18. évfolyam 2. szám 2013. február 1.

balassaAz idei év nagy eseménye, hogy Kassa egy éven át Európa kulturális fõvárosa. Így már hónapokkal ezelõtt megkezdõdött a hírverés és a készülõdés. De semmi sem tudta a baljóslatú jeleket elfedni. Ahogy lenni szokott, nonprofit társaság alakult, mely agytrösztként kezdett viselkedni. Bombasztikus kijelentésekben sem volt hiány. Ez utóbbi bocsánatos bûn lenne, ha nem egeret szülnének a hegyek, miközben azért szép profitot hoz majd azoknak, akik a tûz mellett melegednek. Egyik ismerõsöm, aki korábban a város összönkormányzatánál dolgozott, az egész rendezvénysorozatot pénzmosási manõvernek nevezte. Ez persze bizonyíthatatlan. Ám még ha ez nem is lenne így, zavaró körülménybõl van elég. Az egyik, hogy elbocsátották az egyetlen magyar alkalmazottat, aki sokat tett a programokért. A másik már korábban történt. Egy olyan cseh együttest hívtak meg, melynek neve „kiejthetetlenül” gusztustalan. Ez lenne a kultúra?

Annyi információval bombázzák az embereket, hogy már teljességében áttekinthetetlenné vált a helyzet. Mintha kultúra helyett egy dzsungelbe jutottunk volna. Számos programfüzetet adtak ki, de azok témakörök szerint rendezik a várható programokat, így az ember nem tudja áttekinteni, milyen sorrendben zajlanak majd az események. A nyitóünnepség alkalmával hetven helyszínen, kétszáz rendezvényen ezer szereplõ lépett föl. Van, aki enyhe kultúrsokkot kapott. Engem a nyitóprogram színvonala keserített el. Az már csak „õszinte” adalék, hogy a mûsor kezdetén mindenkit üdvözöltek, de a magyar vendégekrõl „megfeledkeztek”.

– És a történelem önt igazolta. A politikusoktól jobban elvárja az ember, hogy ismerjék az átlagos emberi természetet. Például hogy milyen hamar felejtünk. Egy fél év alatt elfelejtjük a korábbiakat, hogy mennyit ért a nyugdíj, az ember elfelejti, hogy hány havi nyugdíjat kapott, egyszerûen elégedetlen, mindenki jobban szeretne élni. Egyenlõség, testvériség, kommunisztikus gondolatok. Beke Kata mondta gyakorta, hogy a fasizmus, a kommunizmus és a globalizmus az emberiség legnagyobb ellenségei.

– Ez így van. Sajnos a gyõztesek mámora is elõsegíti ezt. A fasizmust, a nácizmust Párizsban, Versailles-ban indították el, amikor Németországra egy olyan megalázó békefeltételt kényszerítettek, hogy szinte létezni is alig bírt. Ebben a légkörben Hitler érvényesülni tudott. Ilyen balfogásokat a gyõzteseknek nem szabadna elkövetni, de 1945 után is ez történt. Ebben a gyõztesek kényelme is jelentkezik. A jaltai egyezményrõl szebb sorokat alig lehet olvasni, de akkor eldöntötték a befolyási övezeteket, és Sztálin felügyeletére bízták Kelet-Európát. Ezt a kényelmetlen térséget kezelje inkább egy zsarnok, semmint õk. Bár Sztálin ígéretet tett, hogy az emberi szabadság, függetlenség, jogok világát, a demokráciát tiszteletben fogja tartani, és önrendelkezés lesz ezen államokban. Aztán bolsevizálták ezeket az országokat. A sors iróniája, hogy a csehek és a lengyelek, noha gyõztesen kerültek ki a II. világháborúból, jutalmul ugyanazt kapták, amit mi büntetésül. Megkapták Moszkvát.

– És idesorolhatjuk Szlovákiát is.

– Igen, hiszen az elsõ szlovák államot Hitler alapította a gyalázatos müncheni egyezmény alapján. Az egyezmény után csak annyit mondott az angol miniszterelnök: „A világbéke ennyit megér!”

ajandok Egy jó hónap is eltelt már azóta, hogy Szent Péter felszentelt esernyõjét kinyitottuk a kistarcsai katolikus templom mellett. E néhány hét alatt érlelõdött meg bennem, hogy így nevezzem azt a jelenséget, amelyre ez a kezdeményezés született.

A szülõ ugyanis – bár a legnagyobb ajándékot adja magzatának azzal, hogy életet ad – rögtön cserbenhagyja, bûnt követ el. Nincs kiszolgáltatottabb az újszülöttnél. Az anyai ösztönök mind arra irányulnak, hogy ne hagyja cserben a gyermeket az édesanyja. Ha mégis megteszi, annak komoly oka kell hogy legyen. A körülmények miatti kétségbeesett helyzete diktálja ezt a lépését.

A legtöbb esetben az édesanya fiatalkorú. Családi viszonyai olyanok, hogy szülei szigorú ítélkezõk. Ebben a helyzetben az iskola sem különb. Hogyan is folytathatná a tanulmányait? Esetleg dédelgetett álma volt a továbbtanulás. A fiúja is rég elhagyhatta, hiszen õ meg – az esetek többségében – gyávaságból nem vállalta tettének következményeit.

Eszembe jut a Rákosi-korszak jelmondata: asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsõség. Ugye milyen érdekes lenne így beállítani a dolgot? Na de hát csak ezt merné ma zászlajára tûzni a vezetõ kormánypárt… Pedig olvasom az egyik újságban nemrég közzétett gyorsjelentésben, hogy 2227-tel születtek többen a tavalyi év elsõ tizenegy hónapjában, mint egy évvel korábban. Csak sajnos ott van a másik statisztikai adat is: évente körülbelül száz csecsemõt hagy cserben a szülõanyja, ezzel halálra ítélve.

    Elképzelni is nehéz azt a helyzetet, amelyben az anya lehet, amikor elhagyja újszülöttjét. Ekkor számít igazán, hogy van-e még istenhite. Talán eszébe jut kapaszkodóként. Persze ne felejtsük el az életadással, a szüléssel járó fájdalmakat sem: bizony gyötrelmes lehet az is az egyedüllétben, mondjuk egy vécé magányában. Hová rejtse? Meg is kéne szoptatni már… jutnak eszembe a Szûzanya gondolatai József Attila Háromkirályok címû versébõl. Na ez már nem fér bele… Az anyai ösztönök itt csõdöt mondanak.

csurka konyv 436 x 600

Lehullott a platánlevél,
S lábamnál beállott a hóba.
Kiesett a kezébõl a toll
És Dr. Utólag
Ott feküdt a díszes koporsóba.

Hiába nyitom a lapot,
A második oldalt,
Vizslatja szemem,
És nincs!!
És nincs többé mondat.

Utolsó cikkében
Utat mutat.
Isten éltesse
A menetbe tömörült
Igaz Magyar Utat.

Gárday Grundtner Gábor

attila2013Ocsmány egy ország lehet az az Izrael – legalábbis dr. Dániel Péter ügyvéd szerint. Ez az az ember, aki Wittner Máriát, az ’56-os szabadságharc halálraítéltjét vérig sértegette a bíróságon, majd kijelentette: kivándorol Izraelbe, és onnan nem adják õt ki ennek a kormánynak, ha a bíróság undorító viselkedéséért, embertelen kijelentéseiért el is ítélné távollétében. Nem értem, mit gondolhat az „ennek a kormánynak” alatt, s miféle ország lehet az, amelyik köztörvényes bûnözõket rejteget, mint rejtegetné Izrael Dániel Pétert. Magyarország az Európai Unió tagja, s alig aludtunk azóta néhányat, hogy két zsidó származású országgyûlési képviselõ, nevezetesen egy fideszes és egy szocialista, ország-világ elõtt leszögezték, Magyarországon nincs antiszemitizmus. Természetesen, mint a világ minden országában különös módon tapasztalhatók zsidóellenes kirohanások, elhangzanak olyan kijelentések, amelyek valóban antiszemiták. Ezzel szemben Izraelben is elhangzanak olyan kijelentések, amelyek számunkra, mármint magyarok számára kifejezetten sértõk, mint például az, hogy „felvásároljuk Magyarországot”.

És bizonyára tetszenek még emlékezni Landeszman rabbi kijelentésére: „ha a magyar kultúrából kivonjuk azt, amit a zsidók tettek hozzá, a magyaroknak nem marad más, mint a fütyülõs barack és a bõ gatya.” A sértegetések tehát mennek oda-vissza, de biztosíthatom Önöket, jelenlegi kormányunk még egyetlenegy nemzetre vagy bármely felekezethez tartozóra bántó kijelentést nem tett. Volt korábban miniszterelnök, a Gyurcsány nevû, aki a szaúdi futballcsapat tagjait terroristáknak nevezte. No de ismerjük a kettõs mércét: a „baloldalinak” szabad.

 

Wodros csabaNagyon megfontolt embernek ismerem Tarlós Istvánt. Most mégis kemény szavakat használt, amelyek az õ modora ismeretében szokatlannak tûntek. Kis gondolkodás után rájöttem, a mérnöki precizitás volt az, ami pontos fogalmazásra késztethette. Gondolom, õ is tudta, hogy illetlen szóra lelt, de mit tehetett, ha nincs pontosabb szó a magatartás minõsítésére.

Nem tudom, csak gyanítom, hogy Demszkyék is elhatározták, gazemberek lesznek. Azt hihetnénk, most már mindegy, hogy elhatározták, avagy nem. Pedig egyáltalán nem mindegy. Igenis nagyon fontos, hogy született emberi hibából vagy elhatározás eredményeképpen gazemberek. Ugyanis ez magyarázza meg azt, hogy a magyar nép miért választott elsöprõ fölénnyel egy politikai pártszövetséget, mely Magyarország felszabadítását hirdette meg. A sokáig birkaként tûrõ magyar nép demokratikus választásokon földindulásszerûen mozdult meg ellenük. Pedig a magyar nép száz évig tûr, azután mozdul, mert igenis liberális gondolkozású, akkor is, ha hazug csibészek, mint Ungváry Rudolf, a Jobbik szélsõségességével kísérli meg azonosítani, ha Kertész Ákos genetikailag alávalónak bélyegzi, akkor is, igenis nemzeti liberális gondolkozású. Mikor 2006-ban újraválasztotta az országot eladósító vezetõket, feltételezte, hogy emberi tévedésrõl volt szó. Hitt nekik, a hazugoknak, azután felismerte az elhatározott csibészséget. Többé nem bocsát meg nekik. Soha.

Ez az, amit az egymástól is szavazókat rabló, létszámában nem szaporodó baloldali, antidemokratikus összefogás nem akar megérteni.

Mal rik-ujAusztriában népszavazás volt. Túlzottan sokat nem foglalkozott ezzel a magyar sajtó sem, kurtán elintézték a tényt: az osztrákok a sorkatonaság intézményének fenntartása mellett voksoltak országosan nagyjából 60-40 százalékos arányban.

Ezzel az Európai Unió huszonhét tagállama közül Ausztria bennmaradt abban a hét országot számláló csoportban, ahol nem kizárólag hivatásos katonákból áll a hadsereg. A népszavazásra azért került sor, mert az ÖSP (Osztrák Szociáldemokrata Párt) 2010 – a bécsi önkormányzati választási kampány – óta a sorkatonai szolgálat eltörlésével kampányol. Koalíciós társa, az ÖVP (Osztrák Néppárt) pedig a sorkatonai szolgálat fenntartásával ért egyet. A koalíción belül nem sikerült egyezségre jutni, az ÖSP ezért – politikai erõterüket tágítandó – népszavazást kezdeményezett.

A hadsereg Ausztria 1955 óta fennálló függetlenségének egyik szimbóluma. Ausztriában mindössze hat hónap a kötelezõ katonai szolgálat, amit kilenc hónapos polgári szolgálattal lehet kiváltani. A sorkötelezettség fenntartása mellett szólt többek közt az, hogy az egészségügyi és szociális rendszer nem tudja nélkülözni a mintegy tizenegyezer polgári szolgálatost. Ellenérvként fogalmazódott meg a profi hadsereggel szemben annak drágasága, illetve az is, hogy a munkaerõpiac nem tudná felszívni azt az évi harmincötezer fiatalembert, akik jelenleg fegyveres vagy polgári szolgálatot teljesítenek.

 

ovari-ujAhhoz képest, hogy a balliberálisok úgyszólván naponta elsiratják nálunk a demokráciát, egyre-másra alakulnak az ilyen-olyan pártok, mozgalmak, fórumok és platformok; ékes bizonyságául annak, hogy ennél a politikai rendszernél eddig még nemigen találtak ki jobbat. (Az efféle szervezõdések szempontjából legalábbis biztosan nem.) A politológusok a részérdekek érvényesítése céljából tartják fontosnak ezt a jelenséget, amit a „virágozzék ezer virág” jelszóval fogalmaznak meg a költõibb lelkek.

Ebben a témában persze meglehetõsen nehéz lírai húrokat pengetni. Ha megnézzük például az újabb keletû párt- és civil társulások elnevezéseit, sokkal inkább valamiféle önképzõköri szintû, olykor bárgyúan erõltetett poénkodás eredményeivel szembesülünk. A jópofának, lazán fiatalosnak tartott Millával mégis duplán törököt fogtak. Hagyján, hogy eme tolvajnyelvbõl átvett szóval már önmeghatározásukat illetõen is hazudnak, hisz koránt sincsenek milliónyian. Ráadásul amíg Bajnaira kacsingatnak, levakarhatatlanul rajtuk marad az eredetinél sokkal találóbb Lúdmilla.

Az Együtt 2014 rövidített alakja, az E 2014 vagy E 14 pedig körülbelül annyit mond a pártpolitikát egészséges távolságtartással szemlélõ egyszerû embernek, mint a 4K!. Elsõ pillantásra valamiféle ételszínezékre, adalék anyagra, emulgeálószerre hajaznak; valahol a nátrium-benzoát és az E 174 között. (A 4K! – így, felkiáltójellel – az óvatosabb fogyasztót egyenesen arra inti, hogy csínján bánjon evvel a termékkel.)

 

s ra-ujElõször fordul elõ a rendszerváltozás óta, hogy egy kormánypárt a ciklus harmadik évében is tartja vezetõ helyét a pártok között. A szûnni nem akaró kritikák dacára, melyek elbizonytalaníthatnák a híveket, a szûkös anyagi helyzet és az ország újjáalakításából óhatatlanul következõ személyes sérelmek dacára. A ciklus szorításában végzett hamari munka pedig hibákat, kisebb-nagyobb csalódásokat okoz, melyekre pártállástól függetlenül mindenki panaszkodik. A tábor mégis kitart a Fidesz mellett, ami a jobboldalnak is jólesõ meglepetés, de a baloldali ellenzék végképp nem érti. Történelmi és alkati okokból képtelenek megérteni. A Fidesz (és persze a KDNP) törzsszavazóinak táborát a szocializmust megélt idõsebbek és középkorúak alkotják, akik szenvedtek a letûnt rendszertõl, és a negyven év alatt soha nem adták fel a reményt, hogy egyszer majd magyarhoz és emberhez méltóan élhetnek. A rendszerváltozást követõ csalódások után a Fidesz vezetõjében végre felismerték azt az embert, aki képes lehet megvalósítani az álmaikban élõ Magyarországot: egy szabad, otthonos, tisztességes világot, amelyben a jövõ generációi emberi méltósággal élhetnek. A törzsszavazók nem csalódtak. A kormánykoalíció sikeresen kezdte megtisztítani a közéletet a szocializmus örökségétõl, illetve örököseitõl, hogy soha többé ne restaurálhassák a megnyomorító, régi világot. Teljesítik, amit a választások elõtt ígértek. E történelmi ok magyarázza, hogy a sok százezres tábor minden nehézség és csalódás ellenére kitart a kormánypárt mellett.

 

Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke gróf Teleki Páltól választotta ezt az idézetet a 2013-as esztendõ jelmondataként. Az atyával az óév tapasztalatairól, eseményeirõl és az elõttünk álló feladatokról beszélgettünk.

– A 2012-es esztendõ is mozgalmas volt, számtalan sorsdöntõ esemény történt. Mi az óév üzenete?

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és arra, hogy Magyarország sorsa jó irányba fordult az élet legfontosabb területein az elmúlt esztendõben. A kereszténységnek újra van markáns képviselete Európában. Ennek a ragyogó példája volt a miniszterelnök úr beszéde akár az Európai Parlamentben, akár a madridi keresztény konferencián. Ezekre joggal lehetünk büszkék. Számunkra elsõdleges kérdés, hogy meg tudjuk-e õrizni a gyökereinket. És ez nem keresztény sovinizmus, hanem európai sorskérdés, mert vagy keresztény marad, vagy eltûnik, ahogyan ezt számos nagy gondolkodó megfogalmazta már, többek között a szentatya is. Látjuk azt, hogy a gyökereit vesztett Európa miként keresi önmagát, és egyelõre nem találja. Statisztikailag is bizonyítható, hogy élettagadóvá lett. Nagyon büszkék lehetünk tehát arra, hogy a magyar nemzet emelte fel megint elsõként a fejét Európában, és szállt szembe a dekadenciával.

– Önt mint plébánost személy szerint hogyan érinti mindez?

– Olyan egyházi közösségnek vagyok a felelõs vezetõje, amelyiknek a pecsétjén 1048-as dátum szerepel.

Az úr – dehogy úr, a világért sem sérteném meg! –, az elvtárs Ábrahámhegyen szállt föl a Budapestre tartó autóbuszra. A mögöttem lévõ ülést foglalta el, késõbb kiderült, kellett neki a közönség. A balatoni megállókban egyre többen várakoztak, Füreden megtelt a busz. Emberünk mellett egy hasonló, nyugdíjas korú hölgy érdeklõdött, mellé ülhet-e. A válasz készséges volt, természetesen, tessék helyet foglalni. A két-három perc múlva ártatlanul indult beszélgetést az elvtárs kezdeményezte Csopak határában.

– Pestig tetszik menni? – Igen, volt a rövid válasz.

– Látogatóban volt? Vagy van itt háza?

– Igen, a nyaralónkban voltam, de csak körülnézni. Reggel jöttem, megyek is vissza. Tudja, úgy alakult, hogy a fiam és a lányom is külföldön élnek – nyílik meg készségesen a hölgy. – Igen, a nagy házat most én tartom fönn. A fiam Párizsban, a lányom Londonban él, szegényeknek ott sokkal jobb dolguk van, sajnos itthon az élet egyre nehezebb. (Szegények Londonba és Párizsba kényszerülnek, Magyarország kiveti a nyomorultakat – mondom a férjemnek a mellettem lévõ ülésen. Mosolyogva bólint, szegények, tényleg.) Ugye ott van a pesti lakásom is, azt is fenn kell tartani, a nyugdíjból alig jövök ki. – Egy szuszra ömlik belõle a panasz, alig tud levegõt venni. Az elvtárs azonnal felveszi a fonalat.

 

csuroscsillaNagyon szeretem Adyt, mégis dacolok vele: én a szürkék hegedûse szeretnék lenni!

Hogy miért?

Nos, lehet, sõt bizonyos, hogy a kiegyezést követõ boldog békeidõk nyugodalmas állóvizének felkavarására szövetkezõk, az új század új kihívásait érzékelõk nem fantáziátlan társakra vágytak, ám manapság minden másképpen van. Kül- és belviharok tépázta, az életben maradáshoz szükséges átalakítások kínjaitól nyögõ hazánkban, sok reményvesztett, rosszkedvû, kiábrándult, csalódott honfitárs közepette igenis a szürkékre van most nagy szükség.

A szürke eminenciásokra.

Akik „csak” a dolgukat teszik. És ezt nem áldozatként, nem teherként élik meg…

Akik „csak” az elõttük álló, rájuk kimért feladatot akarják megoldani. Minél jobban, minél tökéletesebben. Azért az örömért, amit ez a munka, a jól végzett munka ad. Akik nem zúgolódnak, nem panaszkodnak – bárha lenne is rá okuk –, akik elégedettek – bár nem megelégedettek – életük kereteivel. Akiktõl mûködik az életünk.

 

(részlet)

 
Ami soha nem volt, ami csak lehetne,
Ami nincs forgandó sorsának alávetve,
Ami fel-feltámad tisztultabb agyakban,
Az eladhatatlan, a meghódíthatatlan,
Ami még osztályé, párté soha nem lett,
Az a vágy, akarat, az a magyar nemzet
Akkor vele egy volt, s lángja benne égve
Vele együtt hullott a nemesebb éjbe,
A tisztább sötétbõl fel a fényre szállva,
A reményentúli remény magasába,
S hiába takarják hazug feledésbe,
Megnõ minden évvel éltetõ emléke,
S ragyog tizenöt év vérpárás ködébõl,
Teleki füstölgõ revolvercsövébõl.

1956. január

Vas István
Rieger Tibor szobrászmûvészt az idézett vers késztette alkotásra

kondorÜnnepi beszédet mondani március 15-én, augusztus 20-án, október 23-án stb. kell, legalábbis akkor, amikor ünnepelünk. Ezt a magától értetõdõ mondatot azért írtam le, mert miközben elismerem, hogy a közszolgálati adók mûsorában idõnként értéket is felfedezhetünk, a február 22-i magyar kultúra napjának megünneplése enyhén szólva sem sikerült. Sok-sok ember volt tanúja annak, amikor a közszolgálat egyik vezetõje úgy másfél esztendeje a Százak Tanácsának tagjai elõtt kijelentette, soha ennyi pénz nem volt a közszolgálatban. Azóta sem tudjuk, ezt a sok pénzt mire költik a végtelenségig leegyszerûsített mûsorszerkezetben, a mindent elöntõ olcsó és bóvli sorozatáradatban, mindenesetre a közszolgálati televíziók a magyar kultúra napjára nem költötték, annyi szent. Január 22-én, az esti híradók utáni idõszakot vizsgálva a következõ mûsorokkal ünnepeltek. Az M1-en az Egyszer volt, hol nem volt amerikai sorozat 19. része jelentette a magyar kultúrát, ezt követõen pedig a Camelot amerikai–angol–ír kanadai kalandfilmsorozat.

Fél tizenegytõl, pontosabban 22.30-tól Sir Solti 100 címmel a kitûnõ, magyar származású, külföldön élõ karmester születésének századik évfordulóját megünneplõ mûsorsorozat egy részét láthatta, aki késõn fekvõ. Ez a mûsor sem kimondottan a magyar kultúráról szólt, nem is ezzel a céllal készült. Ez már a címébõl is kézenfekvõ, tudniillik a világhírû dirigens születésnapja október 21-én van, õ 2012-ben lett volna százesztendõs, és hál’ Istennek sok szép produkciót láthattunk azóta az õ vezényletével, mellesleg, vagy inkább cseppet sem mellesleg nemcsak itthon, hanem a világ számos televíziójában, például a nálunk is fogható Mezzo adón. Az M2 meg sem kísérelte, hogy az esti fõmûsoridõben hódoljon a magyar kultúrának, minthogy õk is amerikai vígjátéksorozattal kezdtek a hírmûsorok után, hacsak a Beugró ismétlését nem tekintjük a magyar kultúra részének. (Mellesleg a tekintetben az, hogy bizonyítja, remek improvizációs képességgel rendelkezõ színészeink vannak, de vajon hol nincsenek?) Ami a Duna Televíziót illeti, ott 19 órától a minden dicséretet megérdemlõ Fölszállott a páva sorozat úgymond gálamûsorát láthattuk az eredeti „Páva” gondossága nélkül. Aztán, hogy ezen az adón se múljon el az este sorozat nélkül, a Szálka, hal nélkül címû nem tudom mi következett, amit egy francia játékfilm követett.

 

Versailles-i dúdoló

Hova mentek a városok?
Hova mentek?
Falvakkal mint elsorozott
regimentek

Hova mentek a városok
hova mentek?
Elbitangolt kis tanyákkal
számûzöttek!

Kézenfogva almafáik
diófáik
Elindultak nagyvilággá
vagy hazáig –

Hova mentek a városok
meg a falvak?
Hova mennek kis országok
nagyhatalmak?

Hova mennek? Ott a tenger!
Beleveszni
És azután már sosem kell
hovamenni!

Kiss Dénes

Az Új Idők 2012. December 01-i száma a melléklet linkre kattintva letölthető pdf formátumban.

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok