18. évfolyam 8. szám 2013. augusztus 1.

s ra-uj

  Huszonhárom év tapasztalataival olvasom újra Joseph Conrad A sötétség mélyén című, 1909-ben megjelent regényét – ezúttal egy érintett szemével. A könyv Kongó gyarmatosításáról tudósít, amely a bennszülöttek pusztulásával, ugyanakkor a végrehajtó fehérek lealjasodásával járt. De csak most döbbenek rá, hogy az Európára váró veszélyekre is figyelmeztet.

  A regény elején egy „kontinensbeli ország” társasága kongói elefántcsontgyűjtő vállalkozásához szerződteti a történetet elmesélő Marlow nevű angol hajóskapitányt. Conrad már a társaság központjának leírásával jelzi: ami a gyarmaton történik, annak itt a gyökere. Egy személytelen, sőt abszurd gépezetet ismerünk meg, amely az európaiakkal is fogyóeszközként bánik. A kopár épületben nincsenek kiírások, nevek. A „titkárság” két női dolgozója kötögetve, ölükben macskával, szótlan csengetéssel hívják az alkalmazottakat, akik intéssel irányítják Marlow-t a nagyfőnökhöz. Felvétele – és társaié is – szűk percig tart, s ránézéses vizsgálatán az orvos nem is leplezi cinizmusát: statisztikájában nincs rovat a visszatérők számára.

 

Balassa Zoltán

  A Zoltán se nem Zdenek, se nem Zdenko

  Egy ismerősöm hívott telefonon, mert rövid cikket írtam róla, amikor kitüntették. Az írással meg volt elégedve, csak két mondatot nem értett. Ugyanis azt tettem szóvá, hogy keresztnevét nem magyar formában írták az oklevélre. Kiderült, a Csemadok helyi szervezete is szlovákul írta a javaslatba a nevét. Le is kaptam őket, miért szlovákosítanak.
  Régen, röpke száz-százötven évvel ezelőtt szokás volt May Károlyt és Verne Gyulát írni. Az utóbbi esetében bosszantott, miért nincsenek magyar hősei, csak franciák és angolok. Nevük szerint természetesen magyaroknak tartottam őket, habár akkoriban May könyveihez nem lehetett hozzájutni, mert náci, korabeli hamis szóhasználat szerint: fasiszta irodalomnak számított. Nyilván csak azért, mert Adolf Hitler kedvelte köteteit. Az nem volt szempont, hogy Albert Einstein is.

 

Kiss Dénesre emlékezünk 1999-ben írt cikkével

  Sebek fakadnak ma is miatta! Szenvedés, vér, könny, halál emlékeztet rá, és földönfutó százezrek. Koszovóban egész nép lett hajléktalan és egyúttal hazátlan. Most már milliónyi ember lett üldözötté, jogfosztottá, kiszolgáltatottá. De ez, sajnos így is mondhatjuk, csupán a ráadás mindarra, ami Trianonból már korábban következett! Mert hazugság volt a gyökere a benesi sugallatú „békerendezésnek”, hát gyűlöletet és pusztulást fialt! S ezt teszi továbbra is, mert ez a „táplálék” szükséges a fennmaradásához. Hazudni kell múltat, történelmet, tetteket, neveket, adatokat. Hazudni és folyton hazudni elsősorban az utódállamokban. Másként nem maradhat meg ez a trianoni állapot! Ez a lényege! Hazudni és tovább hamisítani minden nemzedéknek újra és újra, akik tehát szintén hazugságban, torzított lélekkel nőnek föl, s maguk egyszerre lesznek továbbítói és végrehajtói a hazugságnak és szítói a gyűlöletnek. Mert ezek az országok mai formájukban a hamisítás és hazugság szülöttei. Mindebből nem is következhet más, mint véres, gyilkos torzulás!

csaba

  Lassan ötszáz éve lesz, hogy Luther Márton az erkölcsileg romlott egyházat 95 pontba foglalt kritikájával kívánta megjavítani. Reformáció lett a vége. Az erkölcsi romlást az egyházi vezetők bűnös élete, kéjvágya, korruptsága, búcsúcédulás kapzsisága jelentette. A megkritizáltaknak nem a kritikával lett bajuk, hanem istenkáromlással vádolták meg Luthert, és az inkvizíció elé akarták citálni, pedig nem az Istent kritizálta, csak a pápákat és az egyházi vezetőket. Luthert, bár annyit tett az egyházért, mint Pál apostol óta senki, mégis kitagadták. Sohasem lesz szent, mert a viták hevében Rómát az Antikrisztus lakhelyének titulálta, de hála az Istennek és neki, az egyház megújult.

 

gedai

  Azok a magyarok, akik lelkükben, egész szellemiségükben – és nem csak állampolgárságukat tekintve – magyarok, mindinkább vágyódnak a Szent István-i Magyarország, annak keresztény, magyar nemzeti értékrendje után. Vágyódnak, mert a XX. század elnemzetlenedése, anyagiassága, a nemzetközi pénzügyi hatalom (lásd: Bilderberg-csoport) ezt megvalósítani akaró uralma olyan erkölcstelen világot hozott létre, amely hamis ideológiájával az embernek mint Isten képmásának létét, értékét, lelkét vonja kétségbe.

  Nekünk, magyaroknak van (lenne?) kiutunk az erkölcsi válságból. Árpád fejedelem dinasztiájának szent királyai nemcsak kegyes uralkodók voltak, hanem bölcs diplomaták, ha pedig kellett – és sokszor kellett! –, hadvezérek is. A tizenegy évszázados magyar állam történelmének folyamán Árpád fejedelmünk mellett ők, Szent István és Szent László mutattak utat; az ő kereszténységük és magyarságuk a későbbi megfogalmazás – Isten és Haza – eredete. A két szent király tettei mutatják, hogy kereszt és kard harmóniában lehet, ha a kard a keresztet valló nemzetet védi.

Mal rik-uj

  Él és virágzik a párt, népünk demokratikus, haladó

  Egyszer valahol Amerikában elvégeztek egy kísérletet. Egymást nem ismerő embereket csoportokba szerveztek, és feladatot adtak nekik. A kísérlet része volt: nem adtak utasítást, hogy a feladatot milyen módszerrel oldják meg. A csoportok tehát külső irányítás nélkül kezdtek munkához, a saját maguk által kialakított módszerrel. Aztán a kísérlet vezetői kicserélték a csoportok felét új emberekre. A munka zajlott tovább. Majd a csoportnak azt a felét is kicserélték, amelyet az első körben nem. Ettől kezdve a csoportokban már nem volt olyan ember, aki ott lett volna az eredeti munkamódszer kialakításakor. A csoportokban ezután még három generáción keresztül cserélték az abban dolgozó embereket. Tudják, kedves Olvasóink, hogy mi volt a tanulság? A harmadik, teljesen új generáció az esetek körülbelül nyolcvan százalékában ugyanazzal a munkamódszerrel dolgozott, mint amelyet a legelső csoport kialakított. A kísérlet kitűnően megmutatta, milyen nagy ereje van egy szervezetnél a szervezeti kultúrának, a szervezet hagyományainak.

d ob1

  Erőss Zsolt és Kiss Péter a bajtársi hűség jelképei számomra. Mintha frontvonalban lettek volna, az egyik kimerészkedik a másikért. Még akkor is, ha maga is belehal, mert első a zászló. Vitézeink, hőseink, nyilván nem a mindenkori szervezők hibájából, de a rendszeres magyar történelmi gyakorlatból tudjuk, könnyen feledésbe merülnek idődarabig.

ovari-uj

  Coki minden jobboldalinak, konzervatívnak

  A balliberálisok alighanem úgy vannak a Tavares-jelentéssel, mint annak idején elődeik Lenin elvtárs összes műveivel. Afféle megkérdőjelezhetetlen hivatkozási alapnak számít azoknál is, akik amúgy egy árva sort se olvastak belőle. Bőven elég, ha áhítatos tisztelettel elrebegik: „Tavares is megmondta, hogy…” – és az Orbán-kormányra évek óta szórt szánalmas átkaikat máris megerősítve érzik. A harmincoldalas, állítólag két évig készült dolgozat persze – hja, az a fránya hozott anyag – jócskán tartalmaz tárgyi tévedéseket, csúsztatásokat még olyan kényes témákban is, mint a magyarországi cigányság vagy a sajtószabadság ügye; közülük a legdurvábbakra a magyar kormány dicséretes gyorsasággal és karakánsággal felhívta a figyelmet. Igazából nem is ez az érdekes; az ördög ezúttal nem a részletekben van. A Tavares-jelentés mindössze egy újabb példa arra, hogy számunkra nem maga a „vádirat”, hanem az általa (is) terjesztett szemléletmód lehet veszélyes.

kondor

  Hogy az önsorsrontó Európa napjai meg vannak számlálva, abban ma már egyetlen gondolkodó ember sem kételkedik. Kivéve persze a kincstári optimista szerepében tetszelgő politikusokat, akik hangzatos szavakkal ecsetelik a jövő szépségeit, miközben rosszabbnál rosszabb tanácsokkal, tervekkel, majd rendeletekkel, törvényekkel, diktátumokkal vezetik rendszeresen zátonyra az egyes európai országok hajóját, hogy ide nem illően kellőképp költői legyek. És most nem a déli, bajba sodort és naponta igaztalanul vádolt országokra gondolok, melyekről a józan civilek és közgazdászok (kiknek látását semmiféle lózung hangoztatása nem homályosította el) régen mondják, bizonyítják, mekkora ferdítés, azaz hazugság, hogy az ott élők nem szeretnek dolgozni, lusták, költekezők stb. Nem róluk szeretnék tehát most írni, hanem két északi, jóléti államról. Svédországról és Norvégiáról, ahová jó sorsom nyár elején elvezetett.

attila2013

  Ha emlékezetem nem csal, azért régebben is jártak ránk, így a nyár derekán forró napok. Harminc esztendeje is bőven ittuk a vizet, besötétítettük a lakást, bekapcsoltuk a ventilátort, huzatot csináltunk. Pedig akkoriban a rádió, a televízió nem kürtölte félóránként a fülünkbe: hőségriadó! Nekem ettől a szótól, hogy riadó, némiképp összeszűkül a gyomrom, már nem is annyira a hőségtől félek, hanem mindattól, amivel meteorológusok, orvosmeteorológusok riogatnak. Enyhén szólva is túlzásnak tartom az ilyen nagymérvű ijesztgetést, bár szomszédom azt mondja, igenis van értelme a gyakori figyelmeztetésnek, hiszen gondoljak csak az idei március 15-re. Akkor – magyarázza – jóval korábban figyelmeztettek, senki ne keljen útra, mondjuk a jövő hét végén, mert ítéletidő várható. Aztán mégis volt, aki télikabát nélkül ült be az autójába valahol Nyugat-Magyarországon, hogy aztán Veszprém térségében több méteres hóakadályba ütközzön. Lehet, hogy mégis a riogatóknak van igazuk, ám jobb lenne, ha mindenki saját fejével gondolkozna és felkészülne hófúvásra, kánikulára, amit azért a meteorológusok jó előre pontosan jeleznek.

ajandok

  Egy régi gondolatom megvalósulni látszik. Egy vezető egészség-politikusunknál pozitív fogadtatásra talált az az ötletem, hogy – hasonlóan a kötelező felelősségbiztosítási díjból kapható bónuszkedvezményhez – bevezetésre javasolom azt a kötelező egészségügyi hozzájárulás esetében is.

  Miről is van szó? Arról, kedves Olvasóim, hogy sokunkkal előfordult már, hogy oly régen jártunk a háziorvosunknál, hogy azóta talán ő nyugdíjba is ment. S nem azért, mert olyan linkek vagyunk, hogy nem foglalkozunk a saját egészségünkkel, hanem éppen azért, mert nagyon is törődünk azzal, hogy ne legyünk betegek. Miért fizessünk hát ugyanannyi egészségbiztosítási járulékot, mint azok, akik gyakran veszik igénybe a hivatalos egészségügy szolgálatait?

ajandok

  A Székelyföldön jártunk a barátainknál. Első utunk Zetelakára vezetett, mivel a családi kúriánk százéves padlóját újra kell deszkázni. A zetelakiakat székelyül bognyesőknek hívják, mert híresek fafeldolgozó foglalkozásukról. Márpedig a mi padlónk megújításához széles deszkák kellenek, közel negyven centiméter szélesek. A fatörzsek pedig bogosak, göbösek, így a deszkavágók a „bognyesők”.

  A templomban a reggeli szentmisén rosszul lett egy asszony. Rögtön odaléptünk hozzá segíteni a feleségemmel. Percek múlva jobban lett, meghívtuk a házigazdáinkhoz egy jóleső reggeli meridiántornára. Mindjárt összejöttünk vagy nyolcan, amikor híre ment. Itt látom a lehetőséget arra, hogy miképpen segítsük náluk is az összefogást.

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok