Tükörcserepek XXIII.

Értékelés:
(1 szavazat)

kondor

  Hogy az önsorsrontó Európa napjai meg vannak számlálva, abban ma már egyetlen gondolkodó ember sem kételkedik. Kivéve persze a kincstári optimista szerepében tetszelgő politikusokat, akik hangzatos szavakkal ecsetelik a jövő szépségeit, miközben rosszabbnál rosszabb tanácsokkal, tervekkel, majd rendeletekkel, törvényekkel, diktátumokkal vezetik rendszeresen zátonyra az egyes európai országok hajóját, hogy ide nem illően kellőképp költői legyek. És most nem a déli, bajba sodort és naponta igaztalanul vádolt országokra gondolok, melyekről a józan civilek és közgazdászok (kiknek látását semmiféle lózung hangoztatása nem homályosította el) régen mondják, bizonyítják, mekkora ferdítés, azaz hazugság, hogy az ott élők nem szeretnek dolgozni, lusták, költekezők stb. Nem róluk szeretnék tehát most írni, hanem két északi, jóléti államról. Svédországról és Norvégiáról, ahová jó sorsom nyár elején elvezetett.

  Nem kell különösebben jártasnak lenni a világ történelmében, hogy tudjuk, e két állam hajdani lakói senkit sem fűztek rabláncra, hogy rabszolgának hurcolják el őket hazájukból, egy távoli kontinensről Európa északi részébe. Pedig szállítóeszközeik éppenséggel lettek volna ehhez az akcióhoz, lévén mindkét tengeri ország hajókban és kiváló tengerészekben bővelkedő nemzet. Következésképpen gyarmatok híján kincseket sem raboltak sehonnan. Sőt, a legenda szerint valamikor évszázadokkal ezelőtt, amikor a két nép háborúzni akart egymással, megtörtént, hogy a csata helyszínében már megállapodtak, az időpontot is kitűzték, ám az egyik fél – nem titok –, a svédek nem jelentek meg a hadszíntéren. Ellenben a király megüzente, hagyják a fenébe a szomszédháborút, inkább tárgyaljanak, és így is lett, a csata elmaradt. Szóval ez a két ország a fenti „hiányosságok” ellenére önerőből teremtett jóléti társadalmat az elmúlt évtizedekben. Vannak persze bajok. Ki hitte volna például akár csak egy évtizeddel ezelőtt is, hogy a Volvo gyár kínai tulajdonba kerül, és az érdeklődő turistát kínai idegenvezető kalauzolja majd a fizetett gyárlátogatáson. Ez a jelenség ugyebár európai betegség, fizetjük is az árát rendesen. Hanem van egy másik jelenség is, amely nézetem szerint Európa végnapjait jelezheti. Tévútra került a két északi társadalom is, megfertőzte őket a parttalan liberalizmus – szerintem álliberalizmus – vírusa. S kigyógyulni ebből a fertőzésből egyelőre lehetetlennek tűnik. Oslóban, de főképp Göteborgban szinte minden második ember arab vagy afrikai fekete. Kiknek többsége segélyen él. Szinte hallom a „jogvédőket”, akik egy ilyen tény esetében azonnal rasszizmust, idegengyűlöletet emlegetnek, lelkük rajta. De szelíden kérdem: ha egy ország saját erőfeszítésével jólétet teremt, s már nem tud munkát adni sajátjainak sem, nemhogy a bevándorlóknak, akkor milyen jogon kívánják az idegenből jöttek, hogy munka nélkül tartsák el őket? Erre ki felel? Valószínűleg a malmői tüntetők is választ vártak volna erre a kérdésre. De válasz nincs. Okoskodások vannak, ezeket jól ismerjük mi is, hiszen Magyarországon ezen a héten több lapban is olvastam, mi, magyarok vagyunk a másságot, az idegeneket, a melegeket stb. leginkább elutasító nemzet. Ami persze nem igaz, de ez az írás most nem az ellenünk szóló rágalmakról szól. Vissza tehát a svédekhez. Göteborg nagyváros főterén sétálva egy ötfős tüntető csoportra lettünk figyelmesek. Három színes bőrű és két svédnek látszó, azaz fehér bőrű fiatal tartott két táblát, melyen az iráni, illetve az iraki nők felszabadítását követelő szöveg volt. Közben egy percen belül a közelükbe ért és elhaladt előttük – egyik jobbról, másik balról – egy-egy csadorba, fátyolba (tudják, mikor a nőknek csak a szemük látszik ki a fekete lepelből) burkolt lény. Fényképre, filmre kívánkozó jelenet volt. Most akkor miről van szó? A Svédországban megtelepedetteket nem kell felszabadítani? Azok a svédek, akikkel beszélgettünk, egy érdekes kérdést is feszegettek. Most, amikor mindenki a terroristáktól retteg, a csadorba, fátyolba öltözött lények akár fegyvert is hordhatnak öltözékük alatt, mert az jótékonyan elrejt mindent, s még az sem látszik, nő vagy férfi burkolja-e magát ilyen módon a többi ember tekintete elől. Egy svéd házaspár azt is elmesélte, évekkel ezelőtt Szaúd-Arábiában dolgoztak, pontosabban a férfi végzett ott mérnöki munkát, a feleség a gyerekekkel és a háztartással foglalkozott. Figyelmeztették őket, az asszony fedetlen karral és rövid, azaz térdig érő szoknyában ne menjen ki az utcára, sőt még a lakásban se tartózkodjon hiányos – értsd: fedetlen kar, láb, netán sort – öltözékben, mert a szemben lévő házakból beláthatnak. És megtörtént az is, hogy kötelező volt a svéd dolgozóknak egy karlevágást végignézni, mikor is egy tolvajt illettek ilyen büntetéssel – a nyilvánosság előtt. Nos, mindezzel csak azt akartam mondani, hogy sokszínű a világ. De a méltó életet csak úgy lehet fenntartani, ha a vendég alkalmazkodik a vendéglátóhoz. Hogy is mondta nemrégiben a korábbi ausztrál miniszterelnök, John Howard? Idézzük fel! 

  „Nem az ausztráloknak, hanem a bevándorlóknak kell beilleszkedniük. Fogadjátok el ezt, vagy költözzetek el. Elegem van abból, hogy ez a nemzet azon töpreng: megsértett-e valakit vagy akár egy kultúrát. … Ez a kultúra férfiak és nők millióinak két évszázadig tartó küzdelmének, szabadságra törekvő próbálkozásainak és győzelmének az eredménye. Mi főleg angolul beszélünk. Nem spanyolul, líbiaiul, arabul, kínaiul, japánul, oroszul vagy akármilyen más nyelven. Azért mondom: ha te része akarsz lenni társadalmunknak, nincs más lehetőség, tanuld meg a mi nyelvünket. Az ausztrálok többsége hisz Istenben. Ez nem egy szélsőjobboldali kijelentés, hanem egy tény, mert keresztény férfiak és nők alapították ezt a nemzetet, keresztény alapokra, melyek dokumentálva vannak. Ezt nyugodtan mutathatjuk iskoláinkban, a termek falán. Ha Isten képe zavar titeket, gondolhattok arra, hogy a világ más részén kéne otthont keresni, mert Isten a mi kultúránk része. Hiteteket tiszteljük minden kérdés nélkül. Az egyetlen dolog, amit mi kérünk tőletek, az a mi hitünk elismerése, egy békés, harmonikus együttélés. Ez az ország a mi hazánk, a mi területünk, és ez a mi életmódunk, melynek élvezetét nektek is felajánljuk. De ha ti mindig csak panaszkodtok, zászlónkat megtépitek, eskünket, keresztény hitünket megalázzátok, akkor azt tanácsolom, használjátok fel az egyik ausztrál jogot: az ország elhagyásának jogát. Ha ti nem vagytok itt boldogok, költözzetek el. Nem köteleztünk mi benneteket, hogy idejöjjetek. Fogadjátok el az országot, mely befogadott titeket.”
  Nos, egyenes beszéd. Nem tudom, Európa fura uraitól várhatunk-e ehhez hasonlót. Aligha. Holott ebben a témában megszólalt már Angela Merkel jelenlegi, sőt, jóval korábban Helmut Schmidt volt német kancellár is, akik kijelentették, a multikulturális modell nem működik. Szavak vannak tehát, tettek meg nincsenek. Európa álliberálisai pedig tovább aggódnak a növekvő rasszizmus és az erősödő idegengyűlölet miatt, és az úgynevezett szélsőjobb előretörésétől rettegnek. Még megérhetjük, hogy az említett két német politikust is a szélsőjobbhoz sorolják?
  Európa „önsorsrontása” tehát tovább folyik. Miközben ezt a cikket kopogom be a számítógépbe, a friss reggeli újság (július 22.) hírül adja: Barroso úr, az Európai Bizottság senki által meg nem választott elnöke egyebek közt – tudomásunk szerint egyetlen magyarként – Konrád Györgyöt kérte fel „Európa új narratívájának” megírására. Az újságcikk szerint ez felhívás lesz egy jobb Európára, az európai értékek hatékonyabb érvényre juttatására és újszerű gondolatok megfogalmazására. Gratulálunk Barroso úrnak újabb sikeres akciójához, Konrád úr újszerű gondolatairól van némi fogalmunk. Európa napjai tényleg meg vannak számlálva.


Kondor Katalin


Olvasás: 12988 alkalommal
Kondor Katalin

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kondor Katalin

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok