Ez a hazám

Értékelés:
(0 szavazat)

attila2013

E hasábokon már többször emlegettem, hogy vérbeli protestáns nagyanyám, Huszár Krisztina úgy tudta kimondani valakiről, hogy római katolikus, hogy az felért egy nyolc napon túl gyógyuló testi sértéssel… Ennek ellenére állítom, hogy hozzám, a természetesen szintén reformátushoz roppant közel áll Ferenc pápa. S gyanítom, nagymama is elégedetten olvasná az alábbi sorokat, ezeket a gondolatokat, hiszen sosem volt se kommunista, se liberális, vagyis hiszem: Orbán Viktorhoz is közel állna. Mondom ezt azért, mert a pápa és a miniszterelnök mintha azonos nézeteket vallana. Lássuk csak: „Bergoglio ezekben az időkben emelkedett az argentin egyház hierarchiájában. 2004-ben a püspöki konferencia elnöke lett. Irányvonala mérsékelt volt, a hatalomtól való távolságtartás és a szociális érzékenység jellemezte, amely tért hódított a konzervatív hagyományú egyházakban. Ez az áramlat Bergoglióval az élen élesen bírálta a 90-es évek neoliberalizmusát és az IMF receptjeit, amelyek mindig a legszegényebbek kárára törlesztették volna a külső adósságot.” Később ezt mondja: „Fontos lenne, hogy a különböző országok kormányai a munka kultúráját erősítsék a segélyezés kultúrája helyett. Igaz, hogy válsághelyzetben a segélyezésre is szükség van, de aztán munkahelyeket kell teremteni, mert nem győzöm hangoztatni, hogy a munka méltóságot ad.”

  Nos, az ilyen és ehhez hasonló mondatokat felekezeti hovatartozás nélkül nagy elégedettséggel olvassa az ember abban a könyvben, amelyet a napokban adott ki az Ulpius-ház Könyvkiadó. Jorge Bergoglióval még pápává választása előtt két argentin újságíró folytatott majd’ mindenre kiterjedő beszélgetést, amelyet Latorre Ágnes fordított magyarra, s amely valószínűsíthetően könyvsiker lesz, és legyen is, hiszen jelenlegi helyzetünkben, mint fentebb is láthatjuk, szilárd kapaszkodókkal segíti gondolkodásunkat.

Szép is lenne, ha mindennapjaink meghatározó személyiségei olyanok lennének, mint aki az említett könyv oldalain szól hozzánk. Mondjuk Böjte Csabával és Tőkés Lászlóval karöltve, de egész oldalon át folytathatnám a nevek sorolását.
  Nem sorolnám ide Tamás Gáspár Miklóst. A filozófusként emlegetett (s végzettségére nézvést valószínűleg filozófus) levélben szólította fel Orbán Viktor urat, a miniszterelnököt, hogy vigyen virágot annak az erdélyi magyarnak a sírjára, aki valamilyen ügyből kifolyólag – kegyeleti okokból se elemezzük – meghalt a rendőrségen… Orbán Viktor elment Szatmárnémetibe, és virágot helyezett a szerencsétlenül járt ember sírjára. Mondjuk eddig rendben, hiszen tudjuk, a szertefoszlott, de azért még köztünk járó Szabad Demokraták Szövetségének a politikusa, egykori országgyűlési képviselője jeles jogvédő. Amikor a cigány Józsikát megkéselte a 16-os buszon Mortimer, Tamás Gáspár Miklós másnap cigányvédő népgyűlést tartott az akkor még Moszkva téren, de mikor kiderült, hogy a késelő is cigány, azért volt benne annyi becsület, hogy magyargyalázó mondataiért elnézést kért. Most azon csodálkozom, hogy az emberi jogokra olyannyira érzékeny vezető értelmiségi, sőt filozófus Tamás Gáspár Miklós 2006. október 23-a után vajon miért nem írt levelet Gyurcsány Ferencnek, az akkori miniszterelnöknek (milyen jó róla múlt időben beszélni), hogy látogassa meg mindazokat, akik gumilövedékektől sérülten, gumibotoktól, viperáktól összetörten feküdtek kórházban, hogy hát látogassa meg őket, s ne virágot vigyen nekik, meg kórházi széfrendszert se, hanem csak annyit mondjon: a jelenlegi kormány rendőrségének brutalitásáért, Gergényi fővárosi főrendőr dühödt szadizmusáért elnézést kérek.
  No de csodálkozhatnánk azon, ha ilyen volt hithű maoisták, leninisták, elfuserált kommunisták tudnának bocsánatot kérni. Áldott jó Wittner Márián is ámuldozom. Wittner Mária a minap arról beszélt, hogy Bajnai Gordon – szintén múlt időben miniszterelnök – kérjen bocsánatot azoktól a libatenyésztőktől, akiket vezérigazgatósága idején elképesztő gazsággal csaptak be, raboltak ki.
  A vonaton a közelmúltban egy fiatalember, aki kedves papájával utazott együtt, azt mondta nekem, hogy ez a libaügy már régi, nem is érdemes firtatni, azaz fátylat reá. Mondom neki: édes fiam, ha az apádat csapták volna be tíz-tizenötmillió forinttal, és ő a kilátástalanság miatt felakasztja magát a padláson, akkor is ezt mondanád? A gyerek válaszolt valami ostobaságot, de láttam, mintha elgondolkodott volna… Egy szó, mint száz, gyurcsányok, bajnaik lelkiismeretére hatni egyszerűen képtelenség, hiszen nincs nekik. Orbán Viktor elment a sírhoz. Neki van lelkiismerete. Lehet, hogy „csak” ennyi a különbség a jelenlegi és a két volt miniszterelnök között? Lehet! Ám ez a mostanit a múltbéliektől fényévnyi távolságra választja el.
  Nincs másfél órája, hogy a parlamenti közvetítésben hallottam: Ez a kormány több mint száz műfüves pályát adott át fiatal sportolóknak, hogy a Fertő tónál hidat építettek… Tízmilliárd forint jut a debreceni kollégium és a hozzá tartozó iskolák felújítására, negyvenmillió forintot kapnak a lecsatolt országrészekben működő pedagógusszervezetek, szobrot avattunk Esterházy János és Bauer Sándor emlékére, vagyis annyi minden történik, hogy követni is nehéz. Esztendővel a választások előtt javasolom a kormánykoalíciót alkotó pártoknak: készítsenek valamiféle katalógust mindezekről a dolgokról, s tegyék fel a világhálóra megyénként, városonként, falvanként, hogy összegyűjtve vehessük szemügyre, s ország-világ láthassa, hogy lám csak, szent akarattal annyi minden megvalósítható, tán még az is, hogy holnap – mert kedden, május 28-án írom e sorokat – úgy szavaznak az európai urak, hogy Magyarország mentesül a túlzottdeficit-eljárás alól. Szinte biztosra veszem, hihetetlennek tartom, hogy Európában való sok-sok csalódásunkra ott Brüsszelben ily módon tegyék fel az i-re a pontot. Ha megteszik, akkor megint szörnyű feladat vár ránk. Jelcin orosz elnök azt mondta, hogy 1956-ban Magyarország ütötte a kommunizmus, a Szovjetunió testén azt a sebet, amelyik soha nem gyógyul be. Lehet, hogy az unió testén is nekünk, magyaroknak kell sebet ütni. Nem szeretném.
  Kérem is majd június 8-án barátaimat, hogy együtt imádkozzunk az európai urak megvilágosodásáért. Ezen a napon ugyanis falusi házam udvarán találkozik az ipolysági református gyülekezet magyarországi testvérgyülekezetével, a perőcsényivel. Százunk imája remélhetőleg nem lesz hiábavaló. A perőcsényi tiszteletes tartja majd az istentiszteletet, amire egy barátom azt mondta: hát hogy, egy falusi ház udvarán istentisztelet? Miért is ne, mondtam én, ám azóta elolvastam Márai   Európa elrablása című útirajzát, amelyben ezt írja: „Ne képzeld, hogy Istent másutt is megtalálhatod, mint mindenütt.” Vagyis esetünkben egy falusi ház udvarán találjuk meg remélhetőleg az Urat, s kérjük őt, segítse a magyarokat, ezt a sokat szenvedett nemzetet.


Vödrös Attila


Olvasás: 13503 alkalommal
Vödrös Attila

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Vödrös Attila

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok