Gondolkozzunk!

Értékelés:
(0 szavazat)

  Azt mondogatják mostanában, temessük be az árkokat… meg, hogy az embereket nem a múlt, hanem a kenyér ára foglalkoztatja. Nos, gondolkozzunk…

  Azt hiszem, az árokásás nem most kezdődött, hanem abban a múltban, ami – mint mondják – nem foglalkoztatja az embereket.
Azt hiszem, az ország nagy árkát akkor ásták meg, amikor az ország felét, harmadát, a jó ég tudja, hány százalékát osztályidegennek, fasisztának, reakciósnak, klerikálisnak, horthystának, kuláknak, polgárnak, sőt kispolgárnak kiáltva ki el lehetett űzni az otthonukból, el lehetett orozni vagyonkájukat vagy akár vagyonukat, akiket ki lehetett telepíteni a pusztaságba, be lehetett csukni börtönökbe és táborokba, kifosztva őket mindenükből és megfosztva emberségüktől. Tudunk olyan eseteket, amikor az így-úgy letartóztatott szülőktől még a gyermekeiket is elvették, hogy álnéven állami intézetbe csukják őket, hogy majd az anya – akit nem vertek agyon például az Andrássy út 60.-ban – kiszabadulása után éveket tölthessen gyermeke keresésével… Máris itt mélyült az árok, amit senki nem kísérelt meg betemetni azóta sem.

  Aztán újabb métereket ástak, amikor 1956. november 4-e után az embereket ellenforradalmárokká, fasiszta csőcselékké minősítették, újabb börtönök, kivégzések, új megalázott hadsereg került az árok másik partjára. Hetedíziglen büntettek, mert rokonokra, családtagokra is kiterjedt a megalázás, s tartott évtizedeken át. Több évtized nyomorúságát, kínjait és keserveit, soha be nem gyógyuló sebeit hordozzák magukban nemzedékek az árok egyik partján. A másikon pedig elég volt például felmutatni a szülök kitüntetéseit az egyetemi felvételi helyett, s máris nyílt utat, pályát, lehetőséget kaptak a fiak.

  Amikor a 301-es parcellában zokszavakat szóltak a koszorúzó Medgyessy Péternek, arra hivatkoztak, akkor ő még ártatlan gyermek volt.
  Igaz. De az árok másik oldalán álló gyerekek is ártatlanok voltak. Útjuk mégsem vezetett az egyetem után (amit esetleg többéves kényszerű kihagyás után elvégezhettek) egyik minisztérium főosztályvezető-helyettesi székébe sem… Az árok túloldalán állók, gyermekeik egész életükre lemaradtak mindenhonnan, és mindenből kimaradtak. Elvett vagyonuk, kifosztott lakásuk, a megalázottaknak „járó” alacsonyan fizetett bérük nem tették lehetővé, hogy spontán privatizáljanak… hogy legyen mit „vagyonbevallaniuk”… szegények voltak és maradtak, mert azzá tették őket azok, akik ma azt mondják, az embereket nem a múlt, hanem a kenyér ára érdekli…
  Így van ez, felebarátaim…
  Legyen béke – mondják. Legyen – mondom én. De teregessük már ki végre, mi is történt itt, ebben az országban fél évszázadon keresztül. Tudjuk meg hát végre, miért, minek köszönhetően, ki miatt mentek veszendőbe életek, miért oly szapora nálunk a halálozás, hogyan lehetséges, hogy tömegek számára csak a kenyér ára fontos…
  Lássunk hát tisztán. Aztán utána, lassan, óvatosan be lehet temetni az árkokat, ha vannak még. Mert gyanítom, hogy a tisztulás után eltűnnek az árkok mindenféle temetés nélkül is.


Kuczka Judit

(2002. július 15.)


Olvasás: 9189 alkalommal
Újidők

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó elemek

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok