Molnos Angéla köszönő szavai

Értékelés:
(0 szavazat)

  Kedves vendégek és vendéglátók! 

  Kedves Vödrös Attila!
  Engedjék meg, hogy néhány szóban köszönetet mondjak azért, hogy meghívtak erre az estére és elismerésben részesítenek. Nekem már az is nagy öröm volt, amikor múlt nyáron Attila megkérdezte, volna-e kedvem egy sorozatot indítani a magyar nyelvről. Hát hogyne lett volna.
  Szeretek írni, és hat évvel ezelőtt azért jöttem haza, hogy tegyek valamit a magyar nyelv megmentéséért.
  Szeretném szétkiáltani e kis megcsonkított ország minden zugába, az egész Kárpát-medencébe:

  Óvjátok meg a magyar nyelvet! Figyeljetek rá! Ne hagyjátok elkorcsulni! 

  Ne hagyjátok haldokolni! Élesszétek föl!Újítsátok meg saját ősi szellemében!
  Fejlesszétek tovább! Ne kövessétek a nyelvrontókat!
  Ne higgyetek a hamis nyelvművelőknek!
  Ne higgyetek azoknak, akik lekicsinylik e csodás örökségünket!
  Valaki fölvetette, ha egy nagyobb példányszámú lapban írnék, sokkal több olvasót elérhetnék. Lehet, de nem hiszek a nagy számok fontosságában. Aránylag kevés igaz szívű embernek írni nagy élmény az írónak, de még ennél is több.
  Sokszor azt érzem, hogy az olvasókkal együtt gondolkodom. Nem lepődöm meg, amikor egy-egy levélíró azt állítja, hogy utolsó cikkemben pontosan az ő gondolatait öntöttem szavakba. Így együtt fedezzük föl együvé tartozásunkat. Egy ősi nemzet sarjadékai vagyunk, és ugyanazt a nyelvet beszéljük a szó legmélyebb értelmében.
  Hiszem, hogy a gondolatok és érzések, amelyek e szellemi együtt lélegzés során megfogalmazódnak, nem vesznek el, hanem tovább élnek, és terjednek, túl az Új Idők olvasókörén is.
  Röviden csak azt akarom kifejezni, hogy nagyon jól érzem magam, otthon érzem magam az Új Idők hasábjain. Nem vágyom máshová.
Ötvennégy év külföldi tartózkodás során úgy hozzászoktam a hontalansághoz, hogy már-már azt hittem, akárhol otthon lehet az ember. Később rájöttem, hogy ez mégsem igaz.
  Ahogy 1989 végén a Temze-parti lakásomban a képernyőn megjelentek a temesvári események, furcsa dolog történt. Valami hatalmas erő rázott meg.     Kicsordultak a könnyeim, és két hétig szinte megállás nélkül zokogtam. Többé nem éreztem magam otthon Londonban. Őseim akarata ragadott magával, de nem tudtam, mitévő legyek.
  Elmúlt néhány év. Egyszer elmentem egy londoni magyar ünnepségre. Három kiváló előadó beszélt: Pátkai Róbert, az angliai magyar szervezetek szövetségének elnöke; Jeszenszky Géza, az akkori magyar külügyminiszter és Tőkés László, királyhágómelléki püspök. Más-más szavakkal mindhárman ugyanazt az üzenetet hozták: együvé tartozunk. Ott hallottam először, hogy Antall József, az orosz csapatok kivonulását elrendelő, első szabad kormány feje minden magyar ember kormányfőjének tekinti magát, akárhol a nagyvilágban él is az a magyar.
  Így tudtam meg, hogy hazám újra befogadott, és hazahív.
  E csodának egyik mozzanata a mai este.
  Köszönöm, hogy itt lehetek, és köszönöm a Stolmár Ilona-emlékgyűrűt.


Molnos Angéla

(2002. április 15.)


Olvasás: 11959 alkalommal
Újidők

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Újidők

Kapcsolódó elemek

Tovább a kategóriában: « Gondolkozzunk! Elhunyt Ferencz Éva »

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok