A neheze most következik

Értékelés:
(0 szavazat)

s ra-uj

Törvénybe iktatták a Magyar Művészeti Akadémiát, és tisztes költségvetést szavaztak meg a működéséhez. A Makovecz Imre megálmodta cél két évtizedes küzdelem után valóra vált. De a neheze most következik: a „tisztességes művészeti élet megteremtése”, a tagsági diplomákra írottak szerint.
  Érezzétek át a pillanat nagyságát! – nem véletlenül kezdte így Fekete György elnök rövid beszédét a diplomák átadásán, március 15-i ünnepségük után. A művészvilág a történelemben először kapott felhatalmazást, hogy sajátosan magyar nyelvezeten szóljon a magyar valóságról, és ez páratlan lehetőség. De felelősség is.

Az akadémiának mintegy kétszázötven alkotó- és előadóművész tagja van. Velünk élték át a szocializmus véleményelnyomását, az elmúlt húsz év csalódásait, amelyek az akadémikusokon is nyomot hagytak. A kivételek pedig megtapasztalhatták, hogy hithű kiállásaik alkalmával magukra maradtak, és a keserű élmény megmarad.
  Pedig az akadémia céljának megvalósításához hitre, bátorságra és küldetéstudatra van szükség. Egyszóval jellemerőre. Mint miniszterelnökünk az Európai Parlament emlékezetesen ádáz támadásaira válaszolva egy magyar mondással megfogalmazta: Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. Fekete György bizonyított: hónapok óta állja az akadémiát és a személyét ért, embert próbáló támadásokat. A tagság azonban, tudjuk, elbizonytalanodott: voltak, akik ijedtükben kiléptek, mások meghunyászkodva magyarázkodtak, és még az akadémia elnöksége is felszólította egy levélben (!) Fekete Györgyöt, hogy „fontolja meg” lemondását. Talán viselkedésük is hozzájárult, hogy nem a kényelmes kihátrálást választotta. „»Kihordtam« a csecsemőt, most szokik le az anyatejről, még el akarom juttatni az iskoláig”, indokolta kitartását egy lapinterjúban.
  Eltökéltsége mögött személyes okok is húzódnak. Nem szokott beszélni róla, de ismert: 1956-ban a Parlament előtti sortűzben mellette lőtték le a menyasszonyát. A személyes, illetve az egész magyar népen esett tragédiáért elégtételt lehetne venni a művészeti nyelvet megújító akadémiával. Csoóri Sándor szerint 1956-ot is nyelvújítás előzte meg: a szavak visszanyerték eredeti jelentésüket, és az igazság kimondása elsöpörte mindazokat, akik a hatalmat a népnél előbbre tartották.
  Az akadémiai diplomák átadásán érdekes volt megfigyelni a hatást, amelyet az elnök szavai a tagozatvezetőkre tettek. A mi termünkben a két kimagasló, de amúgy a pályájukkal elfoglalt művészek szívében mintha megrezdült volna egy húr. Kicsit félszegen és kapkodva keresték a számukra szokatlan kifejezéseket, amelyek méltók „a pillanat nagyságához” és az akadémia küldetéséhez. Botladozó lépéseikben ott volt a remény, de még rászorulnak az elnökre, „míg az iskoláig eljuttatja őket”.

D. Veszelszky Sára

Olvasás: 9781 alkalommal
D. Veszelszky Sára

E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok