Orbán, a reformer

Értékelés:
(0 szavazat)

csaba

  Lassan ötszáz éve lesz, hogy Luther Márton az erkölcsileg romlott egyházat 95 pontba foglalt kritikájával kívánta megjavítani. Reformáció lett a vége. Az erkölcsi romlást az egyházi vezetők bűnös élete, kéjvágya, korruptsága, búcsúcédulás kapzsisága jelentette. A megkritizáltaknak nem a kritikával lett bajuk, hanem istenkáromlással vádolták meg Luthert, és az inkvizíció elé akarták citálni, pedig nem az Istent kritizálta, csak a pápákat és az egyházi vezetőket. Luthert, bár annyit tett az egyházért, mint Pál apostol óta senki, mégis kitagadták. Sohasem lesz szent, mert a viták hevében Rómát az Antikrisztus lakhelyének titulálta, de hála az Istennek és neki, az egyház megújult.

 

  Mostanában kiváló pápák vannak: II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc. Megjegyzésként, azért ezek a kiváló pápák elgondolkozhattak volna azon, hogy mit köszönhetnek Luther Mártonnak, és azon is – ha őket a Szentlélek sugallatára választották meg –, vajon Luther nem az Isten küldötte volt-e. Luther végül azért nem került az inkvizíció kegyetlen ítélőszéke elé, mert a wormsi birodalmi gyűlés meghallgatta őt arról, hogy valóban istenkáromló-e. Ott azt mondta: „Itt állok, mást nem tehetek. Isten irgalmazzon nekem!” Vagyis nem kívánt védekezni, sőt azt fejezte ki, hogy nincsen módjában visszavonni kritikáját akkor sem, ha azonnal átadják a szent inkvizíciónak. A birodalmi gyűlés szerencsére nem talált istenkáromlást tanaiban. Úgy állt ott védtelenül, mint aki bizonyos abban, hogy isteni sugallatra szedte össze pontjait, és hogy egyházának szüksége van segítő tanaira.

  Felszentelt papként megnősült, mert nem ismerte el a papi nőtlenség szentségét. Ez hihetetlen „bűn” volt vádlói szemében! De mi ahhoz képest, hogy pápák éltek együtt örömlányokkal… Azok sohasem lesznek kitagadva, de Luther nem lehet szent!
  Luther ügye lehetne akár az egyház ügye is, de annyira örök emberien gyarló az eljárás ellene, és annyira hasonlít a mai európai módszerekre, hogy Európa ügye is!
  A XXI. században már nem az egyház, hanem Krisztus tanítása, öröksége van veszélyben. Európa népei tobzódnak a hitetlenségben, az egyház sokadrendű szereplő. Kétezer évvel Krisztus kereszthalála után folyamatosan nagypénteket élünk át. Hagyjuk, hogy végleg győzedelmeskedjenek a farizeusok. Lesz-e ebből feltámadás?
  A testi létezés elsőbbsége messze megelőzi a szellemi létezést. A szellemi örömök fölöslegesek, a szellemi nagyság tisztelete ismeretlen, az igazi nagyság a celebeké. Ez lett Giotto, Palestrina, Dante, Da Vinci, Descartes, Kopernikusz, Newton, Shakespeare, Bach Európájából. A primer ösztönök kiélése előnyt élvez az „értelmetlen” áldozatos élettel, a keskeny úton járással szemben. Az egyén érdeke megelőzi a közösségét, a haszonlesés az erkölcsöt, és Európa elégedett ezzel, mert hasznos. Legalábbis nekik, a nagy nyugat-európai államoknak, amelyek erkölcsileg kritizálható történelmi módszerekkel gazdagodtak meg: a gyarmatosítás végtelen embertelenségéből, a rabszolgaseregek hosszú sorából, a világháborúk kegyetlen békéiből, s most utoljára a Szovjetunió szétesése utáni szabad rablásból. Nekik nem fontos, inkább ijesztő, ha Európa szellemi gyökerei közé a keresztény szellemiség, a krisztusi szeretet bekerül.
  Nekünk fontos, és nem azért, mert mi nem gazdagodtunk meg.
  Keresztény gyökereinkre hivatkozunk is az alkotmányunkban, kiváltva ezzel a gazdagok haragját. Orbán Viktort, aki a magyar nép kívánságait teljesítve vezeti az országot, folyamatosan a strasbourgi „birodalmi gyűlés” elé citálják, vizsgálva, nem „Európa-káromló”-e Magyarország és vezetője.
  Azt hiszik, hogy hit helyett a demokrácia elve elegendő, s azt terjesztik, hogy a demokrácia – melyet egyébként lépten-nyomon megsértenek – minden erkölcsi deficitet pótol. Szerintük az a demokrácia, ha magas kamatra adott nagy kölcsönökkel a végeken az egykori római provinciákhoz hasonlóan kezelt kis országokat „kisegítik”. Mi és a kis országok ezt a szemléletet nem fogadhatjuk el. Szerintünk a demokrácia szeretet, és nem üzlet. A kisember emberi jogainak elismerése, a fenntartható életközösségek támogatása szolidáris elvei alapján. Az ő demokráciájuk nem egyéb, mint „üveggyöngy-demokrácia”, s mint olyan, erkölcstelenség.
  Mi harcolunk az egyenjogú, nem gyarmati viszonyokért a gazdasági életben, és ez nem egyéb, mint az igazi demokratikus kapcsolatok követelése. Ám ezt mint unióellenes akciót kezelik, és próbálják jogi csatornákra terelni, ahol megint csak nem egyenrangúan bírálják el ügyeinket. Az a bajuk velünk, hogy miért keresztény szellemiségű az alkotmányunk. Olyan ez, mint Luther esetében az istenkáromlás vádja volt.
  Sokat gondolkoztam azon, hogy miért bántja Európát új alkotmányunk keresztény szellemisége. Sokat töröm a fejem a történelmi múlton, és egyre csak az jön ki, hogy az őskeresztények mártíromsága után mind létszámában, mind hősiesen vállalt áldozatát tekintve a magyarság vállalása az egész történelem legnagyobb vállalása Krisztusért és a kereszténységért. Ennek elismertetése sajnos történelmi tartozása a világnak és a magyar katolikus egyháznak, mert a végeken nem tiszta katolikus seregek verekedtek a mohamedánokkal, vallásilag vegyesen, de magyarok. Ha Európa ennek tudatában volna, másként viszonyulna hozzánk. Tudnák, hogy sohasem áldozta fel magát annyi ember Krisztusért és hitéért, mint Magyarország népe, midőn nem volt hajlandó semmiért feladni hitét és felvenni Mohamedét. Ezt a Szondi két apródjában olyan gyönyörűen leírja Arany Jánosunk. Kaszabolták őseinket harcban, kaszabolták adószedés közben, láncon vitték őket tömegesen Konstantinápolyig háromszáz éven át (1386–1686), de nem, konok, nyakas magyarsággal nem törtek meg. Inkább meghaltak vagy szenvedtek, de akkor sem. Pont úgy, mint az őskeresztények! József Attilával elmondhatjuk: az ám, Európa (Hazám)!
  Szóval, Európa, ha tetszik, ha nem, nekünk jogunk van Európa keresztény hagyományaiért most is megharcolni! Mi feláldoztuk Krisztus hitéért szinte a teljes magyarságot, a Magyar Királyságot, mint Európa legnagyobb politikai, katonai hatalmi központját. Tudni kell, hogy 900-tól 1500-ig olyan hatalmat képviselt a magyar király, hogy Európában egyetlen háborút sem – beleértve a százéves angol–francia háború minden nagyobb, több évtizedes harcát is – indítottak el úgy, hogy a felek titkos csatornákon meg ne érdeklődték volna, hogy a Magyar Királyság esetleg nem érdekelt-e a másik fél oldalán, mert akkor bizony nem lehetett háború. Ez a birodalmi nagyság, és ezt veszítettük el csak azért, mert őseink oly konokul ragaszkodtak hitükhöz. Mi nem teszünk mást, mint megtiszteljük őket és hagyományainkat, mikor keresztény gyökereinkhez ragaszkodunk. Értelmet adunk áldozatuknak. Ha Európa nagy részének nem is számít semmit a kereszténység, csak a görög demokrácia és a római jog, nekünk és Lengyelországnak, valamint a balti államoknak igenis számítani fog. Igenis tudomásul kell vennie Európának, hogy kereszténység és a szerzetesrendek nélkül legyilkolták volna egymást Európa barbár népei, görög demokrácia ide, római jog oda. A X. századra nyoma sem maradt a korábbi magas európai kultúrának és civilizációnak. Csak a kereszténység mentette meg, a szeretet és a vállalt áldozat. A szerzetesrendek szelíd példamutatása győzedelmeskedett a kapzsi rabló szemlélet fölött.
  Most is profitérdekű, szellemiséget romboló csata folyik Európáért, legalább akkora, mint a IV–XII. században, és a Vatikánnak fel kell ismernie a harc lényegét, nem szabad gazdasági harcnak tekinteni azt, ami folyik ellenünk. A pápánknak észre kell vennie, hogy ő nemcsak a katolicizmusért felelős, hanem a teljes kereszténység védelme a feladata. Tudnia kell, a krisztusi tanítás kerül végveszélybe, ha nem együtt harcol a kereszténység Európáért! Nem a keresztény egyházak képviselik a veszélyt, hanem a feléledt kétkedés, a kétkedésre alapozott kritika, a szabályokra és nem az erkölcsre alapozott élet.
  Egykor Mohamed tanait utasítottuk el, most az ateizmust; Luther az egyház vezetőinek romlottságát utasította el, mi Európa bankárainak romlott erkölcseit.   Akkor reformáció és német parasztháború lett a vége.
  Orbán Viktor vezetésével itt állunk, mást nem tehetünk, csak az Isten irgalmazzon nekünk! Valljuk meg, ha már „el kell vesznünk, nosza”, Krisztusért és nemzeti közösségeink fennmaradásáért vívott harcban vesszünk el, ne a nagyobb profitért! Egy Nyugat-Európa által szétvert nagy nemzethez ez a méltó, ez „a nagyszerű halál”.
  De túléljük és megdicsőülünk, mert Pio atya szerint nekünk csodálatos patrónusaink vannak az égben! Hajrá, magyarok, hajrá, Orbán Viktor!


Vödrös Csaba

Olvasás: 12742 alkalommal
Vödrös Csaba

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Vödrös Csaba

Tovább a kategóriában: « Trianon ragálya Kereszt és kard »

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok