Bónusz

Értékelés:
(1 szavazat)

ajandok

  Egy régi gondolatom megvalósulni látszik. Egy vezető egészség-politikusunknál pozitív fogadtatásra talált az az ötletem, hogy – hasonlóan a kötelező felelősségbiztosítási díjból kapható bónuszkedvezményhez – bevezetésre javasolom azt a kötelező egészségügyi hozzájárulás esetében is.

  Miről is van szó? Arról, kedves Olvasóim, hogy sokunkkal előfordult már, hogy oly régen jártunk a háziorvosunknál, hogy azóta talán ő nyugdíjba is ment. S nem azért, mert olyan linkek vagyunk, hogy nem foglalkozunk a saját egészségünkkel, hanem éppen azért, mert nagyon is törődünk azzal, hogy ne legyünk betegek. Miért fizessünk hát ugyanannyi egészségbiztosítási járulékot, mint azok, akik gyakran veszik igénybe a hivatalos egészségügy szolgálatait?

  Ez az alapgondolat persze ellentmondani látszik a szolidaritás elvének. Annak, hogy én szolidáris kell legyek beteg nemzettársaimhoz, akik viszont a befizetéseiket jóval meghaladó mértékű szolgáltatásra szorulnak. Igen, ez látszólag így van. De ez legyen a biztosító kockázata, mint a kötelező felelősségbiztosítás esetében is. Akkor sem mondja azt a biztosító, hogy azért nem kapok bónusz besorolást, mert sokan mások totálkárossá teszik a járműveket. Mégis bejön a bónusz besorolás haszna (máluszról most nem beszélek), mivel ösztönzi a gépkocsi tulajdonosát az olcsóbb és felelősségteljesebb vezetésre.

  Esetünkben életvezetésről beszélhetünk. Az egészségesebb táplálkozás, a dohányfüstmentes életvitel, a naponkénti rendszeres testmozgás igenis bónuszt érdemelne a hivatalos egészségpolitika részéről. El kellene dönteni, hogy nemcsak a betegeket, hanem az egészségesen maradókat, illetve az egészségükön javítókat is díjazzuk valamiképpen. Mondjuk úgy, hogy ha valakinek egy év elteltével sem kellett igénybe vennie a háziorvosa szolgálatait, de – hitelt érdemlően – bizonyítja, hogy egészséges, akkor attól kezdve kevesebb hozzájárulást kellene fizetnie. Újabb év elteltével ismét kevesebbet.
  Más szóval lépnünk kell a prevenció, a betegségmegelőzés díjazása, anyagi megbecsülése irányában. (Régen Kínában az orvosokat addig fizették, amíg az ellátási körzetükbe tartozó emberek egészségesek maradtak.) A kínai példa alapján persze azokat a háziorvosokat is díjazhatnák, akiknek a „kártyaköréből” sok ilyen egészséges személy kerül elő.
  Miért mégis a személyeket kell hogy díjazzuk? Megint visszatérek a kötelező biztosítás bónuszgyakorlatához. Mert nem azt az autószerelő-műhelyt díjazzák, ahol az épen maradt kocsit szervizelték.
  Most gondoljuk meg azt is: hogyan ellenőriznék azt, hogy egészségesek maradtunk? Itt vannak erre a kötelező szűrővizsgálatok. Tulajdonképpen az egészségünk ellenőrzésére a vizsgálatok egész sora áll rendelkezésre. Gondos mérlegelés után egy kötelező teljes vérkép- és vizeletvizsgálat – első közelítésben – elfogadhatónak látszik. Mennyivel szívesebben mennénk el így szűrővizsgálatra évente, ha anyagi megbecsülésben lenne részünk jó eredmény esetén!
  A részletek kidolgozása még várat magára. De most, hogy kormányintézkedésre a rezsicsökkentés is megvalósult, ilyen alapon miért ne csökkenhetne az egészségügyi hozzájárulás is? Ösztönzőleg hatna, hogy jobban odafigyeljünk az egészségkárosító hatásokra, és többet tegyünk az egészségünkért. Ennek leghatékonyabb módja – megint a kínai példát hozva fel – a meridiántorna rendszeres végzése.

Dr. Eőry Ajándok

Olvasás: 11876 alkalommal
Dr. Eőry Ajándok

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok