18. évfolyam 9. szám 2013. szeptember 2.

ovari-uj

  Megunhatatlan bája van annak, amikor a balliberálisok önkritikát gyakorolnak. Újra meg újra eszünkbe juttatják az egykori elvtársakat. Nevezetesen azt a történetet, amelyben a kérdésre, vajon mi a biztosíték arra, hogy a párt a jövőben nem követi el ugyanazokat a hibákat, a válasz: hát, a párt… Ma persze nem egyetlen párt győzköd bennünket e sajátos képességéről, hanem az úgynevezett demokratikus ellenzék színe-virága. Egyes liberálisok és balliberálisok a legkülönfélébb fantázianevű alakulatokba rendeződve magyarázzák a bizonyítványukat; vagyis hogy volt, ami volt, de 2014-től kezdve aztán nincs mese, tényleg megújulnak.

Könnyű volna a szokásos legyintéssel elintézni őket, mondván, kutyából nem lesz szalonna; ám ennél azért bonyolultabb a dolog. Fodor Gábor például egy, a Magyar Nemzetnek adott terjedelmes interjúban védi a mundér, azaz a liberalizmus becsületét. Ez persze semmiképp sem baj; a szabadelvűség (mint sok más világszemlélet) tetszetős idea. A gondok ott kezdődnek, hogy nemcsak a liberalizmust védi, de – részben érthető okokból – az egykori SZDSZ-nek is menlevelet ad. Hiába hangoztatja ugyanis, hogy néhány fontos kérdésben annak idején nem értett egyet velük, ha az „ősbűnt”, a ’94-es koalíciókötést az MSZP-vel ma is helyes lépésnek tartja. Ám ez még hagyján. Maga Fodor, aki most valamiféle éteri tisztaságú liberalizmust akar képviselni frissen létrehozott pártjával, az élő bizonyíték arra, hogy ilyesmi megvalósíthatatlan a gyakorlatban. Hisz az SZDSZ is liberális elveket vallott – elméletben –, és amikor napi politikai céljai érdekében sutba vágta ezeket, ő még sokáig sziklaszilárdan együtt ingadozott a párttal, mint ama „abszolút elvtárs” az egykori viccben.

s ra-uj

  A miniszterelnökségre pályázó Bajnai Gordon felsülni látszik. Jelöltként való felbukkanása és várható kudarca híveivel közös marxista világlátásának következménye. Marx a történelmet mechanikus folyamatnak tartotta, amelyben az emberi gondolatoknak és tetteknek nem tulajdonított jelentőséget. Bajnaiék is biztosra mentek a pénz, paripa, fegyver, a külföld és a média támogatásának birtokában – és nem számoltak az emberi reakciók kiszámíthatatlanságával.

 Terveik elvileg reálisnak tűntek, s a választásokon komolyan megszorongathatták volna a kormánykoalíciót. Biztosra vették az MSZP szövetségét, s vele a társadalomba beágyazott szervezeteik kihasználását, valamint elnökének hátralépését Bajnai erős külföldi támogatottsága láttán. Másrészt számítottak a választani nem tudó vagy nem akaró rejtőzködők nagy számának megnyerésére.

  Csakhogy. Először is alulértékelték Mesterházy Attilát. Ennek a lassú víz embernek eszében sincs mást győzelemre segíteni kitartó munkával újraépítgetett szavazóbázisuk átengedésével. Látszólagos simulékonysága csendes erőszakot és kemény ambíciót takar, amiről véletlenül magam is hallottam. Tavaly kárpátaljai házigazdám vendégei között felemlegette Mesterházy apukát és szavait, miszerint „fia miniszterelnök lesz!”. A fiút csak a rejtőzködő szavazók megnyerésével bizonyított magasabb támogatottság, nagyobb győzelmi esély kényszeríthetné meghátrálásra. 

Balassa Zoltán

  Európa, a keresztyénség és a magyar reformátusság múltja, jelene és jövője címet adta nyári konferenciájának a Magyar Református Lelkészegyesületek Szövetsége (MRLE). Újjáalakulásuk óta a csonka ország határain kívül tartják évi nyári tanulmányi napjaikat. Idén, 24. alkalommal Kassán gyűltek össze az európai kulturális főváros okán.

Július 29-én a református templomban Orémus Zoltán esperes János evangéliumából vette a textust, melyben Krisztus az Atyát a szőlősgazdához, önmagát a szőlőtőhöz, a tanítványokat a szőlővesszőkhöz hasonlította (15,1–8). Az Úr a teremtés óta továbbra is munkálkodik. Az ige szerint „aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni”. Akik így élnek, óriási lehetőséget kaptak: „bármit akartok, kérjetek, és megadatik nektek.” Ez azonban azzal jár, hogy kéréseink összhangban legyenek a krisztusi szemlélettel. Aki viszont nem él igeközösségben Vele, annak elapad a hite. A megszáradt szőlővesszőt „tűzre vetik és elégetik”.

Tóth Albert tiszalúci prédikátor, jogász, az MRLE elnöke nyitotta meg a rendezvényt. – Kassa, a Felvidék egyik fellegvára hívott, s örömmel jöttünk – mondotta. Ezt a várost is a trianoni irigység nagy lakodalma és ismételten a párizsi békeszerződés gyűlölete, a nagyhatalmi rosszindulat szakította el. Eljöttek a meghívás nyomán Kassára az elődszervezet eredeti célkitűzéseivel összhangban, hogy ápolják egymás hitét, és ezáltal építkezzünk. Köszönetet mondott a segítőkészségért, elsősorban a jelen lévő Czimbalmosné Molnár Éva főkonzulnak.

 

Kiss Dénesre emlékezünk

  A Nemzeti Tankönyvkiadót tervszerű előkészítéssel, sandán elprédálták! Eztán egy emberé, azaz egy tulajdonosé lesz a haszon. Mert az nem volt ráfizetéses, viszont legalább az ellenségeink írhatják a történelmünket. Reméljük, azért ez változik, nem marad így végleg. S még ebben az álszent hazudozásban is lehet ezen változtatni. Mint ahogy a kettős állampolgársággal kapcsolatban sem mondjuk el a legfontosabbat. Ha lemondunk róla, akkor a hazáról mondunk le. Akkor Trianon aljasságát hagyjuk jóvá! A Fidesz polgári kormány által bevezetett magyar igazolványt könnyes szemmel mutogatták azok, akik időben jelentkeztek és megkapták. Bár valóban szinte csak azt jelentette, hogy őket hivatalosan is magyarnak ismeri el a magyar kormány, tehát az anyaország. Mert ez volt számukra a lényeg. Egy idős pozsonyi barátom elsírta magát, amikor elővette és megmutatta, hogy lám, ő is magyar. Aztán abból is kivont ez a mai kormány mindent, ami a lelkét jelentette. Azaz marad nemcsak az elcsonkolt terület, a szülőföld, hanem a lélek keserves csonkolása is. Mert erről senki se beszél. Ha nem lesz kettős állampolgárság, akkor máris lehet hivatkozni arra, amitől Deák Ferenc óvott, mondván, hogy amit erővel elvettek, az visszakerülhet, de amiről magunk mondunk le, az alighanem végleg elveszett. És nem is a területre gondolunk, hanem a lélekre! Nem vitás, hogy természetes, és éppen ezért kötelező önvédelem a kettős állampolgárság adta vértezet. Most pedig egyre inkább hangoztatják az egység szükségét azok, akik a nemzet határok fölötti egyesítése ellen beszéltek szinte dühödten, ki tudja milyen zsoldban. Élen a „magyar” kormánnyal. Mostanra ugyanazok kívánnak arról tárgyalni, hogy ne szakadjon ketté a nemzet, amit ők szedtek szét. A végén még azt is megérjük, hogy e „főpárt” be akar lépni a Fideszbe, csakhogy megmaradjon valamennyire a hatalomban.

Csűrös Csilla

  Megunhatatlan bája van annak, amikor a balliberálisok önkritikát gyakorolnak. Újra meg újra Fesztiválra készültek – cserkésztábor lett belőle. Kinek több öröm, kinek némi hiányérzet, de mégis nagy sereglés volt az NNT, azaz a Nemzeti Nagytábor Ócsán. Az összmagyarság cserkészünnepe a magyar cserkészszövetség születésének 100. évfordulóján.

  Igaz, a hatalmas területen a vártnál-reméltnél kevesebb alkalom nyílott a Felvidék, a Délvidék, Erdély, Kárpátalja, a tengeren inneni és túli csapatok és az anyaországi cserkészek kézfogójára, de például a nagyenyediek mégiscsak úgy összebarátkoztak a szentimrevárosiakkal, hogy kölcsönös meghívással búcsúztak egymástól, mégiscsak születtek barátságok, voltak jó programok, közös élmények, közös imák és tábortűz helyett – a nagy szárazság miatt – tábormécsesgyújtás sok nevetéssel, énekszóval.

gedai

  Ünnepeink sorában a Szent István királyunkat idéző augusztus 20. kétségtelenül „a” nemzeti ünnepünk. A megemlékezések szónokai kiemelik a szent király tetteit, történelmi szerepét, nemzetünk számára ezer esztendőre szóló útmutatását. Az ez évi számtalan megemlékezés – közöttük a legmagasabb szintű egyházi és állami vezetőinké – ezt vetítette elénk; dicsőítették az államalapítót (valójában már a százesztendős államot európai királysággá emelőt), közigazgatás- és egyházszervezőt, a királyt, a szentet. Joggal és okkal.

  Szent István ezer éve történelmi mérce. Politikai és társadalmi mozgalmak, szervezetek hitelességüket Szent István törvényeivel, legendáival igyekeztek és igyekeznek igazolni; gyakran egy-egy kiragadott részletet abszolutizálni. Napjainkban így ragadják ki a környezetéből az „Intelmek” 6. pontját, és szinte már a történelemhamisításig abszolutizálják és értelmezik (félre): „…a külhonból érkezők nagy hasznot hajthatnak, minthogy különféle tájakról és országokból jönnek… fiam, vedd gondjaidba és tartsd tiszteletben őket…”

Mal rik-uj

  Szinte visszasírom a rendszerváltást követő választásokat. A pártok kampánya még nem abból állt, hogy vég nélkül szidták, szapulták az éppen kormányon lévőt. Akkoriban volt még arra próbálkozás, hogy pozitív értékek mellé sorakoztassák fel az embereket. Gondoljunk csak az „Isten, haza, család” vagy a „Van, aki szabadon szereti” szlogenekre.

  Aztán az MDF rövidre és sok tekintetben elhibázottra sikerült országlását követően visszajött a „Megbízható megoldás”, az egykori állampárt, Horn Gyulával. Az „Együtt sikerülni fog” szlogennel takarózó SZDSZ-szel bőven a kétharmadot meghaladó koalíciót alkotva korlátlan hatalommal folytatták az Antallékra erőltetett hibás privatizációt, akadálytalanul gazdagodva az állami vagyonból, miközben kiszolgáltatták az országot a külföldi tőkés csoportoknak is. Aztán jött egy váratlan fordulat, és szinte meglepetésként a Fidesz szerezte a legtöbb szavazatot, komoly zavart okozva az előre eltervezett és addig simán zajló „rendszerváltó” (vagyonosodási) folyamatban. „Szabadulj meg a narancsuralomtól!”, szólt hozzánk ezután a kis kormányzati zsarolópárt plakátja, fordulatot hozva a kommunikáció mikéntjében. Talán ez volt az a pillanat, amikortól a göbbelsi ellenségképképzés fontos kampányeszközzé vált, és a választási kampányokat az ellenfél ócsárlása, a cigányviktorozás, a diktátorozás, a „lopstop”-ozás hatotta át. A jobboldal első számú vezetőjét az ország első számú közellenségévé igyekeztek változtatni. Ehhez már rövidesen Ron Werber, az izraeli csodaszakember kellett, az uszítás és gyűlölködés nagymestere. Elszabadult a pokol, a szekértáborokba rendeződés, a családtagok egymásnak esése, a vég nélküli és egy célt szolgáló indulatok gerjesztése, a vegyépszerezés, orbánbányázás, mocskosfasisztázás: bármi áron vissza a hatalomba! A régi rendszer százszázalékos, majd az MSZP–SZDSZ-kormány kétharmados többsége után újra választást veszíteni nem lehetett jó érzés, belátom.

csaba

  Gondolataimat az augusztus elsejei Heti Válaszban megjelent Ősök tere című cikk ébresztette, melyet Ablonczy Bálint jegyez. Az írás elejének olvastán nagyon megörültem, aztán lelombozódtam. A cikk szelleme új volt, de a tartalma a régi. Valójában csak azért íródott, hogy a Jobbiknak azt a kérését, hogy az Akadémián állítsanak föl egy olyan intézetet, mely a magyarság eredetét új szellemben kutatja, értelmetlenné tegye, mondván, van ilyen csoport, sőt felsorolja egynéhány folyamatban lévő munkájukat is. A kutatások mindegyike azonban sántít. Rögtön sejthető, hogy finnugristák dolgoznak új szellemben. Egy új, általam mostanáig nem hallott csúsztatás azonnal szemet szúrt, miszerint azt feltételezik, hogy a magyar rovásírás a XV. században keletkezett. Ezt, képzeljék el, ezt feltételezik független magyar kutatók, csak azért, mert nem maradt fönn régebbről faragott fa. Ők ennyire tudományosak! Csak a tények alapján kutatnak. A tatárlakai kőről nem tudnak, és arról sem, hogy Olaszországban márványtáblán rögzítették, hogy az etruszkok írását a magyar rovásírás alapján sikerült megfejteni. Ezt már csak fundamentalista magyarellenességgel lehet föltételezni!

  Régen foglalkoztat népünk és nyelvünk eredete. Nem vagyok nyelvész, sem történész, csak logikusan gondolkozó embernek hiszem magam. Ezért nekem, amióta tudom, hogy a bolgárok nyelvcsere után lettek „szlávok”, azóta nyilvánvaló, hogy egy nép nyelve és eredete nem feltétlenül tartozik össze. Így már elég régen tagadom népünk finnugor eredetét. Nagy örömömre szolgált, hogy a finn tudományos akadémia elnöke pár éve egy beszédében néhány mondatban kitért arra, hogy a magyar nép, nyelvének hasonlósága ellenére sem tartozik genetikai eredetét tekintve a finnugor népek családjába. A Magyar Tudományos Akadémia sajnos nem sokat tud erről.

attila2013

  Nagy lelki fájdalommal írom le megállapításomat: nagyon buták vagyunk mi, magyarok. Ám le kell írnom, hiszen nap nap után hallom ellenzéki, leginkább a magyar szocialista pártbéli politikusok okos felvetéseit, bölcs kijelentéseit, azaz ha nem szavazunk kétharmadot a parlamentben a Fidesz–KDNP-szövetségnek, akkor tán – legalábbis hallván az említett jelenlegi ellenzékieket – Magyarország már tejben-vajban fürdő Kánaán lenne. Sőt! Ha visszaemlékeznek a 90-es évek előtti átkosra, onnan vehetjük a dolgok lényegét, azaz egy-két lépés és már megelőzzük a fejlett Nyugatot. Nos, ahogy akkor nem sikerült megelőznünk a fejlett Nyugatot, úgy ha – Isten őrizz! – marad Bajnai Gordon a maga kormányával, akkor már Görögország, Portugália, Spanyolország után kullogunk valahol messze-messze mindentől s mindenkitől elmaradva. Mindez nyílt titok. De nem titok az, hogy említett „nagy felkészültségű” Bajnai Gordon és egy másik „világproletár” Mesterházy Attila nagyon nehezen egyesülnek, pedig azt tőlük tudjuk, a világ proletárjainak sikerülni szokott.

ajandok

  Még nem is kaptam választ a felvetésre, máris továbbviszem az elgondolást. Talán emlékszik a kedves Olvasó, hogy a múlt havi számban írt elképzelés szerint azok, akik egy évig nem veszik igénybe a hivatalos egészségügy szolgálatait, vagyis nem betegszenek meg, azok kedvezményt kapnának. A kedvezmény abból állna, hogy kevesebb egészségügyi hozzájárulást kellene fizetni utánuk. Ez pedig megjelenne a nettó munkabérük kiegészítéseképpen (mondjuk évi százezer forint plusz).

  Ám már hallani vélek egy olyan érvelést, hogy ha ez csak a dolgozó korosztályt illetné meg, akkor mi lesz a nyugdíjasokkal? Ők veszik igénybe – már koruknál fogva is – leggyakrabban a hivatalos egészségügyi ellátást. Őket nem kellene ösztönözni, hogy egészségesek maradjanak?
  De igen, csak más ösztönző pénzforrásból: a nyugdíjalapból. Tehát ha egy nyugdíjas igazoltan nem veszi igénybe a hivatalos egészségügyi szolgáltatást, vagyis egészségesen él – ami persze ritkább, mint a kereső korosztályok esetében –, illesse meg őt magasabb juttatás, mondjuk tíz százalék nyugdíj-kiegészítés formájában. (Ez persze nem épülhet be a nyugdíjalapba, csak addig járna, amíg az illető törődik az egészségével.)

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok