Békejobbot pergőtűzben?

Értékelés:
(0 szavazat)

ovari-uj

Napjainkban érthető, hogy a  fülsértő csatazajban megjelentek a megbékélést, kiegyezést, együttműködést sürgető szelídebb hangok is. Nem csak a napi politikai háborúskodásba belefáradt, saját életük kihívásaival már-már reménytelenül küszködő, nyugalomra vágyó kisemberek jámbor óhaja ez; az efféle amúgy sem hangzik el messzire. Közismert írók, jeles művészek is megszólaltak e témában. Olyanok, akik egyenesen reménytelennek ítélik az úgymond kettészakított magyar társadalom jövőjét, ha – ahogyan fogalmaznak – mindkét fél nem tesz végre engedményeket. Bizonyos történelmi helyzetekben fokozottan érdemes odafigyelni arra, amit a többnyire alkatilag különösen érzékeny emberek úgynevezett sorskérdésekről mondanak; és hát ki vitatná, hogy most ilyen idők járnak. Nézzük tehát, hogy azok szava, akik – bízvást állíthatjuk – sokunk szívéből beszélnek, lehet-e ma más, mint írott malaszt.

Jóllehet, már az ország „kettészakadása” is kissé elnagyolt megfogalmazásnak tűnik – mert a balliberális tábor jóval kisebb, mint a nemzeti oldal; továbbá jelentős tömegeket nem érdekel a pártpolitika –, egy esetleges széles körű összefogásnak nem ez a fő akadálya.

  Hiszen mit takar például az úgynevezett demokratikus ellenzék pártnévként is használt „együtt” fogalma? Nos, éppenséggel azt, hogy ők diktálnák az „összetartozás” feltételeit. Kétharmados választási győzelemre törekednek ugyanis, mégpedig azért – állítják –, hogy alkotmányozhassanak. „Természetesen” az általuk létrehozott törvények „a társadalom minden rétegének” megfelelnének majd, amire – ki gondolta volna – a Bajnai-féle „új elit” lenne a garancia. Íme a „két-harmad” színeváltozása: ami eddig – szerintük – minden bajunk okozója volt, kezükben a kettészakadt nemzetet összeforrasztó gyógyírré válik. Másképp fogalmazva: a kétharmados többség kifejezetten kívánatos hatalomtechnikai eszköz; csak hát ugye a Fidesz–KDNP viszszaél azzal. No de majd ők megmutatják. Az „újak”.
  Mese habbal. Ha ugyanis a magát demokratikusnak nevező ellenzék alakulatai valóban mindannyiunk, az egész ország javára használnák a most annyira áhított kétharmadot, vajon mi akadályozza meg őket abban, hogy a választásokig hátralévő időben konstruktív ellenzékként viselkedjenek? Hisz napjainkban – elég csak futólag körülnézni a világban – épp ez volna a nemzet közös érdeke. Miféle „együttműködés” az, amely a társadalom igen jelentős rétegeivel csak egy esetleges – kétharmados! – balliberális győzelem után lépne majd életbe? Mennyire őszinték azok az össztársadalmi megbékélésről szóló felhívások, melyek „az Orbán-rezsim és kiszolgálói” elleni hadüzenetekkel váltakoznak? Napnál világosabb, hogy a „demokratikus ellenzék” ígérte szép új világ – ha netán 2014-ben győznének – csakis az általuk a mai kormánypártoknak, tágabb értelemben véve az egész, úgynevezett nemzeti oldalnak tett komoly engedményekkel valósulhatna meg. Miért nem fejlesztik addig is a kompromisszumkészségüket? Rájuk férne.
  A leggyakoribb válasz ezekre a kérdésekre az, hogy ma meglévő kétharmados parlamenti erőfölényük miatt a hatalmon lévőknek illene időről időre bizonyos gesztusokat tenniük, önkorlátozást gyakorolniuk. Hiszen – úgymond – az ellenzék szinte eszköztelen; egyébként pedig az a dolga, hogy a kormányon lévőket támadja.
  No, itt azért álljunk meg egy pillanatra. Egyrészt nem kevés lehetőség áll a mindenkori ellenzék rendelkezésére sem; közülük egyre remekül rávilágít Kőszeg Ferenc sajátos gondolatmenete, miszerint talán jobb lenne, ha Orbán 2014-ben veszítene, mert akkor ellenzékből négy éven át lehetetlenné tehetné a kormányzást, így 2018-ban a kimerült társadalom esetleg még örülne is a visszatérésének.
  Árulkodó szavak, több okból is. Bepillantást engednek a mostani balliberális parlamenti szerepfelfogás hátterébe, egyszersmind megtudhatjuk belőlük jó előre, hogy Orbán akkor is bűnbak marad, ha legközelebb netán nem kormányon lenne, hanem ellenzékben.
  A másik dolog, ami miatt megfontolandó, vajon kell-e a kormánynak gesztusokat tennie az ellenzéknek, pontosabban, hogy ugyan miért a kormánytól várják elsősorban a nagylelkűséget, az éppen az erőviszonyok kérdése. Kétharmad ide vagy oda, mindannyiunk napi tapasztalata, hogy az „eszköztelen” balliberálisok jól kiépített hazai és nemzetközi hálózata mekkora bel- és külföldi nyomás alatt képes tartani a kormányoldalt. A kormányzás lehetetlenné tétele, a társadalom kifárasztása tehát korántsem valamiféle, Kőszeg által elképzelt fideszes jövő, hanem nagyon is valóságos balliberális gyakorlat. Ráadásul egyre inkább az utca válik színterévé a „demokratikus ellenzék” fölöttébb különös elveken alapuló törekvéseinek. Az alkotmányosságról, a jogállamról szóló emelkedett gondolatok képviselői újabban kerítésen átmászó „bázisdemokraták” színvonalára süllyedtek. Ahogyan az LMP a Fidesz-székházba betörők kapcsán kifejtette: „törvénytelenségük arányos volt az alaptörvény törvénytelenségével.”
  Nem állítjuk, hogy eme gusztustalan hadviselés közepette viszont mind a kormány tagjai, mind a nemzeti oldal különféle hivatalokat betöltő közszereplői talpig úriemberek. Akadnak köztük, akik jócskán megérik a pénzüket. De ez az oldal kétségkívül tett már gáláns ajánlatot a másik félnek; nem is egyszer. Például – hogy visszakanyarodjunk a már említett művészi érzékenységhez – amikor a Nemzeti Színház új vezetője, Vidnyánszky Attila a megbékélés jegyében Ascher Tamást vendégrendezőnek hívta. Vissza lett utasítva. Kell-e szemléletesebb bizonyíték arra, hogy a balliberálisok nemcsak a kormányt támadják szüntelen, de mindenre: a „kétharmadra”, a békemenetre, a Nemzetire – így képletesen magára a nemzetre – egyaránt lőnek? Nemrégiben, a hókatasztrófa sújtotta napokon pedig olyat tettek, ami még egy valódi háborúban is főbenjáró bűnt jelent: nem kímélték a bajbajutottak mentésére igyekvőket se.
  Sportszerűtlen ellenféllel szemben a túlzott lovagiasság visszaüthet. A politikában különösen. És ez a társadalom a balliberálisoktól kapott már éppen eleget.

Óvár I. Tamás

Olvasás: 11412 alkalommal
Óvár I. Tamás

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Óvár I. Tamás

Tovább a kategóriában: « Feltámadásra várva Áldemokraták »

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok