Bolsevizmus újratöltve

Értékelés:
(0 szavazat)

ovari-ujMinden jel szerint március 15-re újra együtt lesz a nagy csapat: egy bokrétában pompázhat az egykori és a mai úgynevezett demokratikus ellenzék színe-virága. Végre az eddig ide-oda csapódó SZDSZ-esek is megnyugodhatnak; nekik – Fodor Gábor jóvoltából – egyenesen egy vadonatúj pártot hoz a tavasz. A Magyar Liberális Párt a legfinomabb, már-már éteri tisztaságú szabadelvûséget készül képviselni, így az igazi politikai ínyencek nemigen fogják majd az MLP-t holmi LMP-vel összekeverni. (Az MPL-lel pedig végképp nem, mert az egy csomagszállító gyorsszolgálat nevének rövidítése.) Talán még magát Demszky Gábort is hazaröpítik Berlinbõl a „megint hidegen fújó szelek” erre a remek hírre. Be szép is lenne! Kikölcsönözné a múzeumból legendás malaclopóját; bal hajtókáján tenyérnyi kokárda, jobboldalt „I love 4-es metró” kitûzõ, hóna alatt új könyve, az Elveszett szabadság; úgy süvítené bele a nagy orbáni diktatúrába, hogy aszongya: „El a kezekkel a Klubrádiótól!” (Az élõ egyenes adás közvetítõje e rádió részérõl Kuncze Gábor.)

Tényleg: nem tudja az ember, kínjában sírjon vagy nevessen, látván, amint sorra-rendre bújnak elõ a már többszörösen is levitézlettek. A volt SZDSZ-esek, MSZ(M)P-

sek vert csapata, néhány újonccal kiegészítve megint az egyetlen igazság képviselõjének szerepében tetszeleg. Szó se róla, széles skálán játszanak. Az életidegen, a gyakorlatban mûködésképtelen tankönyvi liberalizmus tételeit újra meg újra keresett választékossággal felmondó Fodortól kezdve le egészen az „alternatív köztársasági elnökként” útszéli módon trágárkodó Dopeman/Pityinger Lászlóig. Utóbbival – és követõivel – természetesen nem önmagában a mosdatlan száj a baj. Istenem, nekik ennyire futja; és ehhez is sokat gyakorolnak. Ám lehetetlen nem észrevenni, hogy adott esetben a mégoly jogos tüntetések, demonstrációk vezetõi, „szónokai” miért egyre fékevesztettebbek. A „gyûlöletbeszéd” társadalmi veszélyességérõl szüntelenül mantrázó balliberális megmondóemberek ugyanis meg se nyikkantak, amikor a magukból kivetkezettek minõsíthetetlen hangon ordibáltak például az „éhségmenetet” záró kormányellenes tüntetésen. Sõt. Noha az úgynevezett rendszerváltozás óta nem látott a Kossuth tér ennyire alpárian mocskos módon szabadjára engedett indulatokat, inkább – olykor maguk is kontrollálatlan dühkitöréseket elõadva – pártját fogták a „jogosan elégedetlenkedõknek”. Pedig nem, nem a „nép szava” ez; még akkor se, ha egyszerû kisemberek cipelik elszánt arccal az egykori Tanácsköztársaság kalapácsos plakátjának mai változatát. Amit látunk-hallunk tõlük, az a háttérben álló, ilyen-olyan politikai tanácsadók, „kampányguruk” szellemi végterméke.

Nos, többek között éppen ezért álságos a mai, magát demokratikusnak nevezõ ellenzék „üzenete”. A „bizalom” ugyebár, amire a Bajnai-féle párt-adalékanyag, az E14 állítólag egész programját alapozza. A „mérsékelt közép” szélesre tárt kapuja, amely szívesen befogadna úgymond ismert jobboldali arcokat is. „A demokrácia és a jogállam helyreállítása.” „A közös, békés építõmunka.” Ugyan, ugyan. Vajon mitõl volna hiteles azok szava, akik – túl azon, hogy most nem vonatoztatják, hanem gyalogoltatják a mai „lájtos” Lenin-fiúkat – egyszerre fújnak hideget és meleget? Hiszen miközben õsbûnként hányták a választópolgárok szemére a 2010-es „kétharmadot”, ma kezüket-lábukat törik azért, hogy 2014-ben õk ugyanilyen arányban nyerjenek. Ezerszer olvasták a fejére Orbán Viktornak, hogy nem közölte elõre a társadalommal, mit is akar pontosan. Maguk viszont nyíltan hirdetik, hogy tulajdonképpen biankó csekket töltetnének ki a választókkal: a nagy ellenzéki összeborulás pusztán addig kéne, míg kétharmaddal eltakarítják az „Orbán-rezsimet”; aztán új szövetségeket kötnének, immár a „valódi” kormányprogrammal. (Errõl csak annyit mondanak, hogy eredményei jó esetben is csak két-három év múltán lennének érzékelhetõek. A többit képzeljük el…)

Könnyû utcára vinni az embereket, de vissza is kell tudni hozni õket – az MSZP/SZDSZ vészjósló hangon emlegette ezt annak idején a békés fideszes tüntetésektõl megrettenve. Ma Lendvai Ildikó a képviseleti demokrácia helyett inkább a parlamenten kívüli politizálást, a közvetlen demokráciát támogatja. A sztrájkokat, tüntetéseket, „civil” megmozdulásokat. A nyomásgyakorlást. A szakértelemre, szakmai egyeztetésekre, sõt a szakértõ kormányra oly sûrûn hivatkozó balliberálisok legújabb kedvencei a „bázisdemokrata” társulások. Vagyis olyan – többnyire az interneten szervezett – spontán közösségek, hálózatok, amelyekben nincsenek vezetõk, alá- és fölérendelések, beosztások. Mindenki egyformán okos, legalábbis addig, míg ki nem derül, hogy leginkább csak a flashmob (villámcsõdület) összetrombitálásához értenek. (Fölöttébb kínos volt látni a diáktüntetések megszólalóit. Alig akadt köztük, aki képes volt végigmondani egyetlen épkézláb mondatot.)

Nehogy azt higgyük, hogy holmi pártfunkcikkal, no meg az éretlen érettségizettekkel ellentétben bizonyos, olykor magasan képzett értelmiségiek sokkal különbek. Egyes, magukat a szellemi elitbe soroló hölgyek és urak hónapok óta vége-hossza nincs vitákat folytatnak arról, vajon helyreállítható-e a jogállam nem jogállami eszközökkel. Elvégre, miután a „gonosz” kormány fölszámolta a demokráciát, megdöntése akár erõszakkal is történhet, hisz hiányoznak a leváltásához szükséges törvényes keretek. Emelkedett gondolat, nemde?

Akárhogy is nézzük, alapjában véve csak lényegtelen stílus- vagy hangsúlybeli különbségek vannak az úgynevezett demokratikus ellenzék pártjainak, civil fórumainak, mozgalmainak, „bázisdemokratáinak” viselkedésében, hiszen céljuk egy és ugyanaz: az Orbán-kabinet megbuktatása. Demokráciában ez természetes; mint ahogy az is, ha a hivatalban lévõ kormánynak újra bizalmat szavaznak az emberek. Mind több jel mutat arra, hogy a most hatalomért ácsingózók egyre kevésbé hisznek választási gyõzelmükben. (Az, hogy õk maguk mit mondanak errõl, tökéletesen lényegtelen.) Sajnálatos, hogy B tervük ebben a helyzetben a társadalom közérzetének módszeres rombolása, a legkülönfélébb eszközökkel. Hátha egyszer valahol, valahogy elszakad a cérna. Egy rosszkedvû, kizsigerelt, némi javulást mostanában épp hogy csak érzékelõ nemzet folyamatos hergelése könnyen odavezethet, hogy akár egy önmagában jelentéktelen esemény is okozhat beláthatatlan következményeket. Márpedig itt – köszönhetõen az említetteknek – a társadalmi feszültségek borítékolhatóan fokozódni fognak. Mind egykutya tehát, aki ma a zavarkeltésben érdekelt. Akkor is, ha lassan több nevük van, mint annak idején Ságvárinak.

 Óvár I. Tamás

Olvasás: 11386 alkalommal
Óvár I. Tamás

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Óvár I. Tamás

Tovább a kategóriában: « Itt élni érdemes A jellem »

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok