Generációs kézfogó

Értékelés:
(0 szavazat)

Csűrös Csilla

Adenauer idejében ez biztosan nem történhetett volna meg! – csóválja fejét az idős könyvkiadó. – Hogy Magyarországot azért támadják Európában, mert alaptörvényébe írja Isten nevét, vagy mert tiltja a homoszexuálisok házasságát?! Idejutottunk. Az én generációm lehet, hogy szegényebb volt, de bizonyos, hogy erkölcseiben sokkal erősebb Európa-szerte. Ha ez a szemlélet uralkodik továbbra is, nem sok jót jósolok ennek a vén kontinensnek, hacsak a gondviselés valami váratlan fordulattal közbe nem lép… – legyint lemondóan.

  Ám azért mégis Chesterton írásainak újbóli kiadását fontolgatja, hátha általa többekhez eljut a kereszténység lényegét jelentő tanítás, a hit-remény-szeretet örök kapaszkodója. Azt a huszadik század eleji angol gondolkodót népszerűsítené, aki a józan ész nevében tiltakozik az államszocializmus és a nagytőke egyetlen szellemmé és testté váló, minden világjobbító törekvést legyőző túlhatalma ellen, aki szerint a gazdagság szülte legrosszabb modern gondolat az otthon, az otthonosság érzetének folyamatos támadása.

   

Régen az égi katedrán ül már – Isten nyugosztalja! – bölcs és mindig derűs történelemtanárom, aki meggyőző erővel ecsetelte azt a lelkesedést és országépítő erőt, mellyel a második világháború után oly hamar felépítették a romokból Budapestet és hazánkat.
  Az a generáció – s ezt már én mondom – bizonyosan szilárdabb erkölcsi alapokon állt, mint azok, akiknek a vörös diktatúra után adatott meg a lehetőség az ország gazdasági-szellemi-lelki újjáépítésére. Akik közül pedig mi is valók vagyunk… Akiknek felelőssége, felelősségünk a mai ifjak épülése is…
  Két mai történet – melyik e generáció igazi arca?
  Amikor tolatni kezdek a szűk mellékutcában, még sehol egy jármű. Ám hirtelen halk recscsenés, autóm bal elejét horzsolta az a türelmetlen sofőr, aki úgy vélte, elfér mellettem, s így nem kell néhány másodpercet sem várakoznia. Mire kiszállok a kocsiból, a feldúlt arcú ifjú már kipattant, és torka szakadtából ordítva közli: ne merjek kiabálni vele, hiszen megsérült az apja autója! Míg én az arcátlansága hallatán szóhoz is alig jutok, ő már észlelte a kárarányok számomra kedvezőtlen mivoltát, s kocsijába pattanva elszáguld! Keserűségem csak lassan oldódik…
  A hipermarket pénztáránál pakolászom, ám az ellenőrző kapu újra és újra csönget, jelez. A pénztáros szerint az egyik csokisdoboz a „bűnös”, magyarázza is ezt a zajra odaérkező biztonsági őrnek. Ő csomagjaim bemutatására kér, ám ekkor kézi adóvevőjén nálam – úgy látszik – gyanúsabb vásárló érkeztét veszi hírül, így se szó, se beszéd, elszáguld. „Se elnézést, se köszönés? Hát, mit képzel?” – néz hátra ingerülten a szomszédos pénztárban ülő fiatal lány. Tán rendszerhiba, de először úgy hittem, nekem szól a szemrehányás! Kérdésemre azonban kiderül, a festett szőke pénztáros a biztonsági őr kollégát kárhoztatja, aki modortalanságával „szégyent hoz a szakmára”. Az én férjem is biztonsági őr! – mondja magyarázólag. – Így nem szabad viselkednie senkinek semmilyen körülmények között! Magamat minősítem ezzel. Énszerintem legalábbis! – s máris köszönti az újabb vásárlót pénztárgépe előtt.
  Hirtelen támadt jókedvem sokáig elkísér…
  Melyik e generáció, melyik a – kormánypárti politikusok kedvelt kifejezésével élve – magyar emberek, melyik a népem igazi arca? A tetkós, goromba, modortalan, érzéketlen, erőszakos és indulatos vagy a szívélyes, előzékeny, kedves, türelmes, megértő és empatikus?
  Vagy lehet, egyszerűen csak az a kérdés: kik vannak, kik lesznek többen…?

 

 Csûrös Csilla

(A szerző írásai a www.csuroscsilla.hu honlapon olvashatók.)

Olvasás: 13017 alkalommal
Csűrös Csilla

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Csűrös Csilla

Tovább a kategóriában: Kisebbségeink és kettős identitásuk »

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok