Elvtársi tévhitoktatás

Értékelés:
(0 szavazat)

ovari-uj

  Ahogy közelednek a jövő évi választások, úgy szedik elő a balliberális kelléktárból az Orbán Viktor lejáratását célzó egyre képtelenebb dolgokat. Például hogy – mintha egyenesen az Antikrisztus, maga a patás ördög lenne – neki és kabinetjének fölróhatóan csökkent nagymértékben Magyarországon a vallásos emberek számaránya. Ezt állítja, magyarázza ugyanis az Élet és Irodalom Pofon népszámláláskor című dolgozatában Vásárhelyi Mária. Jóllehet már a könyökünkön jön ki a kormánynak kiosztott ilyen-olyan „pofon”, mint balliberális szófordulat (a vérprofizmus, ugyebár); ám ezúttal az is kérdéses, elcsattant-e egyáltalán.
  Tényekkel természetesen nem érdemes vitatkozni. Nem is tesszük, még akkor se, ha tudjuk, hogy statisztikával adott esetben ugyanúgy „bizonyítható” valami, mint annak az ellenkezője. Készséggel elhisszük tehát, hogy a 2011-es népszámlálás adatai szerint 2001-hez képest harminc százalékkal csökkent a három nagy keresztény egyház valamelyikéhez tartozók aránya; hogy 73 százalékkal emelkedett a kisegyházak híveinek száma, és 22 százalékkal az ateistáké. Nyilván az is fehéren feketén kimutatható, hogy míg 2001-ben mindössze 1,1 millióan; ám 2011-ben már 2,7 milliónyian nem válaszoltak a népszámlálás vallási hovatartozást firtató kérdésére. (Az persze már fölvet bizonyos módszertani aggályokat, hogy más-más módon fogalmazták meg 2001-ben, mint 2011-ben ezeket a kérdéseket – ez viszont afféle szakmai ügy, részletes ismertetése e rövid jegyzet adta keretekbe semmiképp sem fér bele.)

  Számokból, adatokból ennyi amúgy is elég egyszerre; nézzük inkább a belőlük levont, meglehetősen különös balliberális következtetéseket. V. M. hangsúlyozott állítása például, hogy a magyar lakosság a felmérés szerint tulajdonképpen a „trón és oltár” szövetségét utasította el; hogy a történelmi egyházak látványos politizálása és „a rászorulók, védtelenek és elesettek iránti közönye” jelent meg ilyen látványosan a föntebb idézett statisztikákban.

  A szerző a továbbiakban sem fukarkodik az egyre drámaibb hangú kijelentésekkel. Jóllehet szerinte Orbán Viktor két kézzel osztja a pénzt a történelmi egyházaknak, irántuk a bizalom oly gyors ütemben apad, hogy „a 2010-es évek az egyházaktól való tömeges elfordulás időszakaként vonulnak be a magyar történelembe”. Ez a „bevonulás a történelembe” igencsak felizgathatta Vásárhelyit, mert újabb adatokat hoz, aztán megismétli: „(…) 2011-re feliratkoztunk           Európa legvallástalanabb országai közé, a második Orbán-kormány pedig úgy vonul be a történelembe, mint amely az elmúlt évszázadban a legtöbbet tette Magyarország elvilágiasodásáért.”
  Nos, akárhányszor leírhatja ezt Vásárhelyi, azért van itt egy kis bibi. Hiába sorolja oly lelkesen a 2011-es népszámlálás adatait is, így se, úgy se tudja elkendőzni a lényeget. Azt ugyanis, hogy a társadalom szerkezetének nagy léptékű változásai – mint amilyen a cikkében tárgyalt is – bizony nem néhány hónap leforgása alatt következnek be. (Talán nem véletlen, hogy a népszámlálást tízévente végzik…) Márpedig az ÉS szerzője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a 2011-ben felvett statisztikákban tükröződő állapot döntően annak a kormánynak a számlájára írandó, amely 2010-ben kapott mandátumot. Evvel szemben könnyen belátható, hogy a cikkében leírt helyzetnek korántsem a felmérések idején alig egy esztendeje létező „Orbán-rezsim” az előidézője, az sokkal inkább a 2010-es választást megelőző jó néhány esztendő társadalmi/politikai történéseinek eredménye. Vagyis esetünkben éppen a gyalázatos emlékű MSZP–SZDSZ-uralom nyolcévnyi, enyhén szólva is föltűnően vallás- és egyházellenes törekvéseinek folyománya. (Megspékelve a „talán nem erkölcsös, de jogszerű” liberális elvének szégyenteljes gyakorlatával.) V. M. dolgozata ezért – noha bőven adatolt és lábjegyzeteket is tartalmaz – alapvetően téves feltételezésből indul ki, így szakmailag teljességgel elfogadhatatlan.
  Természetesen mégis dőreség volna a vallásosság 2011-ben kimutatott hazai visszaszorulását mindenestül a balliberális kurzus nyakába varrni. Ez a jelenség ugyanis – különösen a történelmi egyházakat illetően – jellemző az egész „művelt Nyugatra”. Az új pápa személye, az általa képviselt szerepfelfogás is azt mutatja, hogy súlyos gondok (is) vannak az egyházakkal – de sokkal inkább magával a „modern” világgal. Azt se mondanánk, hogy a Fidesz–KDNP tevékenysége, azon belül egyházpolitikája makulátlan. Ám ez utóbbi akármilyen előjelű eredményei is – mint a nagy átalakulásoké általában – csakis hosszabb távon jelenhetnek meg a társadalomban. A mai bonyolult és ellentmondásos helyzetet egyébként jól jellemzi, hogy a kétségtelen elvallástalanodás közepette például idén ugyan sosem látott mélypontra csökkent a fölszentelendő papok száma Magyarországon, ugyanakkor meglepően nagy arányban választották az elsősök szülei etika helyett a hittanoktatást az általános iskolákban.
  Mindezekből több következtetés is levonható. Elsősorban az, hogy efféle kérdésekben nem árt, ha megfontoltan nyilatkozik az ember. Hit, vallás és egyház dolgaiban ugyanis – profánul fogalmazva – meszsze nincs még minden lefutva sehol a világon, így nálunk sem. V. M. fennen hirdetett tétele viszont az ország Orbán által előidézett „történelmi elvilágiasodásáról” nemcsak elhamarkodott, de ráadásul – mint láttuk – tudománytalan. Ma legföljebb annyi jelenthető ki szinte teljes bizonyossággal, hogy ha 2014 után netán megint kormányszinten jelenne meg a gátlástalan liberalizmusnak, az értéksemlegesnek mondott (valójában pénzközpontú) világszemléletnek az a tűzzel-vassal történő terjesztése, amelyet a balliberálisoktól tapasztalunk nap mint nap, elvilágiasodás helyett egyenesen alvilágiasodás várna Magyarországra.

Óvár I. Tamás

Olvasás: 13414 alkalommal
Óvár I. Tamás

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Óvár I. Tamás

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok