Egy hazugság margójára

Értékelés:
(0 szavazat)

Mal rik-uj

  Emlékszem, úgy két évvel ezelőtt a Gellérthegyen egy Kiskabos-forma ember bongyor vörös hajjal és hajmeresztő vehemenciával arról győzködött, hogy milyen mocsok dolog, hogy a kormány a gazdagok pártján áll. Az illető aktivista mellesleg fotós hiénaként a hegyre fellátogató turistacsoportokra várva töltötte ily módon hasznosan a szabadidejét. Megütközve hallgattam az érvelését. Mivel értelmesnek tűnt, és éppen rá is értem, vitába is szálltam volna vele. Nem sikerült. Bizonyára mindenki ismeri azt a porszívóügynök-viselkedést, amikor mindegy, milyen érvet sorakoztat fel a beszélgetőpartner – például hogy nincs lakása –, az ügynököt a legkevésbé sem érdekli. Az előadást, a nehezen megtanult szöveget ebben az esetben is végigmondja. Na, így hallgattam végig végül kényszerűen az előadást arról, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó (szja) a gazdagok javát szolgálja. Mert a gazdagoknál így több pénz marad.

  Akkoriban és azóta is a baloldaliak egyik kedvenc demagógiája a „gazdagok” elleni uszítás. Sikamlós terület ez mindenesetre, az elmúlt században sokan estek áldozatul az ekképp szított gyűlöletnek. Bár akkoriban ezt a bűnt éppen nem a szocialisták nyakába varrták.

  Két szálon lehet tetten érni ennek a logikának a hazugságát. Az egyik aljasság az, hogy a kijelentés tipikusan az emberek irigységére és a szegényebbek – legtöbbször jogos – elkeseredettségére alapozva uszítja az egyik embert a másik, jelen esetben a szerény középosztálybeli „jómódban” élő ellen. Az egykulcsos személyi jövedelemadó előtti többkulcsos adó addigi jövedelemhatárai a legmagasabb adósáv esetében még véletlenül sem a milliárdosok adóztatását célozták ugyanis, hanem az éppen csak jobb módban élőket sújtotta nagyobb adóteher. A szocialista kormányok rendszere az egyszerű emberek között tett ugyanis különbséget, büntetve a szerencsésebbet vagy éppen a tehetségesebbet.
  Az igazi gazdagság ugyanis nem néhány százezer forintos havi jövedelemnél kezdődik.
  Ennek a célzott csúsztatásnak – amit ügynökünk is előszeretettel (talán pártutasításra vagy csupán buzgóságból?) terjesztett – a megértését egyetlen tény is segíti: az igazán gazdagok nem végeznek olyan munkát, amely után szja-fizetési kötelezettségük keletkezne. Az igazán gazdagok a vállalkozásaikból vesznek ki osztalékadózott jövedelmet, vagy a tőkéjük után tőkejövedelemhez jutnak, és aszerint adóznak, ha adóznak Magyarországon egyáltalán. Ezek az emberek egyáltalán nem szégyenlősek, ha arról van szó, hogy egy „kis” adót takarítsanak meg a rovásunkra. A mélyen tisztelt bolsevik (bocsánat, demokratikus baloldali) véleményformálók és közvetítőik erről sem az adótörvény módosításakor, sem manapság nem beszélnek.
  Beszél helyettük viszont néhány adat arról, hogy manapság kit is kell gazdagnak tekintenünk, és az adatok alapján lehet némi sejtésünk arról, hogy vajon a gazdagjaink tömegesen fizetnek-e személyi jövedelemadót.
  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) statisztikái szerint a legnagyobb összevont jövedelem tavaly 760 millió forintra rúgott, ami (vigyázat, el ne sírjuk magunkat!) 191 millió forinttal alacsonyabb volt az előző évinél, igaz, teljes öszszegben munkaviszonyból származó bérjövedelemből keletkezett. Ez a honfitársunk 154 millió forint adót fizetett be. Mindannak ellenére, hogy valamennyien szívesen dolgoznánk olyan munkahelyen, ahol ennyit lehet keresni, ezzel a legnagyobb munkabérrel a legnagyobb jövedelmek rangsorában csupán a tizenhetedik helyig lehetett eljutni. A legnagyobb jövedelmek a NAV nyilvántartása szerint ugyanis nem személyi jövedelmek. Az összes fizetendő adó rangsorában az első tizenhat helyezett adófizetési kötelezettsége forrásadóból keletkezett. (A tisztánlátás kedvéért, a forrásadó: az értékpapír-befektetéseken elért nettó, költségekkel csökkentett nyereség adója, melynek mértéke húsz százalék.) Annak pedig semmi, de semmi köze nincs a munkabérből származó személyi jövedelemadóhoz. Sőt, dolgozni semmiképpen nem kell érte. Az első száz legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 73,2 milliárd forint jövedelmet vallott be, amelynek 90,2 százaléka elkülönülten adózó jövedelem, és ezen belül is 67 százalék osztalék volt. Gazdagjaink túlnyomó többsége tehát különféle számlákon és befektetésekben lévő pénzeinek a jövedelméből, illetve vállalkozásainak a nyereségéből él. Ebben nincs meglepetés. A meglepetés az, hogy az emberek nem kérik ki maguknak a bolsevik ügynökök hazugságait. Ha a szocialisták valódi célja a valóban gazdagok adóztatása volna, azért harcolnának, hogy a forrásadó és a többi, nem munkabérből származó jövedelemnek is legyen magasabb adósávja. Gondoljuk csak végig! Ha csak a munkabérből származó magasabb jövedelmeket nyírja meg egy kormány, akkor azt teszi nehezebbé, hogy a munkából élő annyi tőkét tudjon összerakni, hogy hatékony konkurenciájává váljon a mindenkori „tőkés” rétegnek. Ez bármi, csak nem baloldali logika. Ezt Magyarországon a szocialista oligarchák piacvédelmi eszközének tekinthetjük. A szocialisták pénzhez fűződő viszonyáról az is beszédes adat, hogy az utolsó kormányváltás előtt harminckét százalék volt az szja felső sávja, és huszonöt százalék a forrásadó, utána tizenhat százalék lett az szja, és húsz százalék a forrásadó. Megfordult tehát egy év alatt az arány, manapság a munkajövedelemből vonnak el kevesebbet. Erre a margóra ezért csak ennyit írok: Emberek! Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni! És főleg ne hagyjátok magatokat egymás ellen kijátszani!
  Erre a margóra kerüljön fel egy másik észrevétel is: Ne higgyétek el, hogy aki az adóbevételekért aggódik, annak az aggodalma őszinte! Kivéve, ha ő a pénzügyminiszter.
  „Újabb fordulat a trafikügyben: nem várt adatok a NAV-tól” főcímmel a Népszabadság azon jajong, hogy a cigarettaforgalom drámai csökkenéséről tanúskodik a NAV csütörtökön közzétett jövedéki statisztikája.
  Míg júniusban – a trafikrendszer indulásának hónapjában – 1,025 milliárd szál cigarettát értékesítettek a gyártók, addig júliusban mindössze 623 millió szálat. A csökkenés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest is jelentős, tavaly júliusban 1,3 milliárd szálat adtak el.
  A lap megjegyzi, hogy az idei év már a nyár közepéig sem volt a dohánygyártók éve, a NAV adatai szerint forgalmuk mintegy harminc százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
  Azt az egy dolgot nem valószínűsítem, hogy ekkora különbséget a feketepiac értékesített egyetlen hónapon belül. Sokkal inkább valószínű, hogy valóban az alkalmi cigarettavásárlások szorultak vissza annak következtében, hogy radikálisan lecsökkent az értékesítőhelyek száma.
  Jó az az állam, amelynek nem kell a pénz mindenáron. Ez a kormány a játékfüggő családfők miatt a családok érdekében képes volt már egyszer arra is, hogy a vendéglátóhelyekről kiszorítsa a játékautomata-maffia pénznyelő gépeit, és lemondjon az ezzel kieső adóbevételről.
  A dohánytermékekből származó adóbevétel sem kell mindenáron. Ez az adóbevétel ugyanis társadalmi szinten nem fedezi a dohányzás okozta többletköltségeket, az utak takarítását, a betegségek miatt kieső munkaidőt, a tüdő- és gégerákban meghaltak megszűnő munkaerejét, a feleslegesen beteg nikotinfüggőket ellátó intézményrendszer költségét, a munkahelyeken dohányzással elvesztegetett értékteremtő időt, a nem dohányzók egészségében okozott károkat. Aki ebben a témában a kieső adóért aggódik, az valójában nem tesz mást, mint a többség kárára az üzleti élet szereplőinek haszna miatt aggódik, konkrét esetünkben annak elvesztésén sajnálkozik. A világ számos országában hasonló a cigarettaárusítás rendszere (csak zárójelben jegyzem meg, hogy van, ahol az alkoholárusítás is), és ez mindenhol a cigarettázás mennyiségi visszaszorulását okozta.
  Jól van ez így, jöjjön a margó: Amíg a liberálbolsevikok a szándékos károkozást a mi hasznunkra és előnyünkre tett cselekedeteknek tüntetik fel, addig óvakodjunk hinni nekik!

Malárik Attila

Olvasás: 12723 alkalommal
Malárik Attila

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Malárik Attila

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok