Tükörcserepek XXI.

Értékelés:
(1 szavazat)

kondor

  A minap rég nem látott kollégámmal találkoztam. Közéleti ember, nem titok tehát a neve sem, Dömsödi Gábor hajdani rádiós, később televíziós munkatársról van szó. Ő a közszolgálat után a kereskedelmi televíziózásnál kötött ki, s a dolgok jelen állásából fakadóan anyagilag is jól járt. Mivel televíziót kis túlzással legfeljebb tízévenként nézek, kereskedelmi adót meg szinte soha, jogos volt a kérdés: mit csinálsz mostanában? – Abbahagytam a tévézést – szólt a válasz –, Nógrád megyébe költöztem, s most polgármester vagyok egy kicsi faluban.
  Ez a kis falu Bokor névre hallgat, méghozzá az Árpád-kor óta. A Cserhát dombjai között húzódik meg, lakják vagy százharmincan, többségük a földből él. A környéken meg tán azon is túl veterán traktortalálkozójáról, valamint a modellautók terepversenyéről ismert. Mindezt nem ennek a piciny községnek a népszerűsítéséért mondtam el, hanem azért, mert Gábor utolsó mondata megmaradt bennem: „Tudod, sosem gondoltam volna én, aki sok pénzt kerestem, hogy pénz nélkül is boldog lehetek. Most az vagyok.” Lám, a csillogó mókuskerékből is ki lehet szállni – ha a mókus nagyon akarja. Én meg kicsit szégyellem, hogy a változtatásnak ezt a képességét sosem feltételeztem volna róla.
  Tanulság? Nincs. Legfeljebb annyi, hogy az ember csodálatos változásokra képes. Segíts magadon, s az Isten is megsegít?

  Méder Áron nevét sokan megismerhették, az újságok ugyanis rendszeresen adtak hírt nagy vállalkozásáról, ugyanis kicsiny, Carina nevű vitorlásával három óceánt és negyven országot érintve közel ötvenötezer kilométert tett meg, hogy megkerülje a földet. Egyedül. Úgy emlékszem, a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorában én adtam hírt elsőként a nagy tervről. Az édesapa keresett meg, hogy figyelmembe ajánlja a fiát, akit meg is szólaltattam. Nem volt könnyű. Az apa egy közvetlen, kedves, laza ember, a fia ellenben nem volt éppen a riporterek álma. Hallgatag típusnak mondanám, akiből nem ömlik a szó, háromszavas válaszoknál hosszabb mondatokat nemigen sikerült kicsikarni belőle. Aztán eltelt három év, ennyi idő alatt vitorlázta körbe alig hatméteres hajójával a földgolyót. A kalandról könyvet is írt, Békét és szelet! címmel örökítette meg nem mindennapi utazását, melyet – még egyszer mondom – egyedül élt át.

  Amikor megjelent a könyve, felhívott, hogy átadná. Találkoztunk. Egy másik fiatalembert ismertem meg. Kedves volt, vidám, laza, ömlött belőle a szó, kimondottan jó humorral adta elő mondandóját. Sugárzott, ezt így mondják. Boldog volt.
  Tanulság? Nincs. Legfeljebb annyi, hogy az ember csodálatos változásokra képes. Ha segíti őt valami. Az Isten, az akarat, a jó szándék, a bátorság. Valakitől azt olvastam, a legveszedelmesebb vereség a bátorság hiánya. Igaza van.

                                                                                                        *
  S most kimondottan a boldogságról írnék. Nemrégiben igen érdekes cikk jelent meg a Magyar Demokratában. Arról adott hírt, hogy Bhutánban, ebben a kis távol-keleti országban, a Himalája tövében a bölcs király feltalálta a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, s megalkotta annak mérhetőségét. Sőt, kimondta, a nép boldogsága neki fontosabb, mint a GDP alakulása. Nyomban arra gondoltam, remélem, ezt az unió nagyokos urai is olvassák, és nyomban elsüllyednek szégyenükben, de aztán továbbolvasva a cikket kiderült, az ENSZ is felfigyelt Bhutánra, és ajánlást tett annak érdekében, hogy a világ országai is embereljék meg magukat, és törekedjenek a bruttó nemzeti boldogság elérésére. Azt sajnos tudjuk, hogy az ENSZ ajánlásai nem sokat érnek. De vajon mivel, hogyan is mérik Bhutánban a boldogságot? Olcsó humorral, cseppet sem bután, hanem nagyon is okosan. Az ottani közgazdászok kilenc területen vizsgálják a fejlődést. Az oktatásban (1) az írni-olvasni tudást, az általános műveltséget és az erkölcsi értékek alakulását. Az egészségügyben (2) mérik az egészségesen eltöltött napok számát, a szubjektív egészségérzetet és a mentálhigiénés állapotot. Vizsgálják a munkával és a pihenéssel töltött idő arányát (3), a közösségi életben való részvételt (4), a hagyományok tiszteletben tartását (5), a lelki egyensúly alakulását (6) és a kulturális sokszínűséget (7). S persze a gazdasági élet sem marad ki. Mérik az életszínvonal alakulását (8), valamint a környezet állapotát, a személyes környezeti felelősségvállalást (9). S most arra kérek mindenkit, gondolkozzon el a kilenc ponton, s gondolatban osztályozzon. Boldogok lehetünk-e itthon vagy az Európai Unióban? Mármint bhutáni módra? Nos, ha előveszik a hazai mutatókat, azaz a fenti szempontokhoz rendelt statisztikai számokat, akkor sajnos azt mondhatjuk, a boldogság mostanában nem errefelé jár, mi bizony a bhutáni vizsgán megbuknánk. Hogy ezt cáfolhatatlanul bebizonyítsam, szó szerint idézem a Demokrata cikkének utolsó bekezdését. „A nagy érdeklődés közepette Bhután nem tér le a maga kijelölte útról. A király igyekszik távol tartani országától a multi- és transznacionális befektetőket, mert úgy látja, az erőltetett beruházások rontanák a környezet állapotát, és nem hoznának jólétet a népnek. A turistahadakat napi 250 dolláros vízumdíjjal riasztja el a királyság látogatásától. Szerinte a lármás turistacsoportokat a bűnözés, a kábítószer és a prostitúció terjedése kíséri, amitől szintén meg akarja óvni népét.” Na, ez az, ami teljességgel kivitelezhetetlen a mai Európában, s persze nálunk is.
  A föld körbevitorlázása és egy csöpp falu polgármesteri feladatának elvállalása nem szerepel a bhutáni boldogságmeghatározásban. Mégis úgy gondolom, van valami rokonság a három kis történetben. Aki keresi, megtalálja. Miként a boldogságot is.


Kondor Katalin


Olvasás: 13582 alkalommal
Kondor Katalin

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kondor Katalin

Tovább a kategóriában: « Ez a hazám

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok