18. évfolyam 7. szám 2013. július 1.

s ra-uj

  A magyarok emberségesek. A néhány generációs nagyvárosi lét még nem koptatta ki belőlünk nagy-, déd- vagy ükszüleink ösztöneit, akiknek többsége még falusi volt. A kisközösségekben mindenki szegről-végről rokon, s ha nem, hát szomszéd volt, és mint egy nagy családban, évszázadokon át megszokta, hogy figyel egymásra, és a kapcsolattartás ezer apróbb-nagyobb fortélyával szerez örömet a másiknak vagy enyhíti bánatát. Amit röviden emberségnek nevezhetünk.

  Szép példájával egy szürke pénteken találkoztunk, a 291-es hegyi járaton, amely egy csúcsforgalomban megszokott, fárasztó utazást változtatott derűs emlékké. A busz késett, tömött volt, és az egymásnak zsúfolódó utasok rosszkedvét egy ötödikesforma osztály fülsiketítő ricsaja fokozta. Míg egyszer csak megszólalt egy hang a mikrofonban.

 

Balassa Zoltán

  A Kassa-ÉRT (Északkeleti Reformátusok Találkozója) háromnapos rendezvénye pénteken, június 14-én kezdődött és 16-án ért véget. Az ünnepi istentisztelet a több mint kétszáz éves kassai Kálvin téri református templomban zajlott. Koncertek gazdagították a műsort.

  Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, ez a találkozó azt üzeni, hogy a kassai magyar reformátusság történelmi, kulturális, lelki és szellemi öröksége jelen van, mely mindig kiemelkedő szerepet töltött be. Itt zajlott Bethlen Gábor esküvője, Kazinczy Ferenc itt adta ki az első magyar irodalmi folyóiratot, a Bánk bánt 180 évvel ezelőtt itt mutatták be, Esterházy Jánost ebben a választási kerületben választották parlamenti képviselővé, és II. Rákóczi Ferenc itt alussza örök álmát. Kassa csak velük együtt Kassa. Ők példaképek és jelképek. A jeles magyar hírességek és a kiemelkedő magyar események reményt nyújtanak és cselekedetekre ösztönöznek. Megmaradásunkat csakis a cselekvő hit biztosíthatja. „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek” – mondja a hegyi beszéd. Márai Sándor is azt mondja: „Ez a kor mintha már csak élni akarna, szerep és küldetés nélkül. Én azt hiszem, így nem lehet élni.” Trianonnal sem veszítettünk el véglegesen mindent. Ha ezt lemondóan elfogadnánk, akkor kishitű öncsonkítást végeznénk. Buzdította hát a kassai és a felvidéki reformátusokat arra, vállalják feladataikat, és összefogva harcoljanak emberi és keresztyén jogaikért, értékeikért. Hiszen Hamvas Béla mondotta: „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs.”

 

Mal rik-uj

  A felületesebb, esetleg feledékeny szemlélő bizonyára furcsának és elgondolkodtatónak találja a tényt, hogy ma Magyarországon van olyan önmagát kizárólagosan demokratikusnak nevező politikai társaság, amely az ország többségének érdeklődését maga mögött tudó televíziót egy politikai rendezvényről kitilt. Mert Szárszón ez történt. Farkasházy, miközben vendégül látta Mesterházyt, megtiltotta, hogy a Hír TV a rendezvényen forgasson.
  Nagy dolog ez manapság egy humorista életében. Nem kellett igénybe vennie a főcenzor asszony, alias Lendvai Ildikó segítségét, nélküle is kitűnően élt a rendezvény cenzori jogaival. Vicces (sőt mulatságos) emberünk talán fél a nyilvánosságtól.
  Leginkább az gondolkodtatott el, hogy vajon mi lehet az a sötét gondolat egy önmagát humoristaként (is) azonosító ember fejében, vagy mi lehet az a ki nem mondott félelem, hogy nem bírja elviselni, ha valaki egyszerűen tükröt tart neki(k), miközben ő maga hivatásszerűen tart görbe tükröt másoknak. Talán a tükör egyenessége zavarhatja. A kendőzetlen valóság, ahogy tíz év kihagyás után Szárszón összejött a honi és külhoni baloldal. Talán az, hogy nekik, róluk nem lehet cenzúrázatlanul tükröt tartani. Sem egyeneset, sem görbét.

gedai

  Demokrácia. A görög eredetű szó népuralmat jelent; egy közösség tagjainak egyenjogúságát a hatalom gyakorlásában. Az ó- és középkori államokban, társadalmakban azonban a demokratikus jogokat gyakorolható polgárok, nemesek és más kiváltságos „szabadok” mellett a szolgákat, rabszolgákat, jobbágyokat nem illették meg e jogok. Magyarországon ugyan – más államokhoz viszonyítva is – meglehetősen széles volt a nemesek (gondoljunk a „hétszilvafás” nemesek sokaságára) és szabadok rétege, az egész társadalomra vonatkozó szabadságot (demokráciát) azonban csak az 1848-as törvények adták meg. Valódi népképviseletről, választott országgyűlésről viszont csak 1867 után beszélhetünk, bár ez a másfél évszázados magyar demokrácia rendkívül viharos volt; idegen megszállással, napok (1919), évtizedek (1944–1990) diktatórikus, terrorista uralmával.

csaba

  Csoda történt. Valaki kibeszélt a Bilderberg-csoport eddig szupertitkos tárgyalásairól. Az esetnek két érdekes oldala is van. Egyik nyilvánvaló, az ugyanis, hogy micsoda antidemokratikus akciót követett el az unió alelnöknője, tárgyalási engedély nélkül, magán emberként képviselte az uniót, illetve hogy ilyen esetben kötelező lett volna beszámolót írnia az elnökség számára. Úgy tudjuk, ez nem történt meg. A dolognak ez az oldala annyira jogellenes és antidemokratikus, hogy reméljük, ebből nem tud veszteség nélkül legádázabb ellenségünk kifarolni.

  A másik kérdés, hogy ki volt az, aki elkövette az árulást, és miért. Ez már nagyon izgalmas. Nekem csak két lehetőség jut eszembe, mind a kettő pikáns. Azzal dobták be a köztudatba az árulást, hogy egy olasz volt az, aki tájékoztatást adott. Ezután csak annyi biztos, hogy nem olasz az illető.

ovari-uj

  Ahogy közelednek a jövő évi választások, úgy szedik elő a balliberális kelléktárból az Orbán Viktor lejáratását célzó egyre képtelenebb dolgokat. Például hogy – mintha egyenesen az Antikrisztus, maga a patás ördög lenne – neki és kabinetjének fölróhatóan csökkent nagymértékben Magyarországon a vallásos emberek számaránya. Ezt állítja, magyarázza ugyanis az Élet és Irodalom Pofon népszámláláskor című dolgozatában Vásárhelyi Mária. Jóllehet már a könyökünkön jön ki a kormánynak kiosztott ilyen-olyan „pofon”, mint balliberális szófordulat (a vérprofizmus, ugyebár); ám ezúttal az is kérdéses, elcsattant-e egyáltalán.
  Tényekkel természetesen nem érdemes vitatkozni. Nem is tesszük, még akkor se, ha tudjuk, hogy statisztikával adott esetben ugyanúgy „bizonyítható” valami, mint annak az ellenkezője. Készséggel elhisszük tehát, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint 2001-hez képest harminc százalékkal csökkent a három nagy keresztény egyház valamelyikéhez tartozók aránya; hogy 73 százalékkal emelkedett a kisegyházak híveinek száma, és 22 százalékkal az ateistáké. Nyilván az is fehéren feketén kimutatható, hogy míg 2001-ben mindössze 1,1 millióan; ám 2011-ben már 2,7 milliónyian nem válaszoltak a népszámlálás vallási hovatartozást firtató kérdésére. (Az persze már fölvet bizonyos módszertani aggályokat, hogy más-más módon fogalmazták meg 2001-ben, mint 2011-ben ezeket a kérdéseket – ez viszont afféle szakmai ügy, részletes ismertetése e rövid jegyzet adta keretekbe semmiképp sem fér bele.)

   Miféle konok, kemény kitartást követelő küldetésérzet vagy -tudat munkálkodott öt Emberben? Akkor, amikor még tán csak előszellőcskéje legyintgetett egyszer-egyszer a rendszerváltozó lazulásnak? Annyi bizonyos, hogy a lakiteleki sátorban keletkezett az is, és elérte Domokos Pál Pétert, Hajdú Demeter Dénest, Csurka Istvánt, Demeter Ervint, Kulcsár Editet. Öt név. Öt Ember. Ahogy édesanyám szokta volt mondogatni: Ember, nagybetűvel.

  Akkor, amikor tombolt a magyart romboló, falakat ledöntő, falut víz alá sülylyesztő Ceausescu-diktatúra. A magyar hazában, a szétdarabolt testű mostohában, akadtak, egyre többen – köztük ők is, öten –, akik tenni akartak valamit. Mindenáron. Mentsék, ami menthető. Legalább a kultúrát. A magyart. Részben mert valamiért odakötődtek; részben mert onnan indultak.
  Akkor már léteztek olyan jogi formulák, amelyek megengedték, hogy alapítványt tehessenek. Így hozták létre az Erdély Művészetéért Alapítványt, amelynek révén megnyithatták a Vármegye Galériát egy belvárosi szuterénban. A nevét az utcájáról kapta. Mint ahogy később Beke György erdélyi író fogalmazott: „a remény, az életösztön utat talál.” Hát meg is találta. 1988 márciusában.

ajandok

  Annyi, de annyi lehetőség van az öszszetartozás, az egymást segítés élményének megélésére. A segítés lehet külsőséges, például a betegnek viszek kalóriadús ételt-italt a kórházi lábadozása idejére, de a legújabb gyógyulási eredményeink azt mutatják, hogy részt is vállalhatunk hozzátartozóink, szeretteink gyógyításában is társgyógyítóként.

  Igen, méghozzá a saját életenergiánkkal megsegítve a betegségtől legyengült embertársunkat, családtagunkat. De hogyan? Erre szolgál egy különleges módszer: két beszúrt akupunktúrás pont közötti energetikai kapcsolat létesítése egy, a két pontot összekötő rézdrót segítségével. Ehhez persze évek tapasztalata kellett, hogy kimondjuk: az akupunktúrás meridiánjainkban áramló energiánk kiléptethető a rézdróton keresztül, és beléptethető társunk legyengült életenergia-rendszerébe.

attila2013

  Szomorú hírrel kell kezdenem jegyzetemet: Elhunyt Kiss Dénes. Az író, költő, közéleti személyiség, szerkesztő bizottságunk elnöke volt. A Magyar Köztársaság babérkoszorújával tüntették ki, hatvan kötete jelent meg, versek, tanulmányok, de némelyike nyelvészeti szempontból is jelentős. Kiss Dénes alapította és elnöke volt a Trianon Társaságnak, s minden bizonnyal még nagyon sok érdemét sorolhatnám, ám inkább emlékezem. Már a kilencvenes évek elején együtt munkálkodtunk a Magyar Fórum szerkesztőségében, majd az Új Magyarországnál, azt követően a Pesti Hírlapnál, végül itt az Új Időknél, amelynek sokunkkal együtt ugyancsak alapítója volt. Boldog emlékű Sándor András halála után SándorAndrás-emlékgyűrűt adtunk át, tán öt éven keresztül. Természetesen Kiss Dénes is megkapta. A kitüntetettek András-napkor a remek publicista sírjánál az egri temetőben emlékbeszédet mondtak. Dénes is. Együtt, kettesben tettük meg az utat, jó hangulatban, s hála Istennek, ő roppant beszédes hangulatban volt. Elmesélte bizony nem éppen örömteli és gondtalan falusi gyermekkorát, elmondta ötvenhatos forradalmi cselekedeteit, amit természetesen megszenvedett, mint sokan mások, ám őt egy életre kizárták Magyarország összes egyeteméről. Úgy volt ő „egyetemi tanár”, hogy nem volt diplomája, de tanított rendületlenül. Előadásokat tartott a magyar nyelv nagyszerűségéről, a hazaszeretetről és természetesen a költészetről. Amikor honti házam falán a Pongrátz Gergelytől kapott Mindent a Hazáért érdemrendemet kitettük, szinte természetes, hogy Kiss Dénest hívtam, hogy az ott megjelent kétszáz főnyi meghívottnak szóljon a magyarság nagy szabadságharcáról. Jól emlékszem: nyári záporban állták őt körül, s eső ide, eső oda, itták szavait. A szó, mint ötvenhatban a géppisztoly, úgy volt a forradalmat követő évtizedekben a fegyvere. Mindig mögöttünk állt, számtalan tanácsát tudtam megszívlelni, mint az olyan emberét, akit a másik, mert én úgy voltam vele, becsül, tisztel és szeret. Kiss Dénes hiányozni fog! A költőt a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia és a Trianon Társaság saját halottjának tekinti.

  „Lőn pedig, mikor megkezdettek volna szaporodni az emberek a Földnek szinén, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek... Óriások valának pedig a Földön ama napokban. Mert miután az Isten fiai bémentek az emberek leányaihoz, s azok szültek vala, ezek lőnek ama hatalmas férfiak.” 1Móz..6,2-4.

A Szentírás nem beszél többet az óriásokról, de a Föld népe tudja, hogy nem szaporodtak tovább. 

kondor

  Nyelvében él a nemzet, csak éppen nem mindegy, hogyan. Kérdés például, hogy a szlenget, a zsargont, a jassznyelvet be kell-e emelni a közbeszédbe. Szerintem nem. Maradjon meg az csak egy-egy szűkebb, hasonszőrű emberek alkotta kisebbség nyelvezetének, beszédstílusának. Felelős ember tudja, beszédének méltóságteljességét csökkenti, ha szlenget használ. Történt pár évvel ezelőtt, hogy a Magyar Rádióban – akkor már emernek hívták – valamelyik kultúragyilkos nagy szellemesen kitalálta, legyen a Petőfi rádió szlogenje a „nagyon zene”. Pontosan azóta sem sikerült megfejtenem, mi a csudát jelent ez a két szó így összekapcsolva, legfeljebb sejtem, olyasmit akartak vele kifejezni, hogy a Petőfin mindenekfelett a zene az úr. Kérdezhetnénk: akkor a Bartókon talán nem az? Meg persze sok más kérdést is feltehetnénk a kifejezés megalkotóinak. Azt például, vajon szándékosan szüntették-e meg a Magyar Rádió régtől fogva nyelvművelő, példaadó, értékőrző, nyelvápoló szerepét, vagy „csupán” műveletlenségből. (Mellesleg a kettő együtt is elképzelhető.) Netán a fiatalok gyorsan változó zsargonjához akartak idomulni, amolyan idétlen felnőttként, akiket ifjúkorunkban mindig kinevettünk, amikor erőltetni próbálták az ifjúságtól hallott s jól-rosszul eltanult beszédet. Nem állt nekik jól, s nem is kívántuk, hogy e tekintetben hozzánk idomuljanak. Szerintem a mai fiatalok sem igen díjazzák az ilyen „jópofizást”. Kormányunk ezt másképp gondolja. Olvasom, hogy Nagyon Balaton címmel hagyományteremtő szándékkal, mintegy tucatnyi helyszínen rendezvénysorozat indul az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva a kormányzat, a közmédia és a vállalkozói szféra együttműködésében. A számos program között lesz Nagyon zene fesztivál is, természetesen a Petőfi rádió közreműködésével, amelyben egyébként – legalábbis a rádióújság tanúsága szerint – nemrégiben elindították a Nagyon zenész című műsort. Nyilván vannak nagyon zenészek és kissé vagy kevésbé zenészek.

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok