Búcsú egy jó baráttól

Értékelés:
(0 szavazat)

Balassa Zoltán

  Reisch Alfréd Sándor nemrégiben Kassán elhunyt politológus egyetemi tanárt a Zemplén megyei Hardicsán temettük május 21-én. Ez a falu egykor ruszin–magyar népességű volt, majd magyarrá vált, ma már csak néhány tucatnyi magyar lakosa van. Frédi itt érezte magát igazán otthon, mert élete úgy alakult, hogy bár sokat utazott, de sehol sem volt igazán otthon. Gyökértelen maradt.

  Ifj. Demes Tibor református lelkész háromnyelvű – magyar, szlovák, angol – istentisztelet keretében búcsúztatta az elhunytat. Gyermekei már csak angolul tudtak elbúcsúzni tőle. Frédi koporsóját a magyar és amerikai zászló díszítette. A temetőben körülötte néhány fejfa vigyázza majd örök álmát. Hazatalált.

  Ami azonban szomorúsággal töltött el, az a magyar sajtó nemtörődömsége. Jókai azt írta egyszer, hogy nagyjainkat csak haláluk után becsüljük meg. Úgy látszik, már ez sem igaz. Frédi 1995-ben települt Magyarországra. Kassán is gyakorta megfordult. Szerényen, szinte észrevétlenül élt közöttünk, de közben rendíthetetlenül dolgozott. Még halálos ágyán is diktált és keresztrejtvényt fejtett.

 

  Hogyan látták azok, akikkel kapcsolatba került? Dr. Révész Béla szegedi egyetemi docens, politológus ezt írta kondoleáló soraiban: „Szíven ütött a tragikus hír. Reisch úrban az elszánt igazságkeresés, a tényekhez való ragaszkodás és a demokrácia értékeinek következetes képviselőjét tisztelhettem. Fiatalabbak számára is példamutató alapossággal folytatta élete végéig tudományos munkásságát. Hiánypótló monográfiájának megjelenése méltó eseménye életének és szakmai munkásságának. Személyisége példamutató, könyvei, tanulmányai pedig munkája folytatására ösztönzőek.”

  Dr. Magyarics Tamás írországi nagykövet meg ezt: „Őszintén megrendülve értesültem Frédi haláláról. Számomra rendkívül megtisztelő volt, hogy barátjának fogadott, és a közös szakmai érdeklődésünkön túl többször is beszélgethettem vele más dolgokról is. Igazi – régi értelemben véve – úriember volt, aki valóban hiányozni fog, mint tudós kutató és személyes jó barát.”
  Jeszenszky Géza norvégiai nagykövet, történész véleménye: „Nagy-nagy szomorúsággal olvasom levelét, nézem Frédi derűs arcképét a gyászjelentésen. Leghűségesebb barátaim közé sorolom – mondtam volna a gyászhír olvasása előtt. Hűséges volt a kapcsolattartásban, a levelezésben is. Végtelenül korrekt és igazságos ember volt, a barátság mellett ezt tükrözi utolsó érdemi levele is.”
  Deák István New York-i egyetemi tanár véleménye: „Ő maga utolsó levelében közölte, hogy az orvosok semmit sem tudnak csinálni, s már csak az imádság segíthet. Nagyon sajnálom ezt a kiváló embert, de hát én magam, aki nála idősebb vagyok, évről évre nyugodtabban mondom: ez a dolgok rendje. Frédi igen okos, hasznos és szép életet élt. Engem csak az bánt nagyon, hogy nem írtam Frédinek gyakrabban, de hát ez a szégyenkezés minden régi barát eltűnése után elkerülhetetlenül bekövetkezik nálam. Viszont örülök, hogy a rövid, de nagyon is megérdemelt dicsérő mondataimat talán fel tudta használni könyvében.”
  Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió nyugalmazott szerkesztője ilyennek látta: „Frédi a szép, az értékes és tiszteletet érdemlő müncheni emlékeim közé tartozik. Tudós és mindig készséges munkatárs, egyben jó barát volt. Apám halálakor írta címében a beregszászi lap, hogy »ismét kidőlt a magyar erdő egy értékes fája«. Ez jutott most az eszembe.”
  Dr. Horváth János, a Buttler Egyetem volt közgazdászprofesszora, az Országgyűlés legidősebb tagja napirend utáni felszólalásra készült „Reisch Alfréd politológiatudósra emlékezünk a parlamentben” címmel. „Áldás marad számomra annak a hat évtizednek közös munkája és igaz barátsága, amit Fréditől kaptam. Szándékozom erről is szólni, amikor Őreá emlékezem a Parlamentben a most következő hét egyik napján.”
  Boór János tudományfilozófus, a müncheni Filozófiai Főiskola egykori tanára írta: „Nagyon szerettem és értékeltem Frédit, aki sokat tett Európáért és Magyarországért.”
  Reisch Alfréd Sándor nemzetközi hírű politológus a kassai kórházban fejezte be földi pályafutását hosszú betegség után, életének 82. évében, május 17-én.
A hollandiai Voorburgban született 1931. június 17-én, ugyanis édesapja, Reisch Alfréd konzulként szolgált ebben az országban. A család később Párizsba költözött, majd Genfben telepedett le. Ott az apa a magyar főkonzulátus irodavezetőjeként dolgozott (1939–1943). Majd úgy döntött, a család nem tér vissza Magyarországra. Tanulmányait is e városban végezte. Mivel a háború utáni időkben egyedül Kanada adott beutazási engedélyt, ebben az országban egy levéltárban helyezkedett el (1954–56). Hogy megszerezhesse az amerikai állampolgárságot, belépett az amerikai hadseregbe. A németországi Böblingenben szolgált. A magyar forradalom évében került a Szabad Európa Rádióhoz (SZER), amikor több mint kétezer magyar menekült vallomását rögzítette írásban. A SZER magyar kutatóosztálya 1951-ben alakult. 1982-től 1995-ig dr. Reisch Alfréd vezette.
  Megalakulásától kezdve a magyar kutatóosztály fő feladata a magyar adás támogatása volt. Adatokat szolgáltatott a magyar bel- és külpolitikai eseményekről. Ezenkívül adattárat alakított ki a legfontosabb magyar politikai és közéleti személyiségekről, illetve szervezetekről, vállalatokról, városokról, régiókról, valamint tematikus összeállításokat gyűjtött össze. Ezeket 180 magyar napilap és folyóirat anyagára és a Magyar Rádió adására építve készítették el. A magyar kutatóosztály közel 2300 kötet bekötött újságot és folyóiratot, 167 ezer biográfiai és tárgykártyát, 364 mikrofilmtekercset, valamint 1500 tematikus és 4900 iratgyűjtőt birtokolt. 1995-ben ezek a rendkívül értékes és egyedülálló anyagok először Prágába, majd a magyar fővárosba jutottak. A SZER-SZR Kutatóintézet felállítását követően a keretében dolgozó négy magyar elemző fejenként évente körülbelül tizenöt-húsz tanulmányt szerkesztett az intézet heti folyóirata számára. A megjelent tanulmányok rendszeres használói között volt több mint száz amerikai egyetem és körülbelül ezer előfizető a világ minden táján, köztük kormánytisztviselők, hírügynökségek, újságok stb. Az osztály elemzői magyar vonatkozású információkkal láttak el egyetemi tanárokat, közgazdászokat, újságírókat és diákokat. Az osztályvezető gyakran tartott előadásokat és szólalt fel konferenciákon Münchenben és külföldön, elsősorban az Egyesült Államokban. A kilencvenes évek első felében pedig számos, kölcsönösen hasznos személyes kapcsolat és csereprogram alakult ki az intézet elemzői és magyarországi személyiségek és intézetek között, beleértve több nemzetközi SZER-konferenciát Münchenben és Prágában – ismertette az általa vezetett intézmény munkáját Reisch.
  Ő a nemzetközi és külkapcsolatok, diplomácia és a hidegháború, hadügyi, nemzetbiztonsági és kisebbségi kérdés történetével foglalkozott. A SZER rangidős politikai elemzője volt New Yorkban, majd vezetője e rádió müncheni elemző- és értékelőosztályának. Ebben a minőségében irányította a titkos könyvküldemények eljuttatását Közép- és Kelet-Európába. Ezt tartották 1957 és 1970 között a leghatékonyabb fellazítási módszernek. Reisch kapcsolatot tartva a kulcsemberekkel, főmunkatársaival (S. S. Walker, G. C. Minden) több ezer embert ért el. Ez fontos politikai és lélektani eszköznek bizonyult. Munkássága kiterjedt Magyarországra, Csehszlovákiára, Lengyelországra, Bulgáriára, Romániára és a Baltikum szovjet megszállás alatt sínylődő országaira. Ezt a programot a CIA finanszírozta azzal a céllal, hogy erősítse a disszidensek ellenállását, és elősegítse a győzelmet a kommunizmus fölött. Ahogy maga Reisch mondta egyik előadásában, az USA „gonosz” Központi Hírszerző Ügynöksége egy „jó bűnt” követett el ezzel a tevékenységével, hiszen az ellenállás szellemét erősítette. Munkássága készítette elő a szovjet birodalom békés összeomlását – amint ezt Deák István, a Columbia Egyetem professor emeritusa hangsúlyozta.
  Az apa buddhista lett, és a Magyar Teozófiai Társaság titkára. Édesanyja katolikus lévén Alfréd az ő vallását követte. De a családi háttér révén eléggé lagymatag vallási életet élt. Genfben viszont kálvinista gimnáziumba járt nyolc éven keresztül, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Öt vagy hat évvel ezelőtt Kaliforniában a Red-wood City református közösségének lelkipásztorát hallotta prédikálni. Ez komoly hatást gyakorolt rá. Alig tudta kivárni a következő vasárnapot, hogy ismét istentiszteleten vegyen részt. Három évvel ezelőtt Hardicsán konfirmált, és áttért a református hitre.
  Készülő könyvéről többször beszélt, mely miatt minden más munkát félretett. Sietett. Tudta, miért! Végül a mű elkészült, és idén március 26-án megtartotta a budapesti könyvbemutatót. Az 549 oldalas könyv munkásságának egy fontos szeletét ismerteti. Címe: Hot books in the Cold War (Forró könyvek a hidegháborúban). Alcíme: A CIA által alapított titkos könyvterjesztési program a vasfüggönyön át. A kötet most magyar fordítójára vár.
  Frédi – ahogy hívtuk – szerény ember volt. Így ritkán beszélt korábbi életéről, munkásságáról és eredményeiről. Igaz, volt mire szerénynek lennie! Számos egyetemen oktatott. Georgetownban, az oberammergaui NATO-egyetem vendégtanára volt harminc évig, nyolc éven át az izmiri egyetemen tanított. Dolgozott a Hoover Intézetnek, a Stanford Egyetem Nemzeti Levéltárának.
  Kedves Frédi, annak ellenére, hogy kevesebbet beszélgettünk, mint most utólag szerettem volna, köszönöm a barátságodat és leveleidet. Legutóbb egy amerikai hölgy társaságában beszélgettünk az általad kedvelt kassai Caffe Trieste-ben. Vártam könyved megjelenését, és annak apropóján szerettem volna elbeszélgetni életed folyásáról. De erre már sajnos nem lesz mód.
  Mindig mosolygós arcod jut eszembe. Hatalmas munkát végeztél mindannyiunk érdekében. Pihenj békében, és lelj otthonra a zempléni hantok alatt! Köszönjük munkádat! Szívünkben otthon vagy.


Balassa zoltán

 

Olvasás: 13524 alkalommal
Balassa Zoltán

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Balassa Zoltán

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok