat a Szentírás olvasása, hanem kiváltság.
A vizsolyi bibliával foglalkozó beszélgetésen elhangzott, a fordítás messze túlmutat a reformátusságon. Egyrészt egyik kiemelkedő mérföldköve a magyar nyelv és irodalmi stílus fejlődésének. Megalapozta irodalmi nyelvünket. Máig a magyar nyelvterület legnépszerűbb bibliafordítása.
Károlyi Gáspár, a Kassavölgyi Egyházmegye szuperintendense úgy fogott hozzá, hogy felesége és gyermekei 1585-ben pestisjárványban elhunytak. Azért fohászkodott, hogy az Úr szólítsa magához. „…akinek még elvégzendő feladata van, annak nincs jogában számon tartani az esztendőket” – mondja Tóth-Máthé Miklós drámájában az országbíró. A Thália Színházban Tóth-Máté drámaíró és színész mutatta be Én, Károli Gáspár című monodrámáját. A belső és külső küzdelmet, mely a bibliafordítást megelőzte, és a fordító nevét időtlenül ismertté tette. „Én Károli Gáspár, a gönci reformáltak prédikátora és a Kassa völgyén tanítóknak szeniora, némely jó emberem biztatására úgy határoztam, hogy… megvilágítsam számotokra is azt az utat, mely a magyar nyelvre lefordított teljes Szentírás kibocsáttatásáig elvezetett. Legyetek hát figyelemmel, és ha tanulságra leltek közben, azt ne röstelljétek jó keresztyének módjára megszívlelni.” Szándéka világos. „Akarnám, hogy a jól megsült kenyérhez legyen hasonlatos a magyar Biblia, melyből mindenki bátran törhet, aki ráéhezik.” És ez így is lett! „…arra gondoltam, testvéreim, hogy szabad mindenkinek az Isten házába ajándékot vinni – fejeződik be a monodráma. – Van, aki aranyat, ezüstöt, drágakövet visz tehetőssége szerint, de én ilyenekkel nem rendelkezem. Mégis a legtöbbet viszem, amit vihetek, magyar nyelven az egész Bibliát.”
Voltak hangok – hangzott el a beszélgetésen –, melyek fölöslegesnek ítélték a fordítást. Minek lefordítani, hiszen a magyar nyelv úgyis eltűnik! A veretes nyelv és a mögötte meghúzódó lelkület viszont ma gondot okoz, mert a mai hiányos, csonka. A feladatot felvállaló lelkület hiányzik. Viszont nélküle nem fejlődött volna a magyar nyelv olyanná, mint ahogy ma ismerjük.
Az identitás és hit témakörét körüljáró fórumbeszélgetésen leszögezték, az identitás hitbéli kérdés. A városi és falusi szórvány esetében több tudatosságra és odafigyelésre van szükség. Az anyanyelv presztízsének emelésére. Az egyházi iskolarendszer fontosságát többen is hangsúlyozták ugyanúgy, mint a református egyház közösségépítő és erősítő jellegét. Mindannyian fölvetették az anyaország szerepének fontosságát hitünk és identitásunk ápolásában.
A beszélgetés végkövetkeztetése: hitünk erősítéséhez és öntudatunk ápolásához szükséges a tevékeny közösségi-egyházi életben való aktív részvétel.
Vasárnap, június 16-án ünnepi istentisztelettel ért véget a találkozó.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdette az Igét. Ő Pál apostol filippiekhez írott leveléből idézett: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek” (4,4). Fazekas mérleget vont. Ez egy vallási és kulturális rendezvény volt. Egymás mellé értékeket tenni, közös megoldást keresni, örülni minden körülmények között szükséges. Kilépünk a kisebbségi letargiából, az elszakítottság traumájából. Isten kegyelmét így naponta megtapasztalhatjuk, s az ember alapállása az örvendezés lehet. Pál apostol a legnagyobb nyomorúság idején írta le sorait. Börtönben ült. Mi is örvendezhetünk egymásnak, együtt tudunk jövőt tervezni. Egyszer persze mindennek vége szakad. Elfogy a bor. Ha nincs ott Jézus, aki kellő pillanatban csodát tesz. Utalt a kánai menyegzőn történtekre a prédikátor: Azért van folytatás, mert Jézus ott volt, és hallgattak rá. Jerikó kőfalai is leomlottak az Isten szavára. Így omlanak le a kézzel épített és gőgünk engedetlenségének kőfalai is. Jónás nem oda ment, ahová az Úr küldte, s nagy mélységben, szinte pusztulásban találta magát. Élet fakad a Rá való hallgatásból. Magyar népünknek erre van szüksége: a megtartatáshoz ezen a földön. Itt helyünk van, mint minden más népnek! Félelem helyett a Szentlélek bátorsága segíthet bennünket. Nyelvünk, kultúránk, életünk a helyére kerül. Hogy milyenné kell lennünk, ahhoz az Ige ad útmutatást. Ez az igazi emberré válás folyamata. Világunk elembertelenedik, mert kevés benne az isteni. Tudatosítsuk, mennyire fontos értékeket kapunk Istentől. Ő a kőszikla, amelyre építeni lehet: 450 éve a heidelbergi hitvallás megfogalmazta hitelveinket. Ez egyenes útmutatást ad. Még ha sűrű felhők is vesznek körül bennünket, az isteni bizodalom visszabillent a helyes útra. Mennyi örömből és fájdalomból született Károlyi fordítása! Viszont a megváltás öröme örökké tart. Ha megéreztük ezt a tapasztalatot, ne hagyjuk elveszni. Népünk akkor jövőt lát szeretetben és békességben.
Ez az első ilyen nagy rendezvény Kassán a reformátusok körében, mely sikeres és gondolatgazdag volt. Tudható volt, nagy felfordulás lesz, de ez az isteni rendet szolgálta. Viszont a sajtó képviselőit különösebben nem érdekelte. Lelkük rajta!
Balassa zoltán
