Tükörcserepek XIX.

Értékelés:
(0 szavazat)

kondor

Oktatásügyben mondja a magáét a kormány, a diákok, a tanárok, a professzorok, az Alkotmánybíróság, az Európai Unió mindenben illetékes okosai, s rajtuk kívül már csak „János és a város”. S jószerével mindenki mást mond. A józanul gondolkodó ember meg lassan már semmit sem ért. Valami nagyon elromlott ebben az országban az elmúlt évtizedekben, hogy a legelemibb dolgokban sem tudunk egyetértésre jutni egymással. Mindenbõl pillanatok alatt mûbalhé kerekedik, mindenki a saját jogait hangoztatja, méghozzá úgy, mintha joga csak neki lenne, a másiknak nem.
A követeléseiket hangoztató diákok például, amikor arra hivatkoznak, hogy joguk van dolgozni a diploma megszerzése után bárhol az Európai Unióban, lényegében igazat szólnak.

Amint már korábban az Új Idõkben megírtam, az unióba lépésünk elõtt ezzel a mézesmadzaggal – meg a bécsi cukrászdával – etettek bennünket a politikusok, rózsaszínre festve az azóta is sötét jövõt. Tehát jogukat joggal emlegetik a diákok, csakhogy a gondolkodás – s nem csak az övék – addig nem terjedt, hogy végiggondolják õk is meg a nagy hangon az unió nagyszerûségét hirdetõk, mi történne egy országgal, ha mindenki szedné a sátorfáját. Hiszen ha a végzõs diáknak szabad, másnak is szabad. Tehát itthon maradott, nyugdíjas nagyszüleik, szüleik életébõl eltûnnének a pékek, a boltosok, a buszvezetõk, s persze az orvosok, és így tovább, mert nekik is van joguk külföldön dolgozni. S végül eltûnne az ország. Mindenki elszivárogna belõle, s csak azok maradnának, akik az elszivárgókat felnevelték, kitaníttatták. Szép új világ, mondhatom. Fõ, hogy van jogunk. Ahhoz is, hogy a semmibe hulljunk. Majdcsak megérkeznek az új honfoglalók.

Az Alkotmánybíróság is a jogot emlegette, amikor jó fél évvel ezelõtt megsemmisítette a hallgatói szerzõdésekkel kapcsolatos rendelkezéseket, mondván, a foglalkozás szabad megválasztásához való jog alkotmányos alapjogunk. Ez így van. Benne van az alkotmányban. Mégis, könyörgöm, hol tetszenek élni? A „nemtudomhány” százalékos munkanélküliség elszenvedõi talán szabadon választották a munkanélküliséget? Egyáltalán miért is kell betarthatatlan jogokat kõbe vésni bármifajta jogszabályba? Nemhogy a foglalkozását nem tudja szabadon megválasztani sehol a világon a legtöbb ember, hanem munkához sem jut, bármennyire szeretne. De fõ, hogy lehet dicsekedni, milyen nagyszerû is a mi alkotmányunk.

És persze az Európai Bizottság is boldogan hivatkozott a jogra, amikor ki tudja már hányadára ismét megróhatott bennünket, ezúttal a diákok röghöz kötése miatt, mert szerintük sérülne az unió meghatározó alapelve, a munkaerõ szabad áramlása. És nekik is van igazságuk, mert valóban sérülne. Csakhogy a „hátramaradottak” joga is sérül, mert az õ pénzükbõl képezték ki azokat, akik szabadon „eláramolnak” innét, hogy azon gazdag országoknak hajtsanak hasznot, melyek magukat felelõsnek nevezõ politikusai ezt az egész jogi katyvaszt kitalálták.

Rabszolga ország rabszolga népe tehát most bajban van, egyelõre nem tudni, mikor jutnak dûlõre a vitatkozó felek. S miközben én a napi híradásokat olvasva-hallgatva azon méltatlankodtam, miért is nem lehet valami ésszerû jogharmonizációt elvégezni, Svédországban élõ barátainktól levél érkezett. Arról számoltak be, hogy a budapesti diáktüntetésekrõl a svéd televízió is képes riportban adott hírt, s megemlítették az egyetemek anyagi ellehetetlenítését is. A megszólaltatott diákok filozófia szakosok voltak. És most szó szerint idézek barátaink levelébõl. „A svéd televízió következõ programja szintén hasonló témáról szólt. Meg akarják vonni a svéd esztéta- és filozófusképzés állami támogatását, mivel a munkaerõpiacon erre nincs igény. Egyébként az itteni felsõoktatás sem ingyenes, a diákok tanulmányi kölcsönt vehetnek fel, kedvezményes kamattal. A kölcsönt ötvenéves korig a munkabérbõl automatikusan levonják. Aki pedig külföldre megy dolgozni, és nem törleszt, az nem kap svédországi szociális ellátást és semmilyen hitelt, ha például itt lakást szeretne venni.”

Na most akkor hány unió van?

*

Olvasgatom az újságok cikkeit az Újszínház elsõ évérõl, s kutatok az emlékezetemben, vajon az elmúlt esztendõkben láttam-e értékelõ, elemzõ írást napi- vagy hetilapokban egy-egy újonnan kinevezett színigazgató munkásságának egyetlen évérõl. Nem emlékszem. Sebaj, folytonos mûbalhéktól zengõ közéletünkbe ez is belefér. Dörner György pedig nyilván már hozzászokott a sanda kérdésekhez, nem is volt más választása. Szinte minden faggatózó újságíró rákérdez a tátongó széksorokra. Én meg csak tátom a szám. A korábbi igazgató által irányított Új Színházban is sokszor voltam nézõ, de az utóbbi egy évben éppen a vezetõváltás körüli mûbalhék miatt úgy döntöttem, nem hiszek én már csak a saját szememnek. Nos, éppen ezért ez idáig két darab kivételével minden elõadásukat megnéztem. Mind a nagy színházban, mind a Bubik István Stúdióban, egyetlen kivételtõl eltekintve telt ház volt.

Hozzáteszem, egy alkalmat leszámítva sosem premiert néztem meg, mert nem igazán szeretem a bemutató elõadásokat. (Isten bocsássa meg, de éppen a többnyire bennfentes közönség miatt ódzkodom tõlük.) Egyszer, talán éppen az elsõ, már az új társulat által bemutatott darab, a Földindulás egyik elõadásán maradt négy hátsó sor üres. Meg is kérdeztük a jegyszedõt, mi ennek az oka, de nem tudta megmondani. Szerinte valakik nem jöttek el. Ez tehát a tapasztalatom, s mivel nem egyedül voltam, tanúim is vannak arra, hogy nem szépítem a valóságot. Ezt ajánlanám azoknak is, akik tátongó ürességrõl beszélnek. Mi akadályozza meg õket, hogy akár szakmai jegyet kérve, hiszen újságíróknak adnak ilyet, maguk számolgassák meg az üres székeket? Gondolom, a sandaság. Mennyivel könnyebb leírni: bizony, bizony, azt beszélik, üresen tátongnak a széksorok, mint becsülettel utánajárni a tényeknek. Amelyek, bár makacs dolgok, de elferdítésükkel tényleg komolyan lehet befolyásolni az embereket. Mert ugyan ki szeret olyan színházba járni, ahol üresek a széksorok?

Egyik hetilapunk egy héttel a színház legutóbbi bemutatója elõtt azt írta: „…a február 8-án bemutatandó Csurka-darabra, a Döglött aknákra lapzártánkkor még a jegyek húsz százaléka nem kelt el.” Nos, ez ugyan nyolcvanszázalékos telítettséget jelentett volna, ami nem olyan rossz a mai világban, de úgy látszik, valaki nagyon ügyes lehetett, mert a bemutatón telt ház volt, igen sok pótszék és hatalmas siker. Ez volt az az egyetlen darab, amit a premieren néztem meg. Persze lehet, a további elõadásokon üresen tátongó széksorok elõtt játszik majd Paál és Moór. Legalábbis az újságok szerint.

*

A minap megkérdeztem a Külügyminisztérium egyik államtitkár-helyettesét, nem tudna-e segíteni abban, hogy tárgyaljak az Európai Unió legfontosabb tisztségviselõivel. Szeretném ugyanis megvitatni velük hazám állapotát, elmondanám, mit gondolok iparról, mezõgazdaságról, bankokról, cigányokról, az „orbánbõrbe” bújt ördögrõl, és így tovább. Szóval legalább mondja meg nekem valaki a Külügyminisztériumból, hogyan kezdjek hozzá a szervezéshez. Szegény ember csak nézett, s nem értette, mi bajom. Nincs énnekem bajom semmi, mondtam, csak szeretnék egyenjogú lenni egy Bajnai Gordon nevû illetõvel, akinek tudtom szerint ez idõ tájt semmiféle foglalkozása nincs, még az is lehet, hogy munkanélküli. Hacsak a Haza és Haladás Alapítvány vezetése nem számít munkának! Ha ezt az embert fogadják az unió elöljárói, akkor vajon engem miért nem? Éppúgy nincs nekem sem felhatalmazásom senkitõl, mint neki, mozgalma, az Együtt 2014 egyelõre még nem párt, bár azzá szándékozik válni, az meg, hogy egy esztendeig miniszterelnök volt, aligha elegendõ indok a fogadására. Könyörgöm, mondja már meg valaki, milyen alapon tárgyalgat õ uniós vezetõkkel? Sajnos az államtitkár-helyettes úr nem tudott a segítségemre lenni, õ csak annyit mondott az én felvetésemre, hogy Bajnai úr mégiscsak miniszterelnök volt. Engem ez a válasz nem elégített ki. Mert képzeljük csak el, mi lenne, ha a tagországok valamennyi valaha volt miniszterelnöke bejelentkezne tárgyalásra az amúgy is leterhelt Barroso úrhoz! Mindjárt nem jutna neki ideje mindenféle megszorításokról tárgyalni, meg Magyarországról valótlanságokat terjeszteni. Vagy talán éppen ez lenne a megoldás az unió válságára?

Kondor Katalin


Olvasás: 11392 alkalommal
Kondor Katalin

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kondor Katalin

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok