Feltámadásra várva

Értékelés:
(0 szavazat)

Csűrös Csilla

Reményekkel teli töprengés

Örökké derűsnek lenni, hinni, bízni és remélni a dolgok jobbra fordulását, életünk apró puzzle-darabkáinak kedvezõ elrendezõdését. Tudomást nem venni sok-sok igazságtalanságról, méltánytalanságról, értelmetlen, ártalmas vagy kevéssé tisztességes döntésrõl. Tudomásul venni az örök alkalmazkodók örök helyezkedését és örökös sikereit, az örökös harcot a kiszorítottsággal, a kiszolgáltatottsággal, az örökké vesztésre álló tisztes szándékot.

Nehéz. Nagyon nehéz.

Mert olykor fogytán a hit, apadóban a bizalom – és mégis, mégis reménykedni kell! Mert a józanész pontosan tudja, milyen nagy a tét… Hogy a „most vagy soha!” nem pusztán egy múltbéli fogadkozás megidézése, hanem nagyon is pontos létállapot-definíció. Hogy a cél vonzó, a stratégia pártolandó, a kivitelezõjét is csak támogatni, elismerni lehet heroikus harcában – ám a taktika fájdalmas, olykor hamis és elfogadhatatlan, és a percemberkék dáridója egyre hangosabb…

   Ha most nem sikerül, akkor soha! Csak még egy kis időt kapjunk! – véli lelkes, magyarszívű, félgörög barátnőm Stockholmból, és fáradhatatlanul küldi helyzetelemző jelentéseit.

   Ha most nem kapunk még legalább újabb négy évet, akkor vége mindennek! Vége a magyarságnak is! – mondja az amerikai professzorságot békés, pécsi nyugdíjas évekre váltó, szülőhazája sorsának alakulását szívén viselő, tapasztalatait távlatos bölcsességgé formáló idős úr.

   Ha most ezt kibírjuk, segítjük, akarjuk – akkor végre fél térdről feltápászkodhat ez a nemzet, érezzük ezt mindannyian, miként húsba vágón éljük meg közben Bogár László igazságát is: véglegesen, végletesen kettészakadtunk, tán nincsen is már egységes nemzet, tán nem is lehet már azonos értékeket találni…

   Vagy generációs szakadék ez csupán? Gyermekeink tettre kész pragmatizmusa nem is érti, nem is érzi át igazán oly sok keserűség, megcsalattatás szülte érzelmi viszonyulásunkat saját életünkhöz? De hát ők is tétovák, ők is keresők, sőt, sokkal kritikusabbak is őszinte idealizmusuk okán…

   Istenem, milyen jó, hogy közeleg a húsvét! Hóban, fagyban, szélben is óvni, dédelgetni lehet a feltámadás lélekmeleg hitét, évente újuló élményét. Keresztútjáró alázatossággal elfogadni a testi-lelki gyötrelmeket, de újra és újra talpra állni, lehajtott fejünket felemelve ellene szegülni a csüggedésnek. A „minden egész eltörött” élményét megélve tudni, hinni, hogy roskadozó lelkünket „hirtelen és váratlanul” átöleli az Isten.

  A „hamuban sült pogácsa” mellé Ábrányi Emil versét tarisznyázta nekem csakazértis-hittel a 85. életévében járó, örök optimista rokonom:

„Bízom, s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,

Ki trónusán bírói széket ül!

Legyen bár sorsunk mégoly mostoha,

Él a magyar s nem veszhet el soha!”

S lám, hirdethetjük máris, hirdessük hát hangos szóval:

Feltámadott! Alleluja!

 

 Csûrös Csilla

(A szerzõ írásai a www.csuroscsilla.hu honlapon olvashatók.)

Olvasás: 10927 alkalommal
Csűrös Csilla

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Legfrissebbek a szerzőtől: Csűrös Csilla

Tovább a kategóriában: Békejobbot pergőtűzben? »

Szelestey László „égi” betyár lett

Idén töltötte be hetvenedik évét. Márciusban még a kórházi ágyról „szökött meg”, hogy előadást tartson a Magyar Műveltség Könyvtára rendezvényen. Ekkor már a gyomorműtéte előtt álló híres néprajzkutató, művészettörténész ebben az előadásában így vallott: „Olyan időket élünk: ha nem találjuk meg sürgősen egymást, nem lesz jövőnk!”
Betyárbarátsággal kötődtünk egymáshoz. Most pénteki elmenetele megerősítette bennem, hogy csak eszköz voltam élete utolsó napjáig, hogy tudatosabban készüljön fel az öröklétre.

Dr. Eőry Ajándok