A kínai masszázs és a fiatalkori rövidlátás

Értékelés:
(2 szavazat)

ajandok

Ezzel a különleges témával 2008-ban már foglalkoztunk „Az iskoláskori látásromlást megelőző kínai masszázs” címen. Azért különleges, mert minden kínai oktatási intézményben kötelező. Egyben újra aktuális, hogy foglalkozzunk vele, mivel mint azt a miniszterelnök úrhoz írt levelemben is említem, közösen „felvállalható” ennek terjesztése a magyar iskolákban is.

Az előző írásomban a masszázs technikájáról beszéltem elsősorban. Most a magyar tanulók vizsgálatával kapcsolatban kapott eredményességéről szeretnék beszámolni.

A rövid távú hatás értékelésére legjobbnak a látásélesség javulása mutatkozott. Azoknál, akik először végezték a masszázst, jelentősebb javulást mértünk, a statisztikai eredmény szignifikáns. Ennek alapján elmondható, hogy a gyerekek azonnali látásjavulással reagáltak az alig ötperces masszázsra.

  A hosszabb távú hatás értékelésére két párhuzamos osztály negyven hónapon keresztüli megfigyelésével nyílt lehetőség. A „kontroll”-osztályban a vizsgálat elején huszonkét gyermekből három szemüveges, a masszázst végző gyerekek azonos létszámú osztályában egy gyereknek kellene viselnie szemüveget. Egy év elteltével a két osztály látásélesség-változása már P<3% bizonyossággal szignifikáns. Két év elteltével a kontrollként szereplők között már tíz gyereknek lenne szüksége szemüvegre, míg a masszázst végzők között hat gyerek szemüvegviselése indokolt.

  Azt is vizsgáltuk, hogy a nem teljes látású gyerekek látását javítja-e a kínai masszázs négy hónap, azaz egy iskolai félév elteltével. A kérdés megválaszolására 254 gyerekből 83 nem teljes látású gyereket vizsgáltunk. A vizsgálat alapján elmondható, hogy négy hónap elteltével a gyerekek hatvanöt százalékának javult a látása, ebből tizenegy százalék visszanyerte a teljes látását, és mindössze a gyerekek hét százalékának romlott tovább a szeme. Ebből a szempontból különbséget találtunk az alsó és felső tagozatos gyerekek között is: a felső tagozatosok esetében a javulás nem szignifikáns. Ebből a szempontból érdekes adat, hogy tízéves korában vált szemüvegessé a legtöbb gyerek. Ennek hátterében a 9–12 éves korcsoport felgyorsult fejlődése állhat, amit a masszázzsal is nehezebb javítani. De csak ebben a korcsoportban! Érdemes tehát a felső tagozatosoknál is bevezetni, illetve tovább vizsgálni a módszer hatékonyságát.
  Igaz persze, hogy a szemüveg felírása is azonnali látásjavulást eredményez – amint azt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik programja támogatja is –, de véleményem szerint a kitűzendő cél, hogy visszajavuljon a gyerekek szeme. Ebben a szemüveg nem segít.
  Kedves Olvasóim! Ha a masszázs technikájára is kíváncsiak, internetről ingyenesen letölthető videók állnak rendelkezésre (magyar nyelven: „Szem-pontok”, kínaiból: „A kínai szemmasszázs” címen). Érdemes bevezetni családi körben, mert mi, szülők és nagyszülők is részesülhetünk a jó hatásaiból.
Dr. Eőry Ajándok

Nyílt levél Orbán Viktorhoz

  Kedves Olvasóm! Az alábbi levelet május 13-án írtam. Az a szándék vezetett, hogy a kínai orvoslás magyarországi terjesztésének bemutatásával javíthatnánk a tárgyalási pozícióinkat.

  Tárgy: Javaslat a Kínai Népköztársaság és hazánk együttműködési megállapodása megbeszéléséhez

  A kínai és a magyar népet közös történelmi kapcsolatuk alapján sok szál köti össze. A népi gyógymódok vonatkozásában ez megmutatkozik a hagyományos kínai gyógymódok magyarországi terjedésében is. Például a magyar iskolákban is több helyen végzik a gyerekek a szem körüli pontok masszírozását a látásromlás megelőzésére. Ez azért jó példa, mivel ez a masszázs egész Kínában kötelező, becslés szerint 350 millió (!) gyerek végzi naponta (így kínai tárgyalópartnereink is bizonyára ismerik).
  Az a szándék, hogy a magyar nép egészsége javítására készek vagyunk átvenni kínai betegségmegelőző módszereket, hangsúlyt kellene kapjon az együttműködésben. Idesorolnám még a korai kínai rákdiagnózist és az „Élj 100 évet egészségesen” jelmondatú kínai meridiántornát. Ezzel nagyobb megbecsülést és egyedi elbírálási lehetőséget vívhatnánk ki magunknak gazdasági céljaink elérésére is.
  Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezekkel a gondolatokkal szeretnék hozzájárulni a közeli tárgyalások sikeréhez, és engedje meg, hogy mellékelten átadjam „Ne ítélj, hanem itt élj!” és „A kínai masszázs hatása az iskoláskori rövidlátásra” című munkáimat tiszteletem jeléül.
  Őszinte nagyrabecsüléssel:

Dr. Eőry Ajándok

Olvasás: 10722 alkalommal
Dr. Eőry Ajándok

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok