Kiegyezést? Nosza!

Értékelés:
(0 szavazat)

ovari-uj

  Habár lassan befordulunk a 2014-es választás évébe, és – jóllehet, nem hivatalosan – megkezdődött (folytatódik?) a kampány, egészen elképesztő méreteket öltött mára a balliberálisoknál a zűrzavar. E sorok írásakor a 4K! kódjelű alakulat párttá nyilvánításával épp hét részre szakadtak azok, akik amúgy egységes „demokratikus ellenzékként” szeretnék látni és láttatni magukat. Egyszerű ember szellemi-lelki egészsége megőrzése érdekében már csak felületesen követi a náluk zajló eseményeket (most jó lenni politológusnak…); a hataloméhes tülekedésnek így mi is legföljebb egy-egy szokatlanabb mozzanatára figyelünk fel. Arra például, hogy ebben a visszataszító környezetben jelentkezett nemrégiben egy békéltetőnek tűnő hang, amely egyaránt szólt úgymond mindkét oldalnak. Kiegyezést, sőt egyenesen új kiegyezést sürgetett, mégpedig az egész ország érdekében Bajnai. Hogy az „új” jelzővel mire gondolhatott, azt – magunk nem lévén libaszakértők – legföljebb csak találgathatjuk; ezért illő szerénységgel csupán néhány mondatban vázoljuk fel erre vonatkozó elképzelésünket.

  Lássuk csak. Az úgynevezett demokratikus ellenzéknek – jobb későn, mint soha – elsősorban is épp ideje lenne végre kiegyeznie a 2010-ben előállt helyzettel, vagyis a kétharmados Fidesz–KDNP-győzelemmel. Annál is inkább, mert a közvélemény-kutatások alapján hasonló eset (elméletileg) legközelebb ismét megtörténhet. Egy hosszabb távon gondolkodó, kiérlelt jövőképpel bíró felelős ellenzéknek pedig kutya kötelessége számolni mindenféle eshetőséggel. De maradjunk egyelőre a jelenben. Az éppen érvényes parlamenti erőviszonyok tudomásulvételének egy demokráciában ugyan mindenki számára kézenfekvőnek kellene lennie, ám éppen itt van az eb elhantolva. A balliberálisok egy része ugyanis ma a magyar demokrácia meglétét is kétségbe vonja. Ezért tehát üdvös volna megbékélniük a demokrácia tényével; utána pedig – hja, az úton végig kell menni, ahogy Buci Gyuri annak idején mondta – avval is, hogy ez a demokrácia magyar. Ha már itt tartunk. Szakértők szerint a korszerű választási küzdelemben nagy szerepet játszik a nyelvpolitika. A mai ellenzék döntő többsége a „demokratikus” jelzőt mára úton-útfélen csakis magára vonatkoztatva használja, mintegy azt sugallva, hogy a Fidesz–KDNP nem az. Holott az ég adta világon semmivel sincs erre a finom megkülönböztetésre több oka, mint a kormánypártoknak volna. Ízlelgessük csak a kormány – demokratikus ellenzék helyett az alábbi ellentétpárokat: demokratikus kormánypártok – demokratikus ellenzék; illetve demokratikus kormánykoalíció – balliberális ellenzék… Talán szerencsés lenne, ha a továbbiakban a demokratikus Fidesz–KDNP-szövetség és a nemzeti oldal az utóbbi jelzős szerkezetekben rejlő lehetőségekkel következetesen élne.

  Menjünk tovább. Amennyiben – gondoljunk merészet és nagyot – a balliberálisok a magyar demokrácia létezésével már megbékéltek, a nehezén lényegében már túl is lennének. Hiszen onnantól egy sor dolog szinte magától következik. Már csak ki kell egyezniük azzal, hogy nálunk ma köztársaság, jogállam és kétharmados felhatalmazáson nyugvó új alaptörvény van. Dűlőre kéne még jutniuk a törvényben rögzített és garantált alapjogokkal, köztük a sajtó- és szólásszabadsággal, a több-, sőt „egyre több”-pártrendszerrel, amelyben természetesen nem csak balliberális szervezetek működnek. Tudomásul illene venniük a mind sokszínűbbé váló magyar kulturális életet, benne a nemzeti, konzervatív és keresztény értékeket. (Nyilvánvaló, hogy amennyiben bármiféle sérelem éri őket, abba viszont egy percig sem kell belenyugodniuk: orvoslásukra ott a tőlük is független magyar igazságszolgáltatás. Ezzel a gondolattal se ártana megbarátkozniuk.)
  Sajnos nem azt tapasztaljuk, hogy a balliberálisok ebbe az irányba mennének. Nemhogy a jelen helyzet egészével, de annak egyes elemeivel sincsenek megbékélve; ha tetszik, csomagban utasítják el mindazt, ami a 2010-es demokratikus parlamenti választások következménye. Az a növekvő erőszak, amely hazugságokra épülő félelemkeltéssel operál a ma fönnálló viszonyok „megdöntésére”, jól láttatja mindezt. A balliberális sajtó például mára odáig süllyedt, hogy a legvadabb hamisításoktól sem riad vissza, amikor a demokratikus kormánykoalíciót támadja. Immár nem pusztán arról van szó, hogy afféle „véleményként” elfogadhatónak tartja a legképtelenebb feltételezéseket, mint mondjuk azt, amely Orbánt Hitlerrel állítja párhuzamba. A szikár tények se zavarják őket. „A fővárosban a futballpálya kivételével nem épül semmi” – jelenti ki például Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője, holott valójában hosszasan lehetne sorolni a budapesti beruházásokat. Csak mutatóban: a Kossuth tér átépítése, a lipótvárosi felújítások, a négyes metró és a hozzá kapcsolódó felszíni átalakítások, a Várbazár rekonstrukciója, az 1-es villamos pályájának meghosszabbítása. Továbbá egy csomó „apróbb” dolog, mint a körtéri Gomba vagy a Baross tér átépítése, a Zeneakadémia és a Mátyás-templom újjávarázsolása stb. De – főként a Demszky-korszak pangásával összevetve – nyugodtan építkezésnek nevezhető a tömegközlekedési eszközök felújítása, cseréje éppúgy, mint a főváros élhetőbbé tétele érdekében hozott különböző intézkedések. Vaknak kell lennie annak, aki mindezt nem veszi észre; politikailag mindenképpen. Hiszen – sajnos – sok mindent jogosan lehet kifogásolni Budapesten (is), ám az idézett sommás megállapításról a legudvariasabban is csak azt mondhatjuk, hogy velejéig hazug. Józan ésszel fölfoghatatlan, hogy egy magát amúgy elfogulatlannak és mértéktartónak valló lap vajon hogyan képes többnyire magasan képzett, kényes ízlésű olvasóit ennyire ostobának nézni.
  Végtelenül szomorú, de minderre egyetlen magyarázat van. A most egymást is egy kanál vízben megfojtani képes balliberálisoknak, mondjanak időnként bármit, valójában eszük ágában sincs megváltozni. Talán nem is képesek rá. Pedig – gondoljuk csak meg – neki lehetne menni a jövő évi választásoknak olyan balliberális ellenzékkel is, amely kiegyezett a demokráciában neki járó szereppel. Vagyis nem mocskolódik, nem a várható koncon marakodik, hanem – miközben tőle telhető tisztességgel kritizálja a demokratikus Fidesz–
  KDNP-kormányt – jövőképet ad, alternatívát kínál. Be szép is lenne! Olyannyira, hogy mi, választók itt, a nemzeti oldalon 2014-ben és utána akár még több cikluson át is kiegyeznénk ezzel a leosztással.

Óvár I. Tamás

Olvasás: 15339 alkalommal
Óvár I. Tamás

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Óvár I. Tamás

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok